Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Emberéletekkel játszik a kormány

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Úgy tűnik, a kormányzat szerint ugyan csökken a fertőzöttség – emiatt egyes intézkedéseken lazítanak –, azonban szükséges további milliárdokat elvonni a költségvetésből. Rendben, ezzel még egyet is lehetne érteni, ha a sportberuházásokról lenne szó, esetleg Mészáros vagy Tiborcz különféle érdekeltségeinek fejlesztécsökkentéséről, de természetesen szó nincs erről. A kormány teljesen máshonnan gondolja szükségesnek átcsoportosítani pénzeket.

Kezdésnek Ferencvárostól vontak el 400 millió forintot, ami a költségvetésben szinte semmi, a kerületnek mégis óriási érvágás, főleg egy olyan időszakban, amikor minden forintnak találni helyet, hiszen a járvány elleni védekezést meg kell oldani. De ez nem volt elég a kormányzatnak, egy újabb kerületet találtak meg a Józsefváros „személyében”, ahonnan nem kevesebb, mint 1 milliárd 125 millió forintot von el a kormányzat a járvány elleni védekezésre hivatkozva.

Ha bárki azt hinné, hogy ezekre a pénzekre Józsefvárosnak biztosan nem volt óriási szüksége, akkor téved. Itt nem stadionfejlesztéseket állítottak le, vagy hotelépítéseket, hanem önkormányzati bérlakásfejlesztéseket, bölcsőde- és óvodafejlesztéseket, valamint kórházi parkolók építését. Vagyis távolról sem olyan fejlesztésekről beszélhetünk, amelyek bőven várhatnak még, hiszen nem lesz vége a világnak, ha nem tudnak mindent megvalósítani. Az elvonásokról szóló tételes felsorolást Pikó András, a kerület polgármestere közölte Facebook-oldalán:

  • 200 millió forint értékben bölcsőde- és óvodafejlesztés,
  • 150 millió forint értékben a Horváth Mihály tér fejlesztése,
  • 60 millió forint értékben a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika előtti parkoló fejlesztése,
  • 95 millió forint értékben közbiztonsági fejlesztések,
  • 620 millió forint értékben önkormányzati bérlakásfejlesztések.

De ha ez nem lenne elég, akkor az is kiderült, hogy a kerület kormánypárti országgyűlési képviselője, Kocsis Máté nemrégiben megígérte, hogy mindent meg fog tenni a józsefvárosi fejlesztési pénzekért költségvetési tárgyalásai során. Hogy a megszorítás ennek ellenére következett-e be, vagy sem, az vélhetően soha nem fog kiderülni, mindenesetre nem fogadnék nagy összegben arra, hogy Kocsis kegyetlenül küzdött volna a kerület fejlesztési pénzeiért. A józsefvárosi Fidesz Pikó András nyilatkozatára reagáló szemforgató közleménye itt olvasható, nem mondanám, hogy bármit cáfoltak volna. Ezzel szemben jól látható, hogy a kormány bosszút kíván állni minden olyan budapesti kerületen, amely ellenzéki polgármestert merészelt megválasztani az őszi önkormányzati választásokon. A járványt politikai célokra használják fel, aminél nem sok aljasabb dolgot tehettek volna. Az is egyértelmű, hogy a cél nem más, mint az ellenzéki önkormányzatok pénzügyi ellehetetlenítése, hogy aztán majd legyen kire mutogatni.

Ezt láthattuk egyébként már Márki-Zay Péter esetében is, aki elmondta: ha nem változik a helyzet, augusztusig fizetésképtelenné fog válni Hódmezővásárhely önkormányzata. Erre mi volt a kormányzat válasza? Márki-Zay elherdálta a pénzt. Gyermeteg, átlátszó, nevetséges módszerekkel estek neki az ellenzéki és független polgármestereknek, amivel emberek tízezreinek életét teszik rosszabbá. Szándékosan, jól megfontoltan izmoznak, ami még gusztustalanabbá teszi ezt az egészet.

Március 25-én, vagyis másfél hete a józsefvárosi önkormányzat bejelentette, 1,8 milliárd forint átcsoportosításáról döntöttek, amivel a kerület az idei költségvetésének minden szabadon felhasználható forrását felhasználta. Emellett létrehoztak egy kerületi segélyalapot is, amelybe a polgármester a fizetéséből havi 100 ezer forintot, az önkormányzati képviselők nettó fizetésük 10 százalékát adják bele. Minden hónapban, a járvány elleni intézkedések költségeinek fedezésére. Emellett az önkormányzat megerősítette a szocális ellátórendszert, önkénteseket toborzott és készített fel, valamint élelmiszert halmozott fel a legrászorultabbak számára. Pikóék tényleg minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a járványnak minél kevesebb áldozata legyen a kerületben. Erre jön a kormányzat és teljesen keresztülhúzza a számítasait. Mi ez, ha nem kicsinyes bosszú? Az a kicsit több, mint 1 milliárd forint Orbánéknak semmi, Mészáros gyakran egymaga többet keres egy héten, arról nem beszélve, hogy a kormány a veszélyhelyzet bejelentése óta csak sporttámogatásokra 9 milliárd forintot költött el. De emellett volt pénz kiplakátolni az országot is, hiszen ha valami fontos a járvány idején, az a kormány önfényezése.

Kicsinyes, gyermeteg bosszú ez Orbántól, amely lehet, hogy hamarosan túl fogja csordítani azt a bizonyos poharat. Egyre több adófizetőt köpnek pofán akkor, amikor politikai érdekeik szerint szívatják őket. Mert azzal, hogy több milliárdot vonnak el az ellenzéki önkormányzatoktól és településektől, nem az ellenzéki polgármestereket, hanem a helyi lakosokat büntetik. Ezt persze nem mindenki fogja megérteni, viszont ha azt vesszük, hogy ezeken a helyeken a választók megértették, hogy a Fideszre nincs többé szükség, és feltételezhető, hogy nem a 888-ról, illetve az Origóból tájékozódnak, fennáll annak a veszélye, hogy azt is megértik: a kerületektől történő elvonásokért nem Pikó, Márki-Zay vagy Baranyi a hibás, hanem a kormányzat. Ha ezek a települések csődbe mennek, az nem azért lesz, mert az alkalmatlan polgármesterek elbaltázták a költésgvetést, hanem aztért, mert a kormányzat pont akkor véreztette ki őket, amikor minden forint emberéleteket menthet. Remélem, erre emlékezni fognak majd akkor is, amikor felelősségre lesznek vonva. Az emberek nem felejtenek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.