NEHAZUGGY

Feketeövesek egymás között

Pável Melinda | 2020. Június 29, Hétfő | 9:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mi magyarok elvárjuk, megbecsüljük, megadjuk a tiszteletet, mi, magyarok szeretjük, ha a józan ész uralkodik és mi magyarok feketeöves válságkezelők vagyunk. Ezt a temérdek magvas gondolatot nem valami járványügyi tanácskozáson adta elő a miniszterelnök, hanem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatóján. Máskor is szívesen használ sporthasonlatokat, de ez a fekete öv, ez újdonság, ezek szerint látókörébe kerültek a küzdősportok. Egy feketeöves országnak nyilvánvalóan a miniszterelnöke is feketeöves, a kormánya nemkülönben.

Szijjártó Péter alighanem két feteövvel is rendelkezik, képes szimultán is küzdeni, egyidőben akárhány ellenféllel megverekszik és természetesen mindig győz, nem is tudna nem győzni, örökös bajnok. Érhető, hogy amikor itt álltunk a fogait csattogtató koronavírustól fenyegetve, pontosan rá esett a miniszterelnök választása, őt nevezte ki fürkésznek, és szétküldte őt a messzi országokba ügyes üzleteket kötni. Mondta neki, hogy „szaladj, Peti, nézz körül a világban, mi kell egy ilyen járványhoz, aztán vegyél belőle”. Gondolom, azt nem mondta neki, hogy mennyit vegyen, csak annyit tett hozzá, hogy bátran vásárolhat, a pénz nem számít ilyenkor, főleg, mert az ellenzék csak sivalkodott, hogy itt a dögvész a kertek alatt, nekünk meg ez sincs, az sincs, muszáj volt tenni valamit, hogy legyen.

Peti pedig jó fürkész módjára tette is a dolgát, feldübörgött a magyar-kínai légihíd, érkeztek a maszkok, kesztyűk tonnaszám, lélegeztetőgépünk is most már annyi van, hogy nem győzzük számlálni. Közben a járvány is lecsengett, vagy lesz ősszel második hullám, vagy nem, mi hatalmas készleteket halmoztunk fel és a fürkész még mindig köti az üzleteket. Talán szólni kellene neki, hogy hagyja abba, bőven elég lesz ennyi köpönyeg eső után.

Erről egy egészen másik maszkos történet jut eszembe, a rendszerváltás után az én városom lakóit a szabadság fuvallata arra ösztönözte, hogy háborúba kezdjenek a helyi környezetszennyező ipar ellen. Szinte bármit el tudtunk érni, amit a törvények megengedtek, mienk volt az önkormányzat, azt hittük, még azt is el tudjuk érni, ami elérhetetlen. Mára valóban alig maradt nálunk környezetszennyezés, igaz, ipar is alig maradt, vele együtt a munkahelyek többsége is elenyészett, ahogy az önkormányzat bevételei is a korábbi töredékére apadtak, hát nem egészen így képzeltük az aranykort. Még a kilencvenes években az egyik nagyüzemben új üzem létesült, amely egyebek mellett egy roppant veszélyes vegyszert is használt, hát fellázadtunk ellene. Egyre másra születtek a rémisztő történetek, amelyek lényege az volt, ha katasztrófa történne, elárad a vegyszer és mind meghalunk. Mivel a cég hallani sem akart róla, hogy az üzemet felszámolja, lakossági akaratnak engedve az önkormányzat megszavazta, szerezzünk be annyi gázálarcot, hogy csecsemőtől az aggastyánig mindenkinek jusson. Meg is vették, sajnos nem emlékszem rá, mibe került a tranzakció, de nem lehetett olcsó mulatság, tekintve, hogy komoly katonai gázálarcok voltak. Nem osztották szét, hogyisne, majd baj esetén megmondják, hol lehet értük sorban állni.

A katasztrófa hál’ istennek elmaradt, időközben változott a szemlélet, az új utasítás szerint ha a városba telepített hangszórók lármázni kezdenek, mindenki maradjon ott, ahol éppen van, szigetelje el az ajtókat, ablakokat minél jobban és várja meg, amíg elmúlik a vész. Időközben akadt egy élelmes üzletasszony, aki megszerezte a gázmaszkok egy részét és azokat sikeresen pezsgőre cserélte, természetesen nem az önkormányzat, hanem a saját hasznára, nem sokkal később egy időre börtönbe is került emiatt. Jóval később a maszkokról kiderült, hogy a raktárnak használt pincében az eltelt évek alatt tönkrementek, nem jók már semmire, így teherautókra pakolták azokat és kivitték a szeméttelepre.

Hogy a mostani maszkoknak és lélegeztetőgépeknek mi lesz a sorsuk, ki tudja? Az lenne a jó, ha sose lenne rájuk szükség. Az valószínű, hogy akad olyan talpraesett valaki, aki ide-oda el tud majd adni belőle, nem tudom, van-e ezeknek is szavatossági idejük, de ha tönkremennek, legfeljebb majd elégetjük. Nem ez lesz az első országos rossz üzlet, nem is az utolsó.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!