Július 12,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az életükre, és ne a halálukra emlékezzünk

Bálint gazda halálát a koronavírus okozta, még ha sokan kétségbe is vonják ezt, vagy összeesküvés-elméleteket sejtenek a háttérben. Egyesek szerint a kórházban kapta el a fertőzést, mások szerint nem. Szerintem viszont sok értelme ezen már nincs vitatkozni. Egy nagyszerű ember távozott nemrégiben, az általa hagyott örökség pedig évek, évtizedek múlva is velünk lesz, ezen sem változtathat semmi. Az nem vitás, hogy Bálint gazdát politikai hovatartozástól függetlenül mindenki szerette, hasonlóan Benedek Tiborhoz, akit sajnos szintén nemrégen, borzasztóan fiatalon vitt el egy halálos kór.  Lehet, hogy más-más okból, de mindkettejük tragédiája megrázta a magyar társadalmat. Benedek Tiborról nagyon kevesen tudták, hogy beteg. Az utolsó percekig tiszteletben tartották a döntését, amely szerint nem kívánt hírt csinálni a harcából. Alázatos, nagyszerű ember maradt az utolsó pillanatig: úgy ment el, ahogy élt.

Bálint gazda halála ugyanilyen tragikus, azonban én úgy hiszem, hogy semmiképpen sem szabad politikai ügyet csinálni ebből az egészből. Ezt egészen biztosan nem szeretné sem ő, sem pedig a családja. A 100 éves kertészmérnököt pár nap alatt elvitte a kór, az a kór, amely világszerte már több mint fél millió áldozatot követelt. Ezt kivédeni szinte lehetetlen volt, annak ellenére is, hogy tényleg mindent megtett maga Bálint gazda és családja is azért, hogy még évekig okozzon örömet tanácsaival a természetet szeretők táborának. Sajnos többé ezt már nem teheti meg, azonban egészen biztos vagyok abban, hogy öröksége még évtizedekig velünk marad. Maradandót alkotott, amiért több százezeren hálásak országszerte. Több generációval szerettette meg a természetet, ami nagyobb kincs, mint bármi, amit pénzért meg lehet vásárolni.

Véleményem szerint Bálint gazdára így kellene emlékezni és nem úgy, mint a járványban meghalt újabb áldozatra, akinek távozását a rendszer hiányosságai okozták. Tragédiák sajnos akkor is előfordulhatnak, ha ezek ellen tényleg mindent megteszünk. A koronavírus pedig sajnos könyörtelenül megbüntet minden apró hibát. Egy rosszul feltett szájmaszk, egy nem jól megmosott alma, vagy egy véletlenül megérintett korlát is elegendő lehet a tragédiához. Itt nem arról van szó, hogy mindenkinek rettegnie kell, rá vajon mikor csap le a koronavírus, de sajnos az idősebb korosztály képviselői számára jóval veszélyesebb lehet egy korábban megszokott séta a boltba vagy a közeli gyógyszertárba. Nem a pánikkeltés a cél, hiszen az soha nem segített eddig sem senkin, de érdemes elfogadni azt, hogy sajnos most egy olyan időszakot élünk, amikor váratlan tragédiák is megtörténhetnek.

Noha a rendszert jogosan kritizálják nagyon sokan, hiszen ahhoz képest, hogy mekkora szerencséje volt az országnak a koronavírus-járvánnyal, sajnos igen sokan itthagytak bennünket, nem is beszélve Kásler Miklós elbaltázott kórház-kiürítési tervéről. Úgy érzem azonban, hogy Bálint gazda esetében nincs értelme a kormányt vagy magát a rendszert hibáztatni. Ez egy olyan tragédia volt, amely sajnos a világ szinte bármely országában előfordulhatott volna, hiszen egy idős szervezetet – még ha korához képest egy igen erős emberről is beszélünk – sokkal nagyobb eséllyel gyűr le úgy a vírus, hogy még a legjobb orvosokkal és nővérekkel sincs esély a felépülésre. Bálint gazda sokkal többet érdemel annál, minthogy bulvárlapok foglalkozzanak az utolsó napjaival, egy olyan képet festve, ami sajnos már egészen biztosan nem fogja őt visszahozni.

Ahogy Benedek Tibor esetében, úgy Bálint gazdával kapcsolatban sem szükséges az, hogy a vírus vagy a betegség elleni harc utolsó óráiról beszámoljanak. Fogadjuk el, hogy mindkét nagyszerű ember eltávozott, és koncentráljunk arra, amit maguk után hagytak. Azokra az emlékekre, amelyekkel tovább gazdagíthatják életünket. Ne keressük mindenben mások hibáját, sajnos tragédiák történnek anélkül is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.