Szeptember 21,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Amíg maguk vannak, addig van Isten

Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület önkéntesei negyed év szünet után, szombaton ismét várták Debrecenben a Petőfi téren azokat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán. Az önkormányzattal történt egyeztetés után, a biztonsági előírások betartásával, a jövőben újra sor kerülhet a debreceni Morzsapartikra.

Kértük, hogy az ételre várakozók maszkot hozzanak magukkal; akiknek nem volt, azok számára az egyesület biztosított védőeszközt. Próbáltunk vigyáztunk arra, hogy a sorban állók között meglegyen a megfelelő távolság, ez többnyire sikerült. Persze nem volt egyszerű, mert mindenki ételre vágyott.

Az előkészítésre most csak négy napunk volt, ennek ellenére igyekeztünk bőséges választékkal várni azokat az embereket, akik az éhezéstől jobban félnek, mint a koronavírus-járványtól. Négyféle főételből választhattak a sorban állók. Volt hozzá rizs, uborka, savanyúság, kenyér, tea, alma és rengeteg péksütemény. Jutott mindenkinek a 300 darab Túró Rudiból is. A gyerkőcöket fagyival, könyvekkel és rengeteg játékkal vártuk.

A Morzsaparti csapata a járvány ideje alatt is együttműködött az önkormányzat családsegítő szolgálatával, sok közös „védencünk” van. Így tudtuk, hogy nagyon sokan várják, hogy a korábban megszokott módon, hétvégén is meleg ételhez jussanak.

       

Talán csak a meghirdetett elő Gyermeknapnak „köszönhető”, hogy legalább ötven kislány, kisfiú jött el a szüleikkel a térre. Az étel mellett nagy örömmel majszolták a fagyit, és válogattak a könyvek, játékok között. Senki sem ment haza üres kézzel, gondoltunk az otthon maradt testvérekre is, nekik is választhattak ajándékot. Ott volt most is a partin az „örökbefogadott” kisfiunk Ferike is. Nagyon szeretnénk, ha Ferike ki tudna törni mai élethelyzetéből, mert okos, talpraesett, ügyes kisfiú. Nem tehet arról, hogy szülei szegények. De azt látjuk, hogy ennek ellenére szeretetben nevelik két gyermeküket, amit tudnak – ha szűkösen is – megadnak nekik. A mi segítségünkre a jövőben is számíthatnak, amit tehetünk, megteszünk értük. Szeretnénk hinni, hogy Ferike és sorstársai még sokra viszik az életben, és boldog felnőtt életük lesz, amikor a mostani nélkülözés csak egy rossz álom lesz.

Hála és köszönet illet minden adományozót, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre a Morzsaparti. Úgy láttuk, nagyon sokan éheznek, számukra minden adomány azt jelenti, hogy pár napot túl tudnak élni. Így hónap végén a kisnyugdíjasok – akik többségben voltak – pénztárcája igencsak üres, még a gyógyszerre sem igen telik, nemhogy ételre. A sok adománynak köszönhetően viszont mindenki legalább három napra elegendő élelmiszerrel felpakolva mehetett haza vagy a hajléktalan szállóra.

A Morzsaparti csapata nevében köszönjük Debrecen megyei jogú város polgármesterének, hogy támogatta az ételosztás újraindítására vonatkozó kezdeményezésünket. Nagyra értékeljük, hogy a debreceni civilek kérésére a héten módosították a közterület használatára vonatkozó helyi rendeletet. Ennek alapján a karitatív eseményekre, így az ételosztásra igénybe vett közterület használatáért – egy bizonyos határig – nem kell használati díjat fizetni. Ez számunkra annak a jele, hogy a város vezetése számít a civilekre, partnernek tekinti őket.

A Morzsapartin becslésünk szerint mintegy 250 fő vett részt. Mindent kiosztottunk, a végén még repetára is volt lehetőség. Így  „kifosztva” pakolhattunk össze a parti végén. Sokan jöttek oda, köszönték meg az „életet mentő” adományt. Az egyik idősebb úr könnyes szemmel mondta: „Aranyoskám! Amíg maguk vannak, addig van Isten!”

Az egyesület legközelebb június 20-án, szombaton várja a nehéz sorsú felebarátainkat. Örömmel várjuk a felajánlásokat, ételt, süteményt, tartós élelmiszert, korlátlan mennyiségben.

Elérhetőek vagyunk email-ben: [email protected] Pénzbeli adományokra is számítunk, és tisztelettel köszönjük. Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület számlaszáma: Erste Bank, 11600006-00000000-93568971

Légy részese annak, hogy mások hinni tudjanak a jóságban!

Lipcsei Andrea, az egyesület vezetője

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!