November 25,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Nemeskéri-Orbán István: Mi az ok?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,511,372 forint, még hiányzik 488,628 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Már a „rendszerváltás” éveiben felfokozott várakozás övezte a vasfüggönyön túli gazdasági és politikai, a nyugathoz való csatlakozás lehetőségét. Aztán újra és újra csalódások következtek, a gyors csatlakozás elodázása, a rosszul megválasztott, rövidtávon gondolkodó gazdaságpolitikai vargabetűk miatt. S mire 2004-ben odaérkeztünk  –  immár tizenhat  éve – egy kivérzett, legyengült és legyengített, politikailag megosztott, csalódott ország és annak gazdasága olvadt be a nagy európai közösségbe. S a helyzet az óta csak romlott.

Ez jórészt a magyar politikai élet „elitjének” köszönhető, akik a folyamatos hazugságokkal és ön- és közámítással csak rontottak a helyzeten. Nem lehetett jó, nem lehetett sikeres, mert a belső politikai megosztottság megtört minden ésszerű politikai akaratot.

S ha őszinte önvizsgálatot és elemzést végzünk, kiderül, hogy bár szeretünk külső okokra hivatkozni, s ez valamiféle történelmi sorscsapás  nálunk, javarészt a saját hibáink miatt nem tudtuk sikeresen a magunk javára  fordítani sem a rendszerváltás harminc évét, sem az EU csatlakozás óta eltelt tizenhat évet. S ameddig úgy kezeljük a történéseket, hogy ezek egyrészről sorscsapások, másrészről összeesküvés ez ellen a szerencsétlen nemzet ellen, nem is leszünk sikeresek. A többi európai kisnemzetek sorra megelőznek mind mentálisan, mind gazdasági teljesítményben,  s végső soron saját magunk vagyunk hosszútávon a sikertelenségünk okozói.

S az a szomorú, hogy e megállapításom, nem újkeletű. A huszadik század szinte valamennyi  honi gondolkozója erre a következtetésre jutott, Adytól napjainkig.

S bármennyire is fáj, hogy időnként az arcunkba vágják az igazságot, attól az még igazság.

Nem szabadna a hagyományaink és népi, nemzeti értékeink megőrzésére tett erőfeszítéseinket összekeverni  valamiféle olyan felsőbbrendűség sugallatával amely még a korábbi sorstársainkból, barátainkból és szimpatizánsainkból is ellenséget kreál.

Bár az a szokás, hogy Trianonig – most pláne aktuálisan – visszatekintünk a történelmünkben, én mégis azon a véleményen vagyok, hogy vissza kell mennünk 1492-ig. Amerika újrafelfedezése kilökte hazánkat a világgazdaság főáramából, és 1514, majd a török hódoltság és megosztottság, a tizennyolcadik század eleje és az 1848-as kossuthi elhibázott nemzetiségi politika felülvizsgálatával, és az abból eredő problémák őszinte elemzésével kell kezdenünk.

Trianon nem oka, hanem következménye az előző századok hibás kül-,  nemzetiségi- és gazdaságpolitikájának, és az örökös belső megosztottságnak, valamint a mai napig tartótó külső-belső megosztó politikának.

Persze ezt ma kimondani nem túl népszerű dolog, sokkal egyszerűbb a kisebbségeket – a zsidó és cigány, esetleg román vagy más nemzetiségű, vallású, szokású – honfitársainkat hibáztatni bajainkért , vagy a külföldről származtatott  összeesküvést feltételezni, és ennek veszélyeivel riogatni, s szabadságharcot folytatni minden és mindenki ellen, miközben magunkat kellene le- és meggyőzni.

Szabadságharcainkat rendre elbuktuk, csatákat időnként nyertünk, de azokat is az ésszerű áldozatvállaláson túli terhekkel, a reális esélyeket és lehetőségeket nem felmérve, többet ártva, mint használva. S bár minden tiszteletem a nagy elődöké, de azt is látnunk kell, hogy a főkolomposok jószerivel (általában) elmenekültek, az esetleges megtorlásokat megúszták és tovább élték az életüket, míg a „balhét” névtelenek vitték  el, elszenvedve amazok rossz döntései következményeit, s ma mégis ők a nemzeti hőseink.

