NEHAZUGGY

Mesék a pénzügyi tudatosságról

Pável Melinda | 2020. Június 15, Hétfő | 12:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ma beleütköztem egy hírbe, amely szerint az ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki több százmillió forintot akart kicsalni még 2016-ban több fővárosi intézménytől. A részletekből aztán kiderült, hogy ennél többről van szó. Nem akart kicsalni, hanem ki is csalt 360 millió forintot. Itt azonban nem állt meg, és a mohóság okozta a vesztét, máshol is megpróbálkozott, ott azonban gyanút fogtak, feljelentést tettek, ennek következtében lelepleződött a nagy terv. Szerencsére az előző akcióból származó zsákmány nagy része is megkerült, mindössze kilencmillió forintot fogyasztott el belőle. A trükk aránylag egyszerű volt, hivatalosnak látszó leveleket írt az intézményeknek, azzal, hogy különféle szolgáltatásokat végzett, amelyek ellenértékét a továbbiakban egy másik számlaszámra kéri utalni, és itt megadta a saját számlaszámát. A tőrbe csalt intézmény felelőse ezt szépen tudomásul is vette és rendben utalgatta neki a különféle összegeket, talán ma is ezt tenné, ha nem keveredik bele az ügybe a másik intézmény felelőse, aki kevésbé volt jóhiszemű és utánanézett a követelésnek. A részleteket sajnos homály fedi, pedig érdekelné az embert, miféle szolgáltatásról lehetett szó, elvégre 360 millió forintért biztosan valami csodálatos szolgáltatást kell nyújtani. Ha nem nyújtott volna senki semmit, már csak nem fizettek volna ennyit érte, ha viszont valaki ezt elvégezte és a csaló kapta meg érte a pénzt, akkor van itt valaki, aki nem kapta meg, ami járt volna neki, és érdekes, hogyha nem is kereste.

Hogy ez ki fog-e derülni valaha, azt nem tudni, azon viszont elgondolkodhatunk, miféle fegyelem van a nagy pénzek világában? Ha én tartozom mondjuk a szemétszállítási díjjal, de nem fizetem be határidőre, kapok egy felszólítást, hogy pótoljam, aztán ha akkor sem fizetek, talán kapok még egy figyelmeztetést, de az egészen biztos, hogy rövidesen megpróbálják behajtani rajtam az adósságot. Aztán az is érdekes, hogy aki egy gombnyomással tud százmilliókat utalni, megengedheti-e magának, hogy a legalapvetőbb ellenőrzés nélkül elutaljon egy levél alapján akkora összeget, amennyiből egy falu egy egész évig gazdálkodik.

Mindig nagyon szerettem azokat a híreket, amelyek arról szólnak, hogy több figyelmet kell fordítani a lakosság nevelésére, hogy erősödjön a pénzügyi tudatosság. Volt olyan kezdeményezés, hogy még maga Varga Mihály is elment valahova Borsodba, hogy előadást tartson a lakosságnak – feltehetően arról, hogyan kell okosan takarékoskodni, milyen nagyszerű befektetési lehetőségek vannak, bár kétlem, hogy ezek a magvak termékeny talajra hullottak, arrafelé nagyobb sikere lett volna annak, ha inkább arról beszél, miképpen lehetséges pénzhez jutni teszem azt egy zsákfaluban a közmunkán kívül.

Nem is olyan nagyon régen még a százmilliók számítottak sok pénznek, mára megváltozott a nagyságrend, naponta hallunk tíz- és százmilliárdokról, amelyeknek a legfőbb érdekessége, hogy hol vannak, hol nincsenek. Ha arról van szó, hogy a járvány elleni védekezéshez szükséges fedezetet biztosítani kell, akkor nincs, akkor azt úgy kell elvonni mindenféle dúsgazdag önkormányzatoktól, ha arról, hogy támogatni kellene azokat, akik a vészhelyzetben jövedelem nélkül maradtak, akkor nincs, illetve van, mert munkahelyeket kell teremteni pont az ő kedvükért, tehát örüljenek inkább, igaz, hogy most nincs pénzük, de majd valószínűleg lesz. Ha arról van szó, hogy a turizmus iránti igény momentán megcsappant, haladéktalanul szinte számolatlanul szórja bele az ágazatba a pénzt a kormány. A Balaton-környéki strandokat is megsegítette most a turisztika ügynökség, összesen kétmilliárdot osztott szét, többnyire vállalkozók a kedvezményezettek, akad ugyan néhány önkormányzat is, őket bizonyára még nem fedezte fel senki, aki jobban ért a működtetéshez, de nem hiszem, hogy ez sokáig váratna magára, előbb-utóbb ők is belátják, hogy jobb, ha szakemberekre bízzák az ilyesmit. A strandok tehát megújulnak, valószínűleg lesz olyan, aki megtapasztalja, többen talán kijelölnek valakit a családból, aki elmegy, aztán majd beszámol róla, milyen volt.

Úgy tűnik, ez már bennünket egyre kevésbé fog érinteni. Mint ahogy az a nagyszerű törvénymódosítás is, amit nemrég terjesztettek a parlament elé és amely a családok vagyonának egyben maradását hivatott elősegíteni. Arról van szó, hogy a testvérek közötti nagyobb értékű ajándékozást vagy öröklést ne terhelje a jövőben illetékfizetési kötelezettség. Azt is mondták a hírekben, hogy ez nekünk nagyon előnyös, mert így megint több milliárd marad az emberek zsebében. Értékhatárról persze nem esik szó, de gyanítom, hogy nem a hozzám hasonlók zsebéről beszélnek, sokkal inkább olyan családokról, ahol milliárdos értékeket szeretnének egyben tartani.

Nagyanyám dugig volt bölcsességekkel, bármilyen esetben képes volt előrántani valamilyen okosságot, egyik kedvelt mondása volt, hogy ha valami nem a mi dolgunk, akkor ne foglalkozzunk vele. Hát ezt egyre nehezebb betartani, hiába nem akar az ember foglalkozni vele, még csak el se rejtik, kiveri a szemünket. Azt is mondta, rossz a rosszal, de rosszabb a rossz nélkül – azért a kormányunk esetében nagyon szívesen kipróbálnám, milyen nélküle.

Elképzelhetetlen, hogy ennél rosszabb is lehet.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!