Szeptember 25,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szolgasors, önként

Szép estét mindenkinek! A járvány csillapodásának hála, Orbánék végre belekezdhettek a munkahelyteremtésbe, ami nem azt jelenti, hogy végre támogatják a helyi kis- és középvállalkozókat, esetleg tanfolyamokat indítanak a kistelepülések hátrányosabb helyzetbe került lakói számára. Dehogy. Orbán unortodox módon honvédeket akar besorozni, ám hogy ez elérhető legyen, két katonai középiskolát is felhúznak majd, az egyiket Hódmezővásárhelyen, a másikat pedig Székesfehérváron. Egy már jelenleg is üzemel Debrecenben, most ehhez csatlakozna a további két intézmény, amelyek létrehozását fontosnak tartja a kormányzat. Orbán valamiért megszállottja az egyenruháknak és egyenruhásoknak, talán ez lehet az oka annak, hogy az utóbbi időben olyannyira fontosnak tartotta megerősíteni az országban a katonai jelenlétet.

Emellett fegyvereket vásárolt milliárdos mennyiségben, repülőket és egyéb szállítóeszközöket – amelyeket egyébként ő luxuscélokra használ –, majd bevezette a hazafias képzést az iskolákban. Szerintem Orbán egy nyamvadt fekvőtámaszt nem tudna lenyomni, de mindenki mástól elvárja, hogy parancsra készen élje életét. A kérdés csak az, hogy háborúra számítunk, vagy mi ez a hirtelen fegyverkezés? A Kárpát-medencei magyarságot, ha kell erővel is, de újra egyesítjük? Esetleg visszacsatoljuk a háború előtti Magyarország területét? Tényleg nem értem, mire ez a sietség, amikor jól láthatóan jóval nagyobb szükség lenne arra, hogy normális egészségügyi rendszerünk és oktatásunk legyen. A honvédség megléte hasznos veszélyhelyzetekben, azonban a mindennapokban túlzottan nagy szükség nincs a munkájukra.

Amennyiben ezek a beruházások megvalósulnak, már három katonai középiskola lesz Magyarországon: a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium mellett Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron is lesz ilyen intézmény. Ez azért is fontos, mert a rendszerváltás után szinte az összes katonai középiskolára lakat került arra hivatkozva, hogy megszűnt a sorkatonaság.

Arra hivatkozva? Mert mégis mi szükség lett volna ezekre az iskolákra? Nem vagyok a katonaság ellensége, hiszen valóban nem árt, ha rendelkezünk legalább egy minimális bevethető kontingenssel, de véleményem szerint semmi szükség nincs arra, hogy több ezer katonát képezzünk ki, hogy aztán feladatok híján majd valami olyan munkát végezzenek, amire egyébként semmi szükség nincs. Munkahelyet lehet máshogyan is teremteni, mint újabb fegyveres erők kiképzésével.

Pintér Sándor – hogy miért ő, és nem Kásler, az igen jó kérdés – államosítani akarja a háziorvosi ellátást, ami szorosan kapcsolódik a látványosan poroszos országvezetés kialakításához. Pintér is az egyenruha fetisizmus gyötörheti, ugyanis a következőképpen indokolta több egymástül független forrás is a lépés szükségességét:

A miniszter többek között azzal indokolta ennek szükségességét, hogy a Covid-19-járvány alatt nem voltak vezényelhetők az orvosok. 

