NEHAZUGGY

Szálasi és Karácsony

Szalonna | 2020. Június 18, Csütörtök | 18:09

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A második világháború során 1945. február 13-án szabadították fel a szovjet és román csapatok a magyar fővárost a német megszállás és a nyilas uralom alól. A 102 napig tartó ostrom alatt a szovjet és román csapatok vesztesége mintegy 80 ezer halott és 240 ezer sebesült volt, ami az összes magyarországi veszteségük felének felel meg. A védők száma mintegy 92 ezer katona volt, ebből 50 ezren tartoztak a magyar honvédség kötelékébe. A védők és a polgári lakosság körében a halottak és sebesültek száma több mint százezerre tehető. Budapest épületeinek 27 százaléka pusztult el vagy rongálódott meg súlyosan, több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált, s minden hidat a folyóba robbantottak a Vörös Hadsereg Dunán való átkelését akadályozni próbáló német védők.

A Nyugatra menekülő Szálasi Ferenc nemzetvezetőt, aki regnálása alatt egy személyben töltötte be az államfői és a miniszterelnöki tisztséget, az amerikaiak május 5-én, az ausztriai Mattseenél elfogták és október 3-án átadták a magyar hatóságoknak. Szálasi (és nyilas vezetőtársai) ellen megindították a népbírósági eljárást. A nyilvános tárgyaláson zsúfolásig megtelt a Zeneakadémia nagyterme. Szálasi Ferencet emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetésében bűnösnek találták és 1946. március 12-én felakasztották. Testét máig ismeretlen helyen elföldelték.

A tárgyalás előkészületei során kísérték le őrei a volt nemzetvezetőt a Duna-partra abból a célból, hogy szembesíthessék uralma következményeivel. Ekkor készült az a fotó, amelynek hátterében a Dunába robbantott Lánchíd is látható. A börtönben írt naplójának erre vonatkozó bejegyzésében a következő szöveg áll: „A hős Budapest hősi romjait és hősi lakóit láttam. Ebből a minden időkre szóló hősiességből csak az új, hősi Magyarország és hősi Budapestje születhetik meg.”

Mi volt az a három dolog, amivel minimum szembe kellett (volna) néznie ekkor Szálasi Ferencnek?

Amikor 1944. október 15-én Hitler ajándékaként az ölébe hullt a hatalom, a Tisza körüli szovjet ágyúzást már Kecskeméten is lehetett hallani. Aki ekkor még a háború megnyerésében reménykedett – s Szálasi minden rendelkezésre álló forrás szerint ezen kevesek közé tartozott – az vagy végtelenül ostoba, vagy orvosi/klinikai értelemben is őrült fanatikus volt. Szálasi hallani sem akart „átállásról” vagy „megadásról”, csak az utolsó csepp vérig való harcot, ellenállást tudta elképzelni. S mint ahogyan az lenni szokott, ő elmenekült, tehát nem a saját utolsó csepp vérére gondolt. Kikerülhetetlen felelőssége van tehát abban, hogy Magyarországot, a magyar hadsereget az utolsó pillanatig, a teljes megsemmisülésig a háborúban tartotta, s ezzel nemcsak a lakosság és a hadsereg fölösleges emberáldozatai terhelik a lelkét, hanem az estlegesen a megvalósultnál kedvezőbb békefeltételek esélyét is semmissé tette.
Elháríthatatlan felelőssége van abban, hogy egy idegen ország, azaz a Német Harmadik Birodalom érdekeinek szolgálatába állította a teljes magyar gazdaságot, katonai erőt, mit sem törődve hazája érdekeivel, ezzel megvalósította a hazaárulás minden korban és minden országban elítélendő bűncselekményét. Különösen kirívó eset, ha ezt egy politikai vagy katonai vezető, s főleg-főleg, ha egy, a népe-országa felett korlátlan hatalommal bíró „nemzetvezető” valósítja meg.
Szálasi uralma alatt minegy 50 ezer magyar zsidót szállítottak német haláltáborokba, s gyilkolták le őket. De nem kímélték a munkaszolgálatosokat sem. Ha valaki vállalja – sőt, kikényszeríti! – a korlátlan hatalmat, akkor a népirtás, vagy annak elősegítése is az ő felelőssége. (A konkrét esetben függetlenül attól, hogy a Szálasi-adminisztráció a semleges országok nagykövetségei által kiállított „mentesítő dokumentumokat” a németek nyomása ellenére elfogadta, így vélhetőn több tízezer zsidó megmenekült a budapesti gettóban Auschwitztól.)

Fentebbi idézetből, illetve Szálasi Ferenc népbírósági tárgyalásán elmondott 4 órás beszédéből nyilvánvaló, hogy a nemzetvezető képtelen volt a szembenézésre és a felelősség vállalására.

