NEHAZUGGY

Főúri pancsoló

Tamás Róbert | 2020. Június 12, Péntek | 18:06

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Már megszámolni sem tudom, hányszor mondtam, mondtuk: innen mélyebbre nem lehet süllyedni, ez már a gödör bűzös legalja. Aztán minden egyes alkalommal kiderült, hogy javíthatatlanul optimista, malacrózsaszín-lelkű okleveles naivak gyülekezete vagyunk. Mert van, mindig van lejjebb.

A büszke, szabadságszerető sőt, szabadságharcos, a láncokat és bilincseket nem tűrő daliás magyar nemzet pillanatnyilag ott tart, hogy Varga Mihály közepes képességű könyvelőnek könyörögnek, legalább egy talpalatnyi helyet hagyjanak már meg a Balatonból, annak partjából azoknak, akik nem tudják megfizetni Mészáros, Tiborcz és a többi újmágnás tulajdonába került tó használati díját. Gyakorlatilag úgy körbe van már kerítve a Balaton, hogy alig maradt ingyenesen használható szabadstrand.

Van tehát Magyarországon egy nagyobb tó – ezt hívjuk Balatonnak -, mely itt volt ezer évvel ezelőtt is, az elmúlt tíz év előtti elmúlt nyolc évben is, a Kádár-rendszer alatt is. Közös – mai szóval közvagyon -, elméletileg senkinek nincsen joga eladni, ahogy a Mátrát és a Kékes-tetőt sem értékesítheti az állam. Gyakorlatilag a fideszes NER-hadosztály mostanra körbe kerítette a tavat. Maga a víz bizonyára köztulajdonban maradt, amit nagyjából a hajunkra kenhetünk, ha megközelíthetetlen, mert a partot eladták, megvették, körülkerítették. Fizetni kell azért, ha valaki meg szeretne mártózni a vízben. A szabadstrandok eltűnnek. Ez mindenkinek nagyon nagy öröm, mert az a kéményen dolgozó magyar kisember, aki esetleg megengedheti magának, hogy egy évben egyszer béreljen valami szállást a tónál és nyaralni vigye a családot, már hiába szerelkezik fel májkrémmel, hiába főz anya a villanyrezsón (ki képes egy négytagú családot minden nap étterembe vinni?), ha a strandbelépő már megfizethetetlen? Mit mond a gyerekének, miért nem mehet be a vízbe pancsolni? Apának-anyának nem futja a tanár-nővér fizetésből? Te, kisfiam/kislányom nézzed innen, messziről, ahogy mások fürdenek, kapsz egy fagyit? Egyet, mert napi egyre futja a családi kasszából.

Akik ott élnek az év minden napján, azok sem használhatják a nem létező szabadstrandot. Ott lakik valaki születése óta, ott a Balaton, de fizetnie kell, hogy közelebb jusson hozzá. Ez egyszerűen káprázatos. Esküszöm, ha lenne Magyarországnak tengerpartja, azzal is pontosan ezt csinálták volna. Szétdobták volna a NER-vitézek között, lezárták volna, aki tengert akar látni közelről, fizessen szépen valamelyik csókosnak, strómannak, hadd hízzanak az édes kis malackák.

Nézzük, hol tart ez a szabadságharcos, büszke, okos, ezeréves nemzet! Fizetünk azoknak az utaknak a használatáért, melyeket a mi pénzünkből építettek. Közpénzből építünk Debrecenben egy elitiskolát, közpénzből fenntartjuk, de a mi gyerekeink nem fognak oda járni, mert nincs évente többmillió forintunk a tandíjra. De megelégszünk azzal, hogy a polgármester közli: nem kell rinyálni, lesz ösztöndíj, azt néhány csóró család gyereke megpályázhatja, tehát kuss legyen. Fizetünk az egészségügyi ellátásért, de ha nem akarunk hónapokig – netán évekig – várni egy vizsgálatra, akkor fizetünk (ha tudunk) a magánegészségügyben, mert ott napok alatt van diagnózis. Fizetünk a közoktatásért, de ha azt akarjuk, hogy a gyerekünknek esélye legyen a továbbtanulásra, akkor magántanárt, nyelviskolát is fizetünk külön, zsebből. Tátott szájjal nézzük, ahogy a mi adónkból fizetett politikusok családtagjai fillérekért felvásárolják a kastélyokat, szállodákat, pénzt adunk nekik a felújításra, bővítésre, majd fizetünk azért, hogy néhány éjszakát eltölthessünk a mi pénzünkből felújított szobák valamelyikében. Nézzük, ahogy adják-veszik a Balaton partját, míg végül teljesen körbekerítik, és csak pénzért mehetünk közel az ország legnagyobb tavához. De addig is, ameddig néhány szabadstrand még létezik, könyörgünk, hogy hadd maradjanak azok ingyenesek. Lécciléccilécci. Ha mégsem maradnak ingyenesek, majd azt is tudomásul vesszük, fizetünk, ha van miből. Ha nincs miből, akkor a gyerek elvan a lavórban is, ott is lehet pancsolni.

Miközben mindenért a világon fizetünk, ami eredetileg is a mi pénzünkből épült, számolgatjuk, hány fagyi, hány lángos fér bele, amikor bőg a gyerek, csodáljuk a Mészárosokat, Tiborczokat, amiért olyan jó üzletemberek. Vagy ha nem csodáljuk is őket, legalább annak örülünk, hogy magyar ember foszt ki minket, nem valami rohadék külföldi. Tényleg beszarás ez az ország. Azt be kell látni, valóban különleges, egyedi, senkihez nem hasonlítható nép a magyar. Ezt ugyanis a világon sehol nem tűrnék el, csak itt, Mária turulszaros országában. De itt még tapsolnak is hozzá.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!