Szeptember 30,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


A zsákos ember öröme

Olyan mint mi, mint a szomszéd, mint a zöldséges, a postás. Közülünk való, a mi kutyánk kölyke, ismer minket, mi ismerjük őt. Szerethető figura, közvetlen, mentes minden nagyképűségtől. Gyűrött gatya, gyűrött zakó, ing a kutya alól közvetlenül, 300 forintos kínai póló az ing alól kikandikál, nyakkendő nincs, olyat a melósok nem hordanak. A Mikulás sem hord nyakkendőt. Csak megy, és viszi a puttonyában a mindenféle ajándékot a boldogan kacagó dedeknek. Nem kér viszonzást, legfeljebb egy kis sütit és tejet, de azt is csak bizonyos kultúrkörökben, a sztyeppei népek ebbe nem tartoznak bele. A kultúrkörbe.

Most is tele a puttonya, a kisvasutat már út közben kirakta, majd meg is fogja hosszabbítani Bicskéig, de pénz még maradt a zsákban, azt elhozta. A csillogó autókat gyártó üzembe hozta a pénzt, sok pénzt, út közben szedte össze a többi háznál, ahol megfordult. Mert csodák nincsenek, bármennyire szeretnénk hinni az ellenkezőjében. Az ajándékokkal tele zsák nem kifogyhatatlan és nem telik meg magától. Azt bizony újra meg kell tölteni, de semmi gond, a jó zsákos ember út közben megoldja ezt a feladatot is. Visz krumplit, tésztát, közpénzből fizetett menzát Pistikének, cserébe felmarkolja a kekszesdobozból a pénzt, amit a hűtőszekrény cseréjére rakosgattak félre a szülők. Nem fog kelleni a hűtőszekrény, az élelmiszer árak úgy felmentek, hogy amúgy sem lenne mit belepakolni. Aztán Kovács bácsiéknál is talál egy kis megtakarítást, azt viszi, hagy helyette az asztalon utalványt. Akár még a rezsit is fizethetik belőle. Így megy házról házra, viszi az ápolónők fizetésemelését, a tűzoltók pénzét, a pedagógusok túlmunka díját, a minimum nyugdíj és a családi pótlék emelést. Szóval csupa olyasmit, amire amúgy sincsen szükség. Viszi az óvodafelújítás fedezetét, a szülők majd összedobják, összefognak, megcsinálják. Ez külön jó, mert összekovácsolja a közösségeket. Viszi az önkormányzatok pénzét, hiszen mindenkinek ki kell vennie a részét a közös terhekből, aki nem teszi, az önző geci. Márpedig a szittya kipcsak bennszülöttek soha nem önző gecik, aki mégis az, az idegen.

Így ment szép sorban a közülünk való, a legkisebb királyfiból lett közülünkvaló, a puttonya egyre csak dagadt, míg végül már alig bírta el. Ekkor ért az Audi gyárba és úgy döntött, kiönti a zsákja tartalmát, nem cipeli tovább. Hiszen amúgy is megy tovább, újabb családokat látogat meg, majd menet közben ismét megtömi, nem gond.

Azt mondta a közülünkvaló, hogy a mi büszkeségünk a csillogó autókat gyártó üzem. Nem magyar ugyan és a legtöbb magyar család legfeljebb csak álmodhat róla, hogy valaha neki gördül le egy karikás járgány a gyártósorról, de mégis nemzeti kincsünk nekünk ez. Oda ment a mifiunk, ahol éppen akkor indították be a harmadik műszakot, de elmesélték neki, hogy ameddig a kereslet nem fog növekedni, addig hiába is gyártanának több autót, nem tudnák eladni. Ettől a közülünkvaló nagyon boldog lett és azt mondta, hogy akkor most ő belemarkol a puttonyába és itt hagy egy csomó pénzt – Kovács bácsiék és Pistikéék pénzét -, kezdjenek vele valamit. Mert hiszen már eddig is 11 milliárd forint értékben fejlesztett a gyár, az pedig nekünk, kipcsakoknak nagyon fontos. Arra valószínűleg nem emlékezett a nagy öröm közben a puttonyos, hogy járt már ott ő régebben, kilenc éve, akkor 11,2 milliárd forintot hagyott ott a Kovácsék és a Pistikéék pénzéből, hogy a gyár vegyen magának belőle valami szépet.

Amikor aztán nagy boldogan és elégedetten, üres zsákkal elindult hazafelé, akkor nem jutott eszébe, hogy bekukkantson a következő faluba, ahol éppen akkor szakadt be az iskola teteje a sok eső miatt – meg azért, mert már ócska volt -, nem nézett be a mentőállomásra, ahol télen megfagytak, nyáron megsültek a mentősök, viszont most éppen nagyon örültek, mert a környékbeliek összedobtak egy mosógépre valót, így legalább nem kellett hazahurcolniuk a véres-szaros-nyálkás munkaruhájukat a családi mosásba. A mifiunk nem ugrott be a hetedik faluba sem, így hát nem is láthatta, hogy könyörög a falu apraja-nagyja a polgármesternek egy kis közmunkáért, nem látta Zsófikát, aki harmadikos, copfos kislány és kiborult a padból énekórán, mert két napja nem evett, de szerencsére a tanító néninél volt margarinos kenyér, a sánta kisfiú pedig hozott egy marék kökényt.

Mert jó az, csak sok legyen belőle.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!