Nos, ezzel az emberrel állította párhuzamba, sőt, inkább vele azonosította Budapest jelenlegi, kb. 8 hónapja hivatalban lévő főpolgármesterét a Magyarországot immár 10 éve teljhatalommal (a parlamenti demokrácia játékszabályai szerint a kétharmad ezt jelenti) kormányzó párt fővárosi szervezetének hivatalos Facebook-oldalán megjelent fotó.

Karácsony Gergelyt előválasztást követően, összellenzéki jelöltként, meggyőző többséggel választotta meg a főváros lakossága. Korábban az LMP-ben (középutas zöldpárt), majd a PM-ben (középbalos zöldpárt) politizált, amennyire tudom, sohasem volt köze a szélsőjobbos, hungarista irányzatokhoz.

Nos, Szálasi Ferenc annak a politikai nacionalista és revizionista, magát kereszténynek és nemzetinek valló jobboldali politikai elitnek volt az egyik – kétségkívül extravagáns – figurája, amelyik 1941 nyarán Horthy Miklós tudtával és beleegyezésével a magyar haderőt a náci Németország érdekeinek szolgálatába állítva támadást intézett a Szovjetunió ellen, majd a britekkel való hadiállapot beálltát követően december 12-én az Egyesült Államoknak is hadat üzentünk.

Ha nem lenne az egész annyira tragikus, nevethetnénk egy jót, így csak keserű mosolyt fakaszt a korabeli anekdota, amely a következő:

Magyarország washingtoni nagykövete bement a külügyminisztériumba, s átadta a hadüzenetet.

USA külügyminiszter: – Mi az Önök államformája?

Magyar nagykövet: – Királyság.

– Értem. S ki a királyuk?

– Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.

– Értem. S ki a kormányzó?

– Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, tengernagy.

– Ó! S melyik az Önök tengere?

– Tengerünk, az nincs.

– Értem. Van az USA-val szemben valamilyen területi követelésük?

– Nincs.

– Na, ennek örülök! S melyik országgal állnak jelenleg hadban?

– A Szovjetunióval…

– Milyen területi követelésük van a Szovjetunióval szemben?

– A Szovjetunióval szemben nincs semmilyen területi követelésünk.

– Értem. Van más országgal szemben területi követelésük?

– Igen! Romániával, Szlovákiával, Ausztriával…

– Értem. És már azokkal is hadban állnak?

– Nem, ők a szövetségeseink.

Azért ismertettem ezt a pesti legendáriumba tartozó történetet, mert nagyon jól jellemzi a jelenlegi helyzet abszurditását is.

„Komcsinak” nehéz beállítani Karácsonyt, mert mire beléphetett volna valami ilyesmibe, már a KISZ is megszűnt. S az ún. „utódpártoknak” sem volt soha tagja (MSZP, DK), csak támogatottja. Persze, ettől még „sorosista”! Hát, itt is vannak problémák, ellentétben ugye az itt most hosszasan fel nem sorolt fideszes vezetőkkel, Karácsony sohasem volt Soros-ösztöndíjas. Na, de balliberális! Igen, gondolom, ha a főpolgármester úr meghatározná saját politikai alapállását, a baloldali szolidaritás-elv az elesettek, gyengék iránt ugyanúgy benne van krédójában, mint a liberalizmus legfőbb jellemzője, az emberi és állampolgári jogok tisztelete és védelme. Sőt, megnyilvánulásai alapján állítom, hogy magyar hazafi is, mert szerencsére a patriotizmusát a cselekedetei mutatják meg az embereknek, s nem az, hogy ki milyen bélyegeket próbál rájuk sütni, vagy éppen hirdetni magáról. S hozzáteszem, hogy a környezetét, az élő bolygót védő és az élhető Budapestért tenni akaró és tudó ember és politikus is eddigi tevékenysége alapján.

Ja! De teszetosza! Ja, igen! A kormánypropaganda szerint. Emlékeznek még arra, hogy a Fidesz 2012-ben minden figyelmeztetés ellenére egyik napról a másikra államosította és „átépítette” az egész magyar közoktatást, s az ún. KLIK alá rendelte? S tudják, hogy azóta nem telt el év, hogy kisebb-nagyobb, inkább nagyobb átszervezősdit ne hajtottak volna végre a rendszerrel, mert nem működik? Pár nap múlva épp a szakképzést szervezik ki/át egy újabb, 8 év alatt talán már a negyedik „ez majd biztosan beválik” struktúrába? Vagy emlékeznek még arra, amikor egyik péntek reggel a miniszterelnök kifejtette, hogy szó sem lehet az iskolák járvány miatti bezárásáról, majd estére bejelentette, hogy hétfőn már nem kell bemenni a tanulóknak, s digitális munkarend lép életbe? Vagy emlékeznek a „kőbe vésett” alaptörvényre, amit 8 év alatt 8 alkalommal módosítottak? S már a módosításokat is módosították? Soroljam még?

