Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Kérés a barátainkhoz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ez most egy koldulós poszt lesz. Küldjélpénzt-cikk, kunyera, kérincse. Vállalom. Akkor is vállalom, ha sokan ezen a ponton be is fejezik az olvasást. Akkor is, ha mások azt gondolják, rohadjunk is meg, mi itt kutyáknak kérünk, miközben emberek éheznek, gyerekek nem jutnak hozzá a megfelelő fejlődéshez szükséges alapvető dolgokhoz. Tudom mindezt, magam is teszek ellene, ami csak erőmből telik, ahogy a szerkesztőség minden munkatársa is megteszi mindazt, amit csak tenni tud.

Mindez azonban az én fejemben nem zárja ki az állatok védelmét. Már csak azért sem, mert a menhelyeken kikötő szerencsés kutyák – a kevésbé szerencsések úgy pusztulnak el, sokszor iszonyatos kínok között, hogy nem is tudunk róluk – az embernek köszönhetik a létüket is, a gyötrelmeiket is. Egy kutya sem kérte, hogy megszülethessen, de egy kutya sem képes eltartani önmagát, orvoshoz menni, gyógyszert vásárolni. Ők teljesen a mi felelősségünk vagy éppen a mi felelőtlenségünk kiszolgáltatottjai.

Magyarországon az állatok mentésével foglalkozó szervezetek többsége önkéntesekkel, adományokból működik. Nincsen állami támogatás, adószázalékot gyűjthetnek ugyan, de ezzel nem szoktunk túlságosan bőkezűen bánni. Többnyire meghagyjuk az államnak, mert lusták vagyunk rendelkezni a pénzről. Marad a rendszeres támogatók havi hozzájárulása, az eseti támogatások és a bűvészkedés. A járvány első körének lecsengése után, a nyaralási időszakban a szokásoshoz képest is borzasztóan nehéz a talpon maradás. Sőt, eljön az a pillanat, amikor kétségessé válik, hogy a továbbiakban fenntartható-e a menhely, vagy egyszerűen nincs tovább.

Eddig sem volt titok, hogy mi letettük a garast egy menhely mellett. Egyszerűen azért, mert ezt közvetlen közelről ismerjük, tudjuk, pontosan hová és mire megy el a pénz, az oda bekerülő állatok milyen ellátást kapnak, a gazdik milyen kutyát vihetnek haza. Tudjuk, hogy csak ivartalanítva, oltva, minden szükséges orvosi beavatkozást a legmagasabb szinten elvégezve, jól szocializáltan kerülhetnek a gondosan kiválasztott családokhoz kutyusok.

Minden menhelyet és az ott önkéntesként dolgozó elhivatott embert mélységesen tisztelünk, ahogy mélységesen megvetjük azokat, akik üzletet csinálnak ebből, akik a szerencsétlen állatokat felhasználják a saját megélhetésük érdekében. Ez a legalja mindennek, olyan, mint gyerektől, betegtől lopni. Pontosan ezért nagyon fontos, hogy mindenki, aki támogat egy menhelyet, győződjön meg arról, hogy ne csalót pénzeljen.

Mi ennek a menhelynek az esetében meggyőződtünk erről, hosszú évek tapasztalata bizonyította, hogy nem fogunk csalódni bennük. Az is tény, hogy csak ritkán kérnek segítséget (igyekeznek beosztani az adószázalékot és az adományokat), az pedig az én emlékeim szerint egyetlen egyszer sem fordult még elő, hogy ilyen kétségbeesett posztot tettek volna fel. Ha most mégis ezt tették, annak oka van.

Ezért kérem, aki teheti és nem ütközik az elveivel sem, segítsen megmenteni ezt a menhelyet. Mert nem a menhelyet menti meg, hanem azokat az ártatlan állatokat, akiket az emberi nemtörődömség, gonoszság ítélt halálra. Nem csak a szám jár, magam is utaltam, amennyit tudtam, gyűjtést indítottam a családban és baráti körben, de ez kevés lesz a sikerhez. Aki gondolja, csatlakozzon hozzám, segítsen, ha teheti és ha akar.

Köszönöm.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.