Nem ártana Dózsa, Rákóczi, Kossuth, Károlyi, Horthy, Nagy Imre és Kádár személye körül rendet tenni, valóságos történelmi helyüket kijelölni, vagy a tényekre hagyatkozó történelem tanítás során rábízni a kellően felkészült és felkészített társadalomra a megítélésüket. Nem felhasználva személyüket kicsinyes és rövidtávú politikai célok eléréséhez.

S hogy napjainkban mi a baj?

Mi vagyunk lusták és korruptak. A mi politikai osztályunk alkalmatlan immár évtizedek óta az ország racionális, modern vezetésére. A mi értelmiségünk hártya-vékonyságú, gyáva és megosztott. A mi ifjú nemzedékeink menekülnek innen. Mi élősködünk saját magunkon, mi lopjuk meg és zsákmányoljuk ki  saját magunkat, és mi adósítjuk el magunkat a végtelen rövidlátásunkkal és butaságunkkal.

S mi megyünk ki az utcára vélt, vagy valós sérelmeink okán akkor is, ha ezzel még rövidtávú érdekeinknek is ártunk. Olyanok képesek ilyen helyi mozgalmak élére állni, akik másnap esetleg gyávaságból vagy önérdekből egy másik helyen éppen ellenkezően nyilatkoznak és cselekszenek, szavaznak, nem ismerik fel cselekvéseik farizeusságát, nem vonják le a megfelelő következtetéseket magukra nézve, s nem megyünk ki, amikor a demokráciát, ne adj isten a legalapvetőbb szabadságjogainkat, biztonságunkat veszélyezteti valamely hatalom.

Mert ez a hatalom rendezte be az országot lassan ázsiai bérszínvonalú olcsó bérmunkára, ez a hatalom privatizált, ez a hatalom kezdett hozzá  sajátos újburzsoáziája létrehozásához. E három évtized alatt vált az egyik legkorruptabbá Európában  a magyar „jogszolgáltatás”. E három évtized alatt lett a magyar egészségügy „betegügy”, e három évtized alatt lett Magyarországon „oktatásipar” az oktatásügyből az ezekben ellenőrizhetetlenül áramló és eltűnő horribilis összegekkel. E három évtized alatt szakadt le az ország egyik(nagyobbik) fele véglegesen és végletesen, és vetekszik fejletlenségében a Balkán és Ukrajna legsötétebb területeivel.

Szökőkutak ott is vannak, munkahelyek ott sincsenek. Nem tudom, miért kell a magyar bürokráciának hülyébbnek lennie, mint a most olyan sokat szidott EU bürokrácia. Miért nem mert senki szólni amiatt, hogy itt nem a térburkolat és a szökőkút és stadion  hiányzik a városainkból és a falvainkból, hanem a megélhetést biztosító, biztos (nem köz) munka. Nem a betonba öntött látvány- és presztizsberuházások fogják fellendíteni a gazdaságunkat, hiszen az csak további közforrások kiszipolyozására alkalmas. Úgy jártunk, mint az afrikai és amerikai bennszülöttek, csak nekünk most a térburkoló kő és a szökőkút és a stadionok műanyag székei az üveggyöngy, és a médiumok hatnak bódító, butító alkoholként az ingyen pálinka mellett .

S tudják, mi a legnagyobb baj? Hogy most sincs önvizsgálat. Csak kifelé- és másokra mutogatás. Ma hatványozottan érvényes a régi mondás: Mondd meg az igazat, és betörik a fejed!

Hát törjétek csak, s hogy egy másik nagy magyart, talán az egyik legnagyobb magyart idézzem „lépjünk inkább előre”, s ha ez az ár, az sem érdekes. Megjegyzem, meglehetősen hibásan írt, beszélt és olvasott magyarul, ellenben beszélt, írt és olvasott másik öt európai nyelven, nagyra tartotta a fejlett európai államokat, azok  tizenkilencedik század eleji gazdaságát és társadalmi berendezkedését, fejlődési perspektíváit és azt szerette volna, ha Magyarország is egyszer ezek közé tartozik.

Arról már nem Ő tehetett, hogy akkor és azóta is jó néhányszor kalandorok uralták a magyar politikai közéletet, akik uralkodni akartak a nemzet felett, és nem szolgálni azt, ezzel jórészt eltékozolták az ország közelmúltját, és félek, a jövőjét is!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!