Azt hiszem, ha egy vezető, illetve a vezetése alatt álló adminisztráció kellő alapossággal és körültekintéssel akar előkészíteni intézkedéseket, az – legalábbis szerintem – nem teszetoszaság. Az egy felelős vezető normális, megfontolt cselekvése. Különösen akkor, ha minden lépését valóban háromszor is meg kell fontolnia, mert szándékos csapdákat állítanak olyanok, akiknek módjuk van estéről reggelre még az ország államformáját is megváltoztatni, elvonni pl. bármelyik önkormányzat, így Budapest költségvetési bevételének tetszőleges részét stb. S mint látjuk, minden gátlás nélkül meg is teszik.

Na, de alkalmatlan! Persze, teljesen alkalmatlan arra, hogy feladja értelmes és értelmiségi státuszát, arra, hogy a kormányoldal jeles képviselőihez és sajtójához hasonló módon egyik napról a másikra az aktuális irányelv szerint alakítsa ki „saját véleményét”.

Nem vagyok fővárosi, nem szavaztam sem Karácsony Gergelyre, sem Tarlós Istvánra. Akarva-akaratlan mégis kénytelen vagyok követni a budapesti eseményeket. S a Lánchíd ügye, a Budát és Pestet összekötő első állandó, magántőkéből épült és két évtizeden át még így is üzemeltetett híd állapota, léte nemcsak a főváros ügye. A Széchenyi Lánchíd az ország egyik jelképe. S példája is annak az összefogásnak, amit megtestesített építése, s annak, amit maga a híd-szerep jelent, az ellentétes partok összekötése, összekapcsolása. Mert a Duna mindkét partja Magyarország, mindkét partján magyar emberek élnek, s az ország vezetőinek nem az ország uraiként kellene viselkedniük, s főleg nem azon mesterkedniük, hogyan tudnák az ország egyik felét minél inkább a másik fele ellen fordítani. A hídépítő Széchenyi gróf egyik kortársának néhány verse gyakran jut eszembe mostanában. A nép nevében, Dicsőséges nagyurak, Akasszátok fel a királyokat…

Nem tudom elképzelni, hogy egy írni és olvasni képes ember nem látja azt, hogy a Lánchíd felújítására nincs a magyar kormánynak mondjuk 10-20 milliárd forintja. UGYANAKKOR, azaz MOST van 20 milliárdja irodabútorokra a kormányzati szervek részére, az augusztus 20-ai tűzijátékra akad vagy 1-10 milliárd, attól függően, mit számolunk bele, a „nemzeti konzultáció”-ra is van jó pár milliárd (nem tudjuk, mennyibe kerül majd, de a 2017-es állítólag 7,2 milliárd Ft-ba került), s akkor még nem soroltam a határon túli futballra, rendezvények, pártok, sajtótermékek, gazdák támogatására számolatlanul küldött és küldendő milliárdokat, nem beszélve a tatabányai, 6 ezres befogadóképességű „tartalék” sportcsarnok(!) 24 milliárdjáról vagy a kisvárdai 4 ezer(!) fő befogadására képes sportcsarnok 3,2 milliárdjáról. Az MNB is épp most vett 667 millió Ft-ért két „szobrot”.

Ahol ilyesmikre ennyi pénz van, ott ne akadna a Lánchídra?

Persze, nem erről van szó. Kicsinyes, aljas és szánalmas politikai bosszú Budapest, a „bűnös város” lakói és pozícióba került vezetői ellen. Csakúgy, mint más ellenzéki kézbe került települések ellen. Csak a bevételek jelentős részének elvonása „szolidaritás” címen (még) nem olyan látványos, mint a Lánchíd-ügy.

Befejezésül – visszatérve a címben megjelölt témára – mindenkinek látnia kell(ene), hogy Szálasi és Karácsony BÁRMILYEN megfeleltetése messze túl van azon a határon, amit egy európai politikai kultúra elbír a XXI. században. S a nevetséges mentegetőzés, hogy „a szerkesztő nem tudta”, „senki nem gondolta”, „nem ébred mindenki Szálasi képével”…. könyörgöm, elég nyilvánvalóan nem Karácsonyt ábrázolta az eredeti fotó, nincs ilyen kabátja, kalapja, tartása, ilyen állapotban lévő Lánchídja! S aki nem tudja, hogy a „talált” fotó a németek által Dunába robbantott Lánchidat ábrázolja 1945-46-ban, azt ne alkalmazzák „szerkesztőként” a Fidesz budapesti irodájánál, mert vélhetően nincs meg a 8 általánosa. Azt pedig természetesen nem tudom elképzelni, hogy csak a szerkesztő látta volna a kiposztolt fotót, a szerkesztők a főnöküknek be szokták mutatni posztolás előtt a dolgaikat, különben miért tartanának főnököket?

S gondoljunk bele, még nincs is kampány.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!