Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lehetnek ennél is gyávábbak?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Biztosan sokan emlékeznek még a rabszolgatörvény elleni tüntetéssorozatra, amikor heteken keresztül több ezer ember tiltakozott a Kossuth téren, valamint az MTVA székháza előtt. Azok a tüntetések az addigiakhoz képest valamivel hevesebbek és hangosabbak voltak, ami miatt sokan azt hitték, végre változás történhet. A már megszokott beszédek után szépen libasorban hazasétáló tömegek helyett emberek ezrei sorakoztak fel a Kossuth téri rendőrsorfal elé, hogy elmondják véleményüket a kormányról. Ott semmi olyan nem történt, amit ne láthatnánk bármely egyébként demokratikusan működő országban, hiszen nem beszélhetünk sem összecsapásokról, sem erőszakról. Az emberek egy csoportja kifejezte véleményét, amely – mint ma már jól tudjuk – nem járt sikerrel. Erről már többször értekeztünk mi magunk is, ezért erre most nem térnék ki, a cikk apropója is valami egészen más.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt ma 3 személy ellen nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A vádirati tényállások lényege szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon – az egymástól elkülönülten – részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőri sorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, amelyekkel eltalálták a rendőröket, illetve azért, hogy a sorfalat áttörjék, testükkel meglökték a rendőröket, akik ettől hátratántorodtak.

A vádlottak ezen erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a biztosítási intézkedés körében előírt feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni.

[…] Az ügyészség a mai napon benyújtott vádirataiban azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben – figyelemmel a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi rendelkezésekről szóló kormányrendeletre – tárgyalás nélkül, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban hozzon döntést.

Én magam is ott voltam az egyik tüntetésen, ezért tisztában vagyok azzal, hogy mi is történt abban az időben a Kossuth téren. Volt lökdösődés, sőt, üvegek is repültek, viszont azt