Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Győzedelmi díszbeszéd

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim, határon túl rekedt nemzettestvéreink, határon belül rekedt nemzetből kirekesztettek, szeretett türk tanács, kipcsákók!

Trianon után még nem volt mostanig a nemzetnek olyan kormánya, amelyik folyamatos háborúzás közepette megnyert volna minden egyes csatát, egyszerre több fronton is, gyakran már akkor is, amikor a harc – ellenség hiányában – még el sem kezdődött. Sőt, nem is Trianon után, hanem rögtön ahogy átballagtunk a Vereckei hágón, miután megérkeztünk a Szíriuszról és rátaláltunk a Föld szívcsakrájára.

Kellő büszkeséggel, ám a tőlem megszokott szerénységgel kijelenthetem, hogy a vírusjárvány első szakaszának nagyon nehéz csatáját megnyertüktem, de a háborúnak még messze nincs vége, és amíg én vagyok a minisz nemzet kormányzója, garantáltan nem is lesz. Majd valamikor október környékén ismét ünnepelni fogunk, akkorra rendeltem el a következő járványt, de mindenképp okt. 23. előtt, nehogy valami túlbuzgi sorosbérenc elkezdjen gyülekezősdit szervezkedni.

A még mindig anyagi nehézségekkel tengődő kórházak számára is jó hírem van, az ágyak 60%-át szabaddá tettük, pontosabban csak 2%-át, mert 58% már eddig is szabad volt, ahogyan Kásler emberminiszter úr már korábban volt kedves tájékoztatni a nagyérdeműt. Ezzel párhuzamosan sikeresen konszolidáltuk a kórházak költségvetését, mivel a ágyak megmaradt 40%-a  nagyjából ugyanakkora költséget is igényel, bátran kijelenthetem, hogy a kórházak ezáltal jelentős tartalékokat is fel tudnak halmozni, a nyugdíjas emberekhez hasonlóan, akiknek köztudott, hogy fejenként 10 milliós megtakarításuk van. Továbbá, várhatóan még több kórházi ágy fog felszabadulni, mert a betegek vagy gyógyultan távoznak, vagy elnyerik az örök boldogságot, utánpótlás pedig nem lesz, mert a kórházakat katonai parancsnokság alá helyeztem, és a személyzeten kívül senki nem léphet a kórház területére, csak nagyon sürgős esetben, és csak akkor, ha legalább két negatív teszt lesz a birtokukban. A teszteket Kínából importáltuk, garantáltan megbízhatóak, 100-ból legalább 7 darabnál helyes értéket kaptunk, tehát nem kínai gagyik.

Ennek érdekében elrendeltem az országos felmérést 18 ezer teszt elvégzésére, ami szakemberek számításai szerint bőségesen elég a közel 10 millió állampolgárnak, és még a határon túliak is részesülhetnek belőle. Természetesen minden esetben szakértők döntenek minden lépésről, én csak azt mondom meg, hogy mit kell dönteni. A távozott betegek mindannyian saját kérésükre hagyták el a kórházakat, használati utasítással ellátva, mert a gyógyulás sokkal eredményesebb meghitt családi környezetben, az otthon zöld füvének frissen kaszált illatában, mint a kórházak omladozó vakolatú falai között, és még borítékot sem kell csúsztatni az orvos zsebébe.

Láthatják tehát, hogy ígéretemnek megfelelően senki nem maradt egyedül, és senkit nem hagytunk az ágy szélén. Ha esetleg vannak olyan honfitársaink, akiknek otthoni lábadozás közben már csak az örök világosság fényeskedik, tegyék össze a két kezüket, hogy nem valamilyen kórházi fertőzésben haltak meg, vagy ami még rosszabb, koronavírusban, mert csak belerondítanának a kínkeservesen összebarkácsolt statisztikába, és veszélybe sodornák a győzelem mámorát. Márpedig ez a győzelem a miénk. Kisebb ráncfelvarrás után a mi győzelmünk. Kicsit lapos, kicsit görbe, de a miénk.

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, örömmel tájékoztatom önöket, hogy annak ellenére, hogy Brüsszeltől egyetlen kanyit sem kaptunk védekezésre, mimagyarok megfelelően találékony és kreatív vagyok ahhoz, hogy a dübörgő gazdasági életet napokon belül talpra állíthassam. Az ország leggazdagabb vállalkozója már jelezte is, hogy igen csinos összeget sikerült lekanyarítani osztalék címen egyik-másik cégéből, továbbá sikeres pályázatokat nyert jelentős állami beruházásokra, mint pl. a Budapest-Belgrád vasút újjá építése, bátran mondhatjuk tehát, hogy sínen vagyunk. Ha esetleg mégis csordogálna kevéske lé Brüsszelből, majd abba fogjuk beépíteni, garantáltan meg fog térülni. Kb. úgy 2500 év múlva.

