NEHAZUGGY

Újra „szabadlábon”

Horn Anna | 2020. Május 19, Kedd | 18:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,518,800 forint, még hiányzik 481,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ne tessék félreérteni. Nem voltam börtönben, csak tíz hétig éltem szinte teljes kijárási tilalom körülményei között, Spanyolországban. Az elmúlt hetek – a sok egyéb döbbenet mellett – azt is hozták, amit hét éve itt élve soha nem gondoltam volna: olyan szigorúan betartották a népek a „maradj otthont”-t, mintha nem is spanyolok lennének.

Nem mondom, hogy megszerettem a home office-t, de beletörődtem abba, hogy most ennyit tudok tenni. Menekültügyekkel foglalkozom, és el kell mondanom, hogy az „ügyfeleim” 99 százalékával semmilyen kapcsolatba nem tudtam kerülni az elmúlt két és fél hónapban, mert meg sem lehetett közelíteni a táborokat. Sem nekünk nem lehetett odamenni, sem a segélyszállítmányokat nem lehetett leadni sok helyen, mert hiányzott egy rohadt pecsét/aláírás a szállítólevélről. A biztosítékot kissé kiverte nálam az az eset, amikor az Orvosok Határok Nélkül gyógyszerutánpótlást szállító furgonját sem engedték be az egyik táborba – mert X nem hívta fel Y-t, hogy értesítse valamiről –, és azóta sem lehet tudni, mi volt a mulasztás. A gyanakvás olyan méreteket öltött sok helyen, hogy teljesen egyszerű dolgokkal háromszor annyi ideig kell foglalkoznunk, mint normálisan.

Tudom, átmenetileg Magyarországon is lekerült a menekültekkel való riogatás kormányzatilag kedvenc téma a napirendről, de nem kell aggódni, vissza fog kerülni valahogy. Itt is csak nagyon szűk kör van tájékoztatva arról, mi is a helyzet ezzel kapcsolatban, tulajdonképpen jobb is. Mert ha írhatnék mindarról, ami történik, holnap már nem lenne munkahelyem, és ezt most nem engedhetem meg magamnak. Megfogadtam, hogy egyszer majd elmesélem mindazt, amiről most nem beszélhetek.

Szóval vége a teljes bezárkózottságnak, Spanyolország három fázisban működik. Van a nulladik fázis, az első fázis és a második fázis. A nulladik a teljes kijárási tilalom, az első a fokozatos engedmények időszaka, a második viszont olyan messze van még, hogy elvesztem a részletekben.

A város, ahol élek, hétfőn megkapta a kitüntető egyes fázis státuszt, szóval halleluja van. Lehet menni fodrászhoz, kinyit a boltok nagy többsége, teraszokon – előzetes foglalás után – akár kávézni is lehet. Az előbb hívott egy ismerősöm, hogy május 29-én akár egy teljes órára is vendégül láthat három másik embert, mert kapott időpontot egy kávézóban.

Tudnék örülni, ha ma nem mentem volna el közértbe pár apróságért, és nem láttam volna, hogy az utcák pont olyan kihaltak, mint hetek óta. Igaz, Málaga egy olyan kertes házas külvárosában lakom, ahol aki teheti, a kertjében és a földjein szorgoskodik ilyenkor, de azt is láttam, hogy a játszótér bejárata továbbra is rendőrségi műanyag szalagokkal van lezárva, és amikor megkérdeztem a boltban, miért van ez így, az volt a válasz: jobb még várni egy kicsit.

Ez a válasz pedig pontosan tükrözi azt, amin az utóbbi hetekben sokat gondolkodtam. Annyi elméletet olvastam a vírusról, annyi annak ellentmondó elméletet, és annyi számot láttam, miközben egyetlen embert sem ismerek, sem személyesen, sem munkámból adódóan, sem Facebookon, sem sehogy, aki koronavírusos beteg lenne. Nagyon örülök ennek természetesen, de észrevettem, hogy a kétség egyre jobban dolgozik bennem. Nyilván nem a betegséggel kapcsolatban – hiszen influenza-járványok minden évben vannak, és egyes szakértői vélemények szerint ez a mostani franc sem különb, mint azok –, hanem azzal kapcsolatban vannak aggályaim, mennyire valósak az adatok, amelyeket megismerhetünk.

Spanyolországban gyakorlatilag percről percre lehetett követni a fertőzöttek számának alakulását. Legalábbis remélem, hogy az adatok valósak voltak, még ha örülni soha, egyetlen pillanatig nem is lehetett ezeknek. Az elhunytak számának valódisága az első héttől kétséges volt, hiszen nagyon sok esetben nem volt idő sem megállapítani a halál okát. Vagy a vírus volt az, vagy nem, de alighanem kiválóan szolgálta a pánikkeltést. És arra is jó volt, hogy mindenféle elméletek hívei a legszélsőségesebb üzeneteket közvetítsék az amúgy is megrettent publikum felé. Működött, és ma láttam, hogy még mindig működik.

Tegyük fel, hogy minden könnyebb lesz ezután. Hogy egyszer csak majd nem lesz koronavírus. Sehol, senkiben. Nem mellesleg Madridtól 70 kilométerre van egy csoport falu, ahol egyetlen fertőzött és pláne áldozat nem volt. Ennek ellenére továbbra is a teljes kijárási tilalmat jelentő nulladik fázisban kell élniük. Mert hátha arra jár valaki Madridból, és megfertőzi őket? Vagy miért vajon? Az újságíró ezzel kapcsolatos kérdését a polgármester meg sem hallotta, nemhogy válaszolt volna rá.

Az a baj ezzel az egésszel, hogy eljuttatott arra a szintre, hogy egy ideig semmilyen információt nem fogok tudni igazán hitelesnek tekinteni. A hosszú bezártság, a rengeteg interneten elérhető anyag elolvasása azt eredményezte bennem, hogy újra elgondolkodjak azon, amiről Edward Snowden a könyvében írt: mindent tudnak rólad, akik akarják. Tartok tőle, hogy most ez még inkább így van/lesz, hiszen neten dolgozunk, beszélgetünk, vásárolunk, tartunk órákat, képezzük tovább magunkat, intézzük a pénzügyeinket.

Sok helyütt olvasható, hogy a vírus amellett, hogy emberek életét követelte, kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a kormányok minél több információhoz jussanak rólunk, állampolgárokról, és – lássuk be – ennek eleget is tettünk, majdhogynem önként és dalolva. Nekem még sok idő kell ahhoz – pedig egyáltalán nincs sok időm -, hogy ezt a december óta tartó jelenséget elhelyezzem a sok egymásnak ellentmondó információ, elmélet és összeesküvés-elmélet káoszában.

Addig is: tegnaptól már elmehetek sétálni a tengerpartra. És ez minden elméletnél többet ér.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!