Október 25,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem lehet minden nemzeti kérdés

A nemzeti oldalnak pillanatnyilag az fáj, hogy vannak olyanok Magyarországon is, akiket foglalkoztatnak a George Floyd halála miatt kialakult amerikai megmozdulások. A történetet minden bizonnyal a legtöbben ismerik, ezért most nem részletezném. A lényeg az, hogy egy igazoltatás során egy rendőr – aki történetesen fehérbőrű volt – a gyanúsított nyakán térdelt 8 percen keresztül, aki emiatt életét vesztette. A rendőrt gyilkossággal vádolták meg, azonban ez mindössze second degree, vagyis lényegében nem szándékos emberölés. Három társa is bíróság elé fog állni, azonban addig a vád még változthat. A gyilkosságot követően érthetően óriási felháborodás alakult ki az Egyesült Államokban, amit csak fokoznak az azóta is tartó folyamatos rendőri túlkapások. Hol kerekesszékes hajléktalant lőnek arcon gumilövedékkel, hogy idős férfit löknek úgy fel, hogy a füléből is vér folyik, hol mentősöket lőnek le tévedésből a saját lakásukban.

De a halálesetet követően megszaporodtak azok a videók is, amelyeken jól láthatóan azért igazoltatnak, vagy konkrétan visznek be embereket a rend őrei, mert fekete a bőrszínük. Ez nem azt jelenti, hogy csak és kizárólag fekete áldozatai vannak a rendőri túlkapásoknak és gyilkosságoknak, azonban arányaiban jóval nagyobb százalékban fordulnak elő ezek színesbőrű állampolgárokkal. Így volt ez évtizedekkel, sőt évszázadokkal korábban is, és jól láthatóan most is így van, noha nyilván enyhültek a dolgok. Ez azonban még mindig nem egy elfogadható állapot, ezért ezzel szemben a mai napig sokan felemelik a hangjukat. Úgy hiszem, ebben nem sok meglepő van, és abban sem, hogy egy ilyen fontos, nemzetközi jelentőségű hír mindenkit érdekel, még a magyarokat is.

Bevallom, esténként én is élő adásban követem a tüntetéseket, és rengeteg cikket elolvasok a témában. Ez ugyanis egy olyan probléma, amely ma is érinti az embereket, ráadásul egy olyan országban, amelyet a szabadság hazájaként szokás emlegetni. Hogy ezzel mégis mi a baj? Lássuk a 888 cikkírójának tollából:

Teljesen abnormális az a magyar, aki George Floydról igen, a Deák téren meggyilkolt Laciról és Gergőről viszont nem emlékezik meg; aki az amerikai feketék jogait a szívén viseli, a határon túli magyarokét viszont nem.

Én ugyan Georgy Floyd haláláról sem emlékeztem meg – már ha ez alatt a cikkíró a Facebook-posztot érti –, de Laci és Gergő haláláról sem, sőt a határon túli magyarokról, valamint Trianonról sem. Tudom, abnormális vagyok, de hát az utóbbi időben az is kiderült, hogy amúgy sem vagyok a magyar nemzet része, akkor meg minek aggódni, nem igaz? Ennek ellenére képtelen vagyok felfogni azt, hogy miért zárja ki az egyik a másikat? Ki dönti el, és milyen alapon dönti el, hogy mennyire érdekeljen egy a saját országom területén megtörtént esemény, illetve egy külföldi esemény? Szerintem senki nem vitatja, hogy a Deák téri késelés egy szörnyű tragédia volt, igaz, hogy ami aztán abból lett, az a maga nemében szintén szörnyű. A szélsőjobb ugyanis megpróbálta a cigánybűnözésre felfűzni a szálat, miközben a késelő nem is volt cigány.

De még ha cigány is lett volna, mi történik? Nem azért ölt, mert cigány volt, hanem számos egyéb okból, amelyek mind összefüggésben állnak azzal, hogy a szociális rendszer felfoghatatlanul borzalmas. A késelés is egy szociális és társadalmi hiányosságra hívta fel a figyelmet, csak éppen a kormány retorikájába ez nem passzolt volna bele, ezért inkább a cigányság egészét hibáztatták miatta. De mint az egyébként kiderül a Partizán nemrégi, a témát feldolgozó riportjából is, nem csak a nemzeti média ugrott rá a késelő vélt cigány származására. Valóban lehetett volna foglalkozni a gyilkosság mögött húzódó szociális problémákkal, de ez a téma fel sem merült, mert ebből is cigánykérdést csinált a média.

Aztán az is jó kérdés, hogy a határon túli magyarok jogaival mit tudunk kezdeni. Természetesen sajnálom azt, ami 100 évvel ezelőtt történt, és azt is, ami azóta történt, de mit tudok tenni ellene? Ennyi idő alatt több generáció nőtt fel, a legtöbben pedig túltették magukat ezen a történelmi eseményen. Nyilván nem értek egyet az akkor meghozott döntéssel, mert lényegében szétszabdalták Magyarországot, de nem látom értelmét annak, hogy most, 100 évvel később ezen hisztériázzak. Nem mondom azt sem, hogy el kell felejtenünk, mi történt akkor, de azt sem hiszem, hogy helyes lenne életünk végéig ezzel a traumával foglalkozni. Tudomásul kell venni, és tovább kell lépni, ami egyáltalán nem egyenlő a felejtéssel.

Az is nehezen érthető, hogy ehhez kapcsolódóan hogyan viselhetném a szívemen ennél jobban a határon túliak jogait. Ha találkozok egy szlovákiai, romániai vagy szerbiai magyarral, örülök neki, és ha tudunk, jól elbeszélgetünk. Ők egy másik országban élnek, oda fizetik az adójukat és értelemszerűen annak az országnak az állampolgárai, és annak is érzik érzik magukat, ez így van rendjén. Igen, egy nemzethez tartozunk, és ezen semmi nem változtathat, azonban ha annyira fontos lett volna a lakóhelye ezen embereknek, akkor az utóbbi években százezer számra költöztek volna Magyarországra. Ehhez képest a legtöbben pontosan ott maradtak, ahol felnőttek, hiszen nekik már az a hazájuk. Amennyiben velük szemben visszaélésekről számol be a sajtó, ugyanannyira felháborodom, mint amikor egy megölt amerikai állampolgárról vagy egy japán, esetleg francia férfiről, vagy nőről van szó.

Az, hogy ki kiről emlékezik meg, nem nemzeti kérdés – pláne nem kötelező –, hanem érdeklődés kérdése. Van, akit teljesen hidegen hagy George Floyd halála, és van, akiből Trianon váltja ki ugyanezt az érzést. Ez mindenkinek a saját döntése, senkire sem lehet ráerőszakolni, hogy kinek a jogait viselje a szívén. Az pedig, hogy ez az egész abnormális lenne, talán még ennél is kreténebb felfogás. Az isten szerelmére, ne csináljunk már mindenből politikai kérdést.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!