Akik a járvány miatt esetleg elvesztették a munkahelyüket, keressenek másik munkát, mert olyan nem lesz, hogy munka nélkül lébecolnak és azt még fizetik is. Aki nem talál munkát, jelentkezzen nálam, én ugyan csóró vagyok, de családom, barátaim tulajdonában hatalmas földbirtokok vannak, munkája mindenkinek biztosítva lesz. Nemsokára elkészül a hatvanpusztai majorság, a mélygarázsban leparkolhatják az autójukat, az istállókat átalakítottuk munkásszállókká, a béreket az €-hoz igazítottuk, ugyanannyit kapnak, mint a hanyatló nyugaton, csak Forintban. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a nagyvárosok önkormányzatainak önzetlen támogatását, akik önként lemondtak az adóbevételeik jelentős részéről. Látom, hogy így is nagyon jól működnek, ezért még több pénzt várunk tőlük a szolidaritási alapba. Majd én gondoskodom arról, hogy jó helyre kerüljenek. A továbbiakban a turizmust kell igen gyorsan kampóból start üzemmódba állítani, gondolok itt elsősorban a Lőrinc tulajdonában lévő szállodákra és gyógyfürdőkre, mert azok képezik a belföldi turizmus alfáját és omegáját. Idén először elindítjuk az online gyógyfürdőzést, a kedves vendégek megrendelhetik, vagy megvásárolhatják palackokban is a gyógyvizet, egyenesen Lőrinc palackozó üzemeiből, így elkerülhetik a medencékben esetleg felszedhető fertőzéseket. A választásban szakszerű reklámszöveg segíti a vásárlót: „Ki a Lőrinc vizét issza, soha többé nem jön vissza”.

Ne feledkezzünk meg a látványsportokról sem, első körben természetesen a magyarok legkedveltebb  nemzeti sportjáról. Már beszéltem Bölöni Lacival, hogy ha túltette magát a múltkori sérelmeken, legyen oly kedves adja át szívélyes üdvözletemet Iohannis elnöknek, mert én úgy döntöttem, hogy most nem hajolok le az elém dobott kesztyűért, egyrészt a kissé megváltozott testalkatom miatt, másrészt túl merev a kevlár mellény. Legközelebb pénzt dobjon le, azért esetleg megerőltetném magam. Emlékeztettem Bölönit arra, hogy román nemzeti színekben nagyon sokszor szerepelt már, magyarban viszont egyetlen percet sem, elérkezett hát az ideje valamit ide is bizonyítani. Már azon kívül, hogy visszaküldi az ajándék maszkokat. Ez alkalommal kinevezném aktuális szövetségi kapitánynak, miután az utóbbi félévben még nem cseréltem le a jelenlegit, igaz, hogy nem kaptunk ki senkitől, mert nem is játszottunk egyetlen meccset sem. Mimagyarok sose voltam hálátlan, a magyar adófizetők szívesen összedobják a pénzt, ha fociról van szó. A román focinak is örömmel adakoznak. Gondoltam, hogy ha valamiképp sikerülne összekendácsolni mondjuk egy olyan nemzeti válogatottat, amelyik legalább egy döntetlent ki tudna húzni Andorrával, a neve felkerülne Puskás Öcsi mellé, de ha pl. a hollandoktól 8 helyett mondjuk csak 6-ot kapnánk, akkor egyenesen nemzeti hőst faragnék belőle, és róla nevezném el az idén épülő összes többi stadiont. Továbbá a jószomszédi viszony és kölcsönös tisztelet ápolása érdekében, javasoltam, hogy segítsen megvalósítani az én legszebb álmomat, végre győzelmet aratni a román válogatott felett. Szervezzen meg egy összecsapást semleges pályán, pl. a felcsúti Pancsóban, nézők nélkül, a járványügyi szabályok abszolút tiszteletben tartásával és mindössze elnök úrral ketten követnénk élőben a szotyiköpködő páholyból, hipózott szotyit köpködve. A pályára egyszerre csak egy vendégjátékos léphetne és csak a saját térfelén játszhatna szigorúan maszkkal, kesztyűvel, a többiek a pálya széléről követnék, labdához csak akkor érhetnének, ha kigurult és fertőtleníteni kell. A hazai kaput erős vasráccsal védenénk, a 16-os vonalra meg pengedróttal erősített csirkehálót húznánk, nehogy egy elkóborolt labda veszélybe sodorja a győzelmet. A hazai csapat teljes kerettel játszhatna, az egész pályán, cserejátékosokkal együtt, hogy az esélyegyenlőség se szenvedjen csorbát. Azt hiszem, hogy egy jó erős csapattal sikerülne a rég áhított győzelem. Egy igazi aranycsapattal. Az a nap bearanyozná az életünket, bekerülne a világtörténelembe a londoni 6:3 mellé, elrendelném a három napos ünnepségsorozatot, megszüntetném az összes korlátozást a fővárosban is, pezsgődurrogás, tűzi-vízi játék, ingyen sör, virsli, minden ami belefér.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Elek

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.