Hát igen, mert orvosokról van szó, és nem parancsot teljesítő katonákról. Elég érdekes lett volna, ha bármiféle parancsot is kérdés nélkül teljesítenek az orvosok – noha ezt többé-kevésbé meg is tették –, hiszen nem a kormány parancsaira, hanem az emberek gyógyítására esküdtek fel. Az sem mellékes, hogy a háziorvosi ellátás államosításával megtehetik azt, hogy elhallgattatják a háziorvosokat, ehhez elég lesz egyetlen parancs is. Nem fordulhat majd elő az, hogy valaki a védőfelszerelések hiányáról számoljon be, hiszen azt azonnal megbüntetnék. Szépen, lassan, de csak megérkezünk a Kádár-rendszer idejébe, amikor központi utasításra történt minden. Az lesz a legszomorúbb, ha ehhez majd partnerek lesznek a háziorvosok, és nem állnak fel egy emberként a tárgyalóasztaltól. Azonban látva azt, hogy milyen sikerrel hajtotta végre az orvostársadalom a kormány – mint később kiderült – emberéleteket követelő parancsait, igencsak szomorú képet fest a jelenlegi helyzetről. Az emberéletek minden áron történő megvédése helyett a parancsok végrehajtására koncentráltak, ami nagyszerűen jöhet Pintérnek ás társainak, viszont minket tovább visz a féldiktatúra sötét erdejének irányába.

De úgy tűnik, hogy még azt is sikeresen elhallgattatják, aki fel meri emelni a szavát a kormány elmúlt időszakban hozott rendelkezései kapcsán. A Hadházy Ákosék fémjelezte dudálós tüntetés hamarosan a végéhez ér, ugyanis a résztvevők nem győzik kifizetni a jogtalan büntetéseket, amelyeket a rend éber őrei osztogatnak, akár egy uniós zászló használatáért is. Kezd elviselhetetlenül nevetségessé válni ez az egész. A társadalom egyre nagyobb része kezd lehajtott fejű szolgává változni.

Mai cikkeink:

Akkor ez megint egy beismerő vallomás? Egy újabb köpönyegforgatás? Vagy minek nevezzük? 

Ugyan már!

Valóban történelmi tettet hajtott végre

Amíg maguk vannak, addig van Isten

Hiszen ezért kapja a fizetését

Ha nem egy ország képviseletében hadonászna a gyalogsági ásóval

Őszi dal

És ki vásárolja vissza Erdélyt magának és maholnap kinek a kizárólagos tulajdonába kerül a műtrágyagyár

Éppen, mint mi

Mai kiemelt kommentjeink:

Csak azt nem értem, hogy a kormányunk, és még néhány kormány, miért hiszi azt, hogy a menekült az terrorista? Pont azért menekült, mert a terroristák elől menekül. Mit szólnának ahhoz, ha a hazánk nincstelensége elől menekülők tízezreit, százezreit a befogadó országok terroristának kezelnének? Jogosan lennének felháborodva, de természetesnek tartják, hogy az arab, néger menekülteket leterroristázzák. Aki erre felhívja a figyelmet az meg természetesen Soros bérenc. (Virág)

Valóban történelmi tett volt a saját (Kásler Miklós szerk.) utasítását letagadni, miután az még a sajtóban is megjelent. Történelmi szintre emelte a gerinctelenséget. (Zoltán)

Az egyik legnagyobb hazugság ebben a történetben, mikor a kipcsák dakota a munka meg a hitel viszonylatairól értekezik az egzisztenciát érintően. Már csak azért mert az egyikről nem tud semmit. És az nem a hitel.(Uszo)

A történtek, s a tények ismeretében számomra az a megdöbbentő hogy az EU ilyen olyan formában de ellenőrzés nélkül továbbra is finanszírozza ezt a maffiát. Mint ahogy a büntetéseket, úgy a hiteleket is mi fogjuk fizetni (Erzsébet)

A nap kommentje pedig Galadrieltől:

Orbán és kultúra egy mondatban említése tömény oximoron… De azért a teremben békésen egymástól 30 centire ülő urakat arról kérdezném: szó esett-e a nagy közhelypufogtatás közepette arról, hogy az általuk vezetett intézmények (könyvtárak, múzeumok) mikor nyithatnak ki? Hahó! Megkérdezte bármelyikük is? Ha nem, akkor miért nem? Ausztriában, Olaszországban nyitnak a múzeumok sorra… Nálunk meg pláza, strand, templom, lakodalom… Melyik veszélyesebb járványügyi szempontból, a kiállítás, vagy a lagzi?? Melyik múzeumnál alakul ki olyan sor, mint az Ikea előtt?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!