NEHAZUGGY

Ki nevet a végén?

Pável Melinda | 2020. Június 27, Szombat | 17:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Valóságunk akár egy végtelen szappanopera. Naponta követik egymást az újabb és újabb folytatások, a szereplők már szinte beépültek a családjainkba, pontosan ismerjük őket, vannak a jók és a rosszak, a jók ha lépnek, virágok fakadnak a lábaik nyomán, ha beszélnek, szavaik, mint égi szózat, a cselekedeteik pedig olyan jóságosak, hogy minduntalan megkönnyezzük azokat. Nyilván a meghatottságtól. Ezzel szemben a rosszak már megjelenésükben is riasztóak: gyűlölettől eltorzult arcú némberek, közönséges férfiak, akik ha megjelennek, az semmi jót nem ígér, gondolataik színtiszta rémséges fondorlat, minden tettük arra irányul, hogy elveszejtsék a hazát, de legalább is megnehezítsék a jók áldásos tevékenységét.

Minden rész kerek egész a maga módján, bár azért van valami, ami megkülönbözteti a többi sorozattól. Olyanok az egyes darabjai, mint ahogy egykori kollégám szomszédasszonya fogalmazott, jó film, csak szomorú a happy endje. Bár többek szerint minden pont úgy jó, ahogy van, minden rendes mesében a sárkányt lekaszabolják, a gonosz boszorkányt bedobják a kemencébe, a pozitív hős pedig elnyeri a szépséges királykisasszony kezét, a jutalom természetesen nem maradhat el, máskülönben ki lenne olyan eszement, hogy anélkül nekiveselkedne mindenféle sárkányoknak. Az a minimum, hogy övé lesz a fele királyság is, vagy akár az egész. Mi persze csak szemlélői vagyunk az eseményeknek, annyi a szerepünk, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk, emellett, ha időnként sor kerül a választásokra, juttassuk kifejezésre, lehetőleg minél többen, hogy soha ilyen jó dolgunk nem volt.

Az ellenzék természetesen háborog, szerencsére a napokban is két okos emberrel beszélgettek a Kossuth Rádióban, akik világosan elmondták, az ellenzéknek az a baja, hogy tehetetlen, még egy épkézláb ötletük sincs, fogalmuk sincs róla, mi az a politikai innováció, jobb híján rárepülnek a kormánypártok remek kezdeményezéseire, mint ahogy most is teszik, hogy össze akarják gyűjteni a konzultációs kérdőíveket. Ez részben szánalmas, másrészt bűncselekmény, mert azok a papírok a kormány tulajdona, így ez a gyűjtögetés nem egyéb, mint a személyes adatokkal való visszaélés, így akár súlyos következményei is lehetnek. Ostobábbnál ostobább próbálkozásaik vannak, de hát nem csoda, a túlélésért küzdenek, vagy ott van ez a Karácsony Gergely, aki nem elég, hogy még egy disznótorban se vennék semmi hasznát, de a fővárost is garantáltan csődbe fogja vinni, aki nem hiszi, járjon utána, vagy hát nem is kell, majd meglátja.

Így élünk mi a harmadik évezred második évtizedében, építjük a nem is tudom, micsodát. Építettünk már sokfélét, a szocializmuson is keményen dolgoztunk, aztán kiderült, hogy csak arra volt jó az összes erőfeszítésünk, hogy utána nagy fáradsággal lebontsuk, aztán elkövetkezett a demokrácia, állítólag most is az van, bár leginkább valami egészen máshoz hasonlatos, persze azt mondja a kormányoldal, hogy ez nem igaz, mert hiszen alkotmánybíróságunk is van. Ha valaki nem ért egyet egy döntéssel, hozzájuk fordulhat, most is foglalkoztak egy panasszal, az országgyűlési képviselők negyede kért normakontrollt egy 2018-as kormányrendelettel kapcsolatban, ami nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette az az év augusztusban létrehozott KESMÁ-t. Az Alkotmánybíróság most foglalt állást a kérdésben (nyilván bokros teendőik miatt nem volt idejük eddig ezzel foglalkozni), és úgy döntött, hogy a panasz nem megalapozott, ugyanis a médiacégek összefonódása, gazdasági, versenyjogi értelemben vett fúziója nem jelenti feltétlenül a sajtó sokszínűségének sérelmét. Na ugye. Kaptak választ? Kaptak. Mi akkor a probléma?

Olyan ez mint egy társasjáték. Dobunk, lépünk, leütik a figuránkat, néha mi is leütjük a másik figuráját, a végén pedig majd kiderül, ki lesz a győztes, ki nevet a végén. Már a harmadik játékot játsszuk, az ellenfél folyton nyer, magabiztos, manipulálja is a kockát, egyre biztosabb a legyőzhetetlenségében. Pedig hát örökös siker nem létezik, a primadonna megvénül, hiába is hiszi, hogy övé mindhalálig a főszerep, előbb-utóbb a dajkát fogja alakítani, aki csak ott üldögélhet az események hátterében és el kell viselnie, hogy neki már soha többé nem tapsolnak.

Előbb vagy utóbb. Remélem, hogy minél előbb, nagyon várom már a happy endet, az igazit.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!