NEHAZUGGY

Fülemile a vasrúdon

Forgács Erzsébet | 2020. Június 10, Szerda | 12:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ezer ilyen történik naponta. Magam is hallottam, láttam, tapasztaltam már hasonló dolgot, sőt, szerintem nincs olyan ember az országban, aki ne tudna néhány ilyen történetet elmesélni. Hogy miért éppen ezen akadt meg a szemem, meg nem tudnám mondani. A sztori röviden: egy ember cseresznyét evett a szomszédja fájáról. Ehhez nem mászott át a kerítésen, nem is volt szükség rá, a fa a ház előtt áll, néhány ága átlóg a szomszéd felségterületére. Erről az átlógó ágról csent tehát néhány gyümölcsöt emberünk, mire a fa tulajdonosa fogott egy vascsövet, vasrudat, nem tudom mit, és azzal ütötte a cseresznyetolvaj kezét. Ebből rendőrségi ügy lett.

Aki járt iskolába, annak nagy valószínűséggel most beugrik Arany János: A fülemile című verse. Nekem is ez jutott eszembe, elkeseredésemben kiszámoltam: a vers 166 évvel ezelőtt született. A büszke, összetartó, hősies magyar nemzet, az ezeréves történelmére, világraszóló tetteire büszke, Európát meghódító, méltatlanul büntetett, ok nélkül bántott, halálra ítélt, de újra és újra feltámadó csodálatos magyarság méltó megünneplése ez. A néhány szem gyümölcsért, a gyerekzsivajért, fűnyíró hangjáért, kutyaugatásét, bármi egyébért egymás torkának ugró nemzeti büszkeség ünnepe.

Aki nem annyira szerencsés, hogy kertes házban lakjon, ezért nincs módja védelmezni a gyümölcsfát, az sem marad magára a bánatával, mert kiélheti a diadalmas hovatartozását más módon. Feljelenthet valakit egy Facebook poszt miatt, sőt, ha szerencséje van, éppen a környéken fest szépre, színesre valami rondát és szürkét néhány kétfarkú passzivista, máris lehet telefont ragadni. Ebben az esetben még arra is módja van a szerencsés feljelentőnek, hogy végigélvezhesse a rendőrautók tömeges kivonulását, a passzivisták igazoltatását, ha még ennél is szerencsésebb, akkor akár a rendőrautóba tuszkolást is megörökítheti.

Soha nem értettem, és ez valószínűleg már nem is fog változni, hogy mi motiválja ezeket az embereket. Komolyan szegényebb lesz attól a cseresznyétől? A mi környékünkön is van jónéhány gyümölcsfa a kerítésen kívülre ültetve. Minden évben fájó szívvel nézem a fa alatt halomban rothadó cseresznyét, szilvát, birsalmát. Soha nem láttam egy fára aggatott cetlit: tessék nyugodtan szedni belőle! A tulajdonosnak nem kell ugyan, de az övé. Neki hullik halomra a fa alá.

Az éppen haláltusáját vívó Nyugaton, ahol ember embernek farkasa, a migránsok is elözönlötték és amúgy is pocsék ott az élet, mindenféle fura, beteges szokásokat vettek fel az emberek. Például lomtalanításkor úgy teszik ki az elektromos eszközöket, hogy ami hibátlanul működik, azon rajta hagyják a dugvillát (már ha jól tudom, hogy ez a neve annak, amit a konnektorba kell dugni. Ha rosszul tudom, akkor bocsánatot kérek), amelyik hibás, használhatatlan, arról levágják. Így, ha valakinek szüksége lenne a készülékre, nem cipeli haza feleslegesen. De szokás például meghirdetni bútort, grillsütőt, tűzhelyet, televíziót, bárakármit ingyenesen. Mármint hogy ingyen adja a tulajdonos, csak érte kell menni. Aztán olyan is előfordul, hogy valaki edényt, növényt, kaspót tesz ki a ház elé, de fel is tölti a közösségi oldalra (arrafelé szokás, hogy egy-egy településnek, lakóközösségnek van külön közösségi oldala), hogy kirakta, hibátlan, el lehet vinni, ha valaki szeretné.

Egyáltalán nem azt mondom, hogy a másik országban milyen csodás emberek élnek, nálunk pedig milyen önzők. Ez nem így van, nem is igaz. Ott is vannak hibbantak, ahogy itt is vannak. Ott is vannak normálisan gondolkodó emberek, ahogy itt is vannak. Csak azt akartam mondani, hogy talán érdemes lenne elgondolkodni (akinek van mivel), hogy miért éri meg harcba szállni, és miért nem. Erre jó módszer lehet akár az is, hogy nem a szomszéd tehenének a pusztulásáért szurkolunk, hanem igyekszünk segíteni. Hátha holnap mi szorulunk segítségre. Esetleg az is jelenthet előrelépést, ha a számunkra feleslegessé vált, de még használható holminkat nem a garázsban, udvaron gyűjtjük halomba mindaddig, ameddig már semmire sem lesz jó, hanem elajándékozzuk. Jó érzés ám örülni a más örömének, ezt tapasztalatból mondom. Aki pedig le tud mondani a már nem használt kenyérpirítójáról, televíziójáról, kisszékéről, az aligha őrül meg azért, mert egy marék cseresznyét leszedett valaki a fáról. Legalábbis remélem, ilyen irányba is el lehet mozdulni. Még az ezeréves kultúrából is.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!