Szeptember 30,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Kell ez nekünk?

Jaj, már úgy izgulok! Se éjjelem, se nappalom, egyik szemem folyamatosan a postaládán tartom, alig várom, hogy megérkezzen végre a nemzeti konzultációs levél, úgy kell az nekem, mint egy falat kenyér. Feszítenek a véleményeim, ideje, hogy elmondhassam. Minden bizonnyal ilyennek képzelnek el engem azok, akik kérdőívekkel készülnek engem boldoggá tenni. Én vagyok a magyar állampolgár, jobban ismernek ők engem, mint én saját magamat, bátran rájuk hagyatkozhatok, az ő végtelen bölcsességükre. Pontosan tudják, melyek azok a kérdések, amelyekben állást akarok foglalni. Roppant előzékenyek is, nem kell vesződnöm a megfogalmazással, felkínálják a lehetséges válaszokat, elég, ha kiválasztom a nekem tetszőt.

Ma újabb részleteket árultak el a leendő kérdésekről. Dömötör Csaba államtitkárként előadta, hogy a brüsszeli járványügyi szervezet sajnos nem észlelte időben a veszélyt, még akkor is mérsékeltnek nevezte a kockázatot, amikor már javában tombolt a járvány. Azt nem mondta, de mindebből logikusan következik, hogy csak azért nem haltunk meg mind egy szálig, mert mi a saját nemzeti szuverenitásunknak köszönhetően jókor és jól cselekedtük meg mindazt, amit meg kellett tenni. Az egyik kérdés tehát arra fog vonatkozni, bízzuk-e az életünket a jövőben az amatőr, lelkiismeretlen brüsszeli bürokratákra vagy inkább működtessünk saját, nemzeti járványfigyelő szolgálatot.

Ha én lennék az ideális magyar állampolgár, már keresném is, hova húzzam be az x-et, miért is akarnám, hogy ne legyen járványfigyelő szolgálatunk, de nem vagyok ideális, ezért nem értem, hogy kerül ide ez a kérdés?  Tisztiorvosi szolgálat 250 éve létezik Magyarországon, még Mária Terézia jóvoltából, pontosan a járványveszély eredményes kezelése érdekében hozta létre. Ne csináljunk már úgy, mintha az Orbán-kormány találta volna fel a csőben a lukat, ez a szolgálat évszázadok óta szépen működik. Járványok sorát kezelték a tisztiorvosok generációi, határokat zárattak le, karanténokat rendeltek el, védekezési módszerekről döntöttek, kötelező megelőző oltásokat vezettek be. Mindezt megtehették, mert a mindenkori állam tisztában volt a munkájuk fontosságával, és biztosított minden szükséges eszközt ahhoz, hogy elvégezhessék. A jelenlegi kormány öt éve kissé átszervezte a hatásköröket, az ÁNTSZ-nek nemcsak a neve változott meg, az egykor kiválóan működő közegészségügyi és járványügyi hálózatot a bürokrácia csökkentése jegyében feldarabolták, más intézményekhez csatolták, a járványügy maradványai a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz kerültek, szakemberek sokasága hagyta el a pályát akkoriban, csoda, hogy a koronavírus-járvány időszakában egyáltalán képesek voltak bármilyen tevékenységre.

És akkor most pofátlanul idetolják nekem a konzultációs kérdőívüket és arról faggatnak, akarom-e, hogy legyen járványfigyelő szolgálatunk. Van válaszom, hát hogyne lenne, csak éppen nem fogok válaszolni, mert a készen megadott válaszok között olyan nincs, amelyik nekem megfelelne. Nem akarom, hogy járványfigyelő szolgálatunk legyen, mert az úgy baromság, ahogy van. Komplex járványügyet akarok, mindent, ami azzal együtt jár, olyat, amilyen volt is, csak voltak szívesek szétverni. Nem kérek helyette ezereszű Orbán Viktort, aki bármikor összeránt egy operatív törzset, lehetőleg katonákból, mert ők a fertőtlenítéstől elkezdve a kórházak működtetéséig bármihez jobban értenek, mint akárhány szakember. És Müller Cecíliát sem akarok, aki bár országos tiszti főorvos és állítólag járványügyekben mindenki felett áll, hiszen dönthet úgy, hogy haladéktalanul el kell rendelni a veszélyhelyzetet, ha tudom is én, hirtelen általános támadásba lendülne a lábgomba, valahogy nehéz még elképzelni is, hogy valóban képes lenne ezt megtenni.

Ez csak az egyik kérdés a 12-ből, amelyek mind egy szálig pont ilyen értelmetlenek. Természetesen ha valaki úgy érzi, hogy okvetlenül részt akar venni ebben a játékban, amelyet már egy csimpánz is unalmasnak találna, hát tegye azt, ha másért nem, azért, hogy örömet szerezzen vele a miniszterelnöknek, aki ezek szerint tényleg azt hiszi, csupa elmeroggyanttal van dolga, akiknek pont ez kell ahhoz, hogy végtelenül elégedettek legyenek.

Valóban ez kell nekünk? Kell ez nekünk?

Pável Melinda 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!