Október 28,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Saját halottnak lenni 

Láttam én már sok furcsaságot életemben, karón varjút, miegymást, de olyat,  sőt, ahhoz foghatót sem, amit nemrég Kásler Miklós szellentett a szélbe a napokban a parlamentben. Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő a közelmúlt egyik koronavírusban elhunyt 41 éves férfi esetét hozta szóba, akiről azt állították az áldozatokat soroló listában, hogy súlyos alapbetegsége volt, holott egy kórházi fertőzése volt a vírusfertőzés mellett, amit az egészségügyi ellátása során sikerült beszereznie, tehát semmiképpen nem nevezhető alapbetegségnek. Erre a professzor, aki nem mellesleg miniszterként irányítja az egészségügyet, úgy reagált, hogy Bangóné „igaz történetekkel szórakoztatta a képviselőket”, és ha ez nem lett volna elég, hozzátette, hogy a 41 éves egészségügyi dolgozót saját halottjuknak tekintették. 

Tetszünk érteni? Megtettek érte minden tőlük telhetőt, kórházi ellátást is kapott, most a saját halottjuknak tekintik, vágyhat ennél többre egy ember? Ha valakit saját halottnak tekintenek, az annyit jelent, hogy a temetéssel kapcsolatos összes költséget állják, sírhelyet, kellékeket (azt nem tudom, ebben az esetben a papot is fizetik-e), és ez a mai világban igazán szép gesztus, nagy segítség a családnak, hiszen meglehetősen borsos áron mérik a végtisztességet. Más kérdés, hogy a szóban forgó esetben ezt dicséretesnek nevezzük, vagy inkább elvárhatónak, ugyanis a szegény ember szó szerint a foglalkozása áldozata, abba halt bele, hogy kórházban dolgozott és kórházban ápolták. A család egészen biztosan pert indít, és semmi kétségem afelől, hogy meg is nyerik. 

Nem csoda, hogy az ellenzék egyre hangosabban követeli Kásler lemondását. Az az ember egyebet se tesz, mint önnön alkalmatlanságát bizonyítja, legyen szó a hozzá tartozó bármelyik területről is. Kétségkívül meglehetősen nagy az ő területe, persze ha már orvosprofesszor, az alapkövetelmény lenne, hogy legalább az egészségügyet irányítsa több hozzáértéssel, de amint az egyre nyilvánvalóbb, ezt a szakágat se látja át. 

A fideszes képviselők természetesen fel vannak ezen háborodva, hiszen Kásler Miklós egy nemzetközi hírű orvosprofesszor, aki évtizedeken át irányította az Országos Onkológiai Intézetet, mindenféle kitüntetései vannak, tehát kétség nem férhet az ő alkalmasságához. Hogy ezek mennyire erős érvek, azt döntse el mindenki maga, ami engem illet, az utóbbi években tett megnyilvánulásai alapján nem szeretnék a beosztottja, de még a betege se lenni. Előbb bíznék meg a huszadik faluban praktizáló ismeretlen orvosban, mint benne. 

Még akkor is, ha a végén legalább saját halott lehetnék. 

Pável Melinda 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!