Április 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


A többség pucér seggel születik, él és hal meg

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Magyar Anomália nem emlékszik a születése évére, sem annak körülményeire. Már akkor is felnőtt volt, amikor a más népeket fosztogató, össze-vissza lődörgő, rablásból éldegélő eleink idemigráltak, majd mivel kiirtották volna őket a régebben itt élő népek, maguk is felvették a keresztény vallást. Nem volt persze egyszerű  a felvétel, hiszen ahhoz a jó, első és szent királynak igen sok rokonát és alattvalóját le kellett gyilkoltatnia, de a történelemben ez csak egy szempillantásnyi idő. Anomália alig vette észre, egyik nap lefeküdt aludni a természeti erőket imádó szomszédai mellett, másnap már olyan keresztények között ébredt, akik ölni is képesek voltak a hitükért. Sőt, élvezték is a kedélyes kerékbetöréseket, kibelezéseket, boszorkányégetéseket.

Eltelt egy kis idő, az ország határai hol itt, hol ott húzódtak, hol az Oszmán Birodalom részeként, hol Osztrák-Magyar Monarchiaként, hol német, hol szovjet csatlósként fityegett valahol, de Anomália mindig otthon érezte magát benne, bármilyen zászló lengett és bármilyen nyelven karattyoltak, az ország magja, a kéményen dolgozó kisember mindig ott volt, ahol lennie kellett. Ott volt, és húzta az igát, szántott, vetett, eltartotta az egyházat, az államot, az aktuális megszállókat, az állandó élősködőket, fizette a sarcokat, nyögött, panaszkodott, de azért soha nem tett semmit, hogy változtasson a dolgokon. Minek is tett volna valamit? Egyrészt nem volt rá ideje a munka mellett, másrészt féltette azt a zsák krumplit, kevés gabonát, amit megtarthatott, harmadrészt meg egyedül mire is ment volna? Mert egyedül maradt volna, ezt tökéletesen és pontosan tudta. Mégpedig onnan tudta, hogy ő sem állt volna oda a szomszédja mellé, ha úgy hozta volna az élet, ezért bizton számíthatott rá, hogy a szomszéd sem fog mellé állni.

Anomália végignézte a háborúkat, a kicsi forradalmakat (általában akkor észre sem vette, hogy forradalom valami, sokkal később tudta csak meg, hogy az volt, legalábbis azt mesélték, hogy az volt), a változásokat az országot vezető urak között – akik többnyire egyáltalán nem voltak urak, de mindenesetre többségében férfiak voltak, nem nők -, a különféle rendszereket és rendszerváltásokat. Már meg sem lepődött, amikor egy napon a templomok tornyai csillogni, a papok hízni kezdtek, amikor a királyi udvart elárasztották a hűségükért megjutalmazott földesurak és amikor zsoldosok védték a királyi vár népét. Látott ő már ilyet, semmi új nem volt benne. Éppen ugyanazok termelték meg a csillogást és a pompát, ami a kiváltságosoknak jutott, akik mindig is. A rongyosok, a kéményen dolgozó kisemberek, az igavonók, a magvetők, az aratók, a csöndben zúgolódók, a magukban morgolódók, az összefogni képtelenek.

Anomália egyáltalán nem számított semmi változásra, és tökéletesen igaza is lett, mert a világon semmi nem változott. Legfeljebb csak az elnevezések, a királyt nem királynak, a hóhért nem hóhérnak hívták, de továbbra sem lehetett vándorolni a társadalmi csoportok között. Vagy beleszületett valaki a főúri kasztba, vagy beházasodott. Több mód nem volt bekerülni, aki szorgos nyalással és könyökléssel eljut is az udvarig, az nem oda, nem a csúcsra, csak az udvaroncok közé kerülhet be. A többség pucér seggel születik, él és hal meg. Éppen úgy, mint bármikor abban az időszakban, amire Anomália vissza tudott emlékezni.

Anomália kissé unatkozni kezdett. Újra és újra ugyanaz a történet, ugyanazok az életek, ugyanaz a pompa és ugyanaz a nyomor, ugyanaz a mocsár, ugyanaz a szemétdomb. Ugyanakkor kel fel a Nap és ugyanúgy árnyékban marad az, ami addig is árnyékban volt. Ez az a pontja a bolygónak, ahol soha semmi nem változik, mert az emberek sem változnak, nem is akarnak. Tíz körömmel ragaszkodnak ahhoz, amit megragadnak. Ha arany, akkor ahhoz, ha trágyaleves kapca, akkor ahhoz. Sem megosztozni az aranyon, sem kimosni a kapcát nem akarják. Így biztonságos, kényelmes, megnyugtató. Az állandóság, a kiszámíthatóság az alapja mindennek, Jézus benézte, véletlenül nem az egyházat építette kősziklára, hanem ezt az országot. Itt mindenki makacsul, haláláig ragaszkodik a szerzett jogaihoz, a szerzett jogfosztottságához és ahhoz, hogy ezt tovább lehessen örökíteni. Míg világ a világ.

Anomália rájött, hogy ebben az országban egyetlen furcsa, szokatlan, oda nem illő van csak. Az ő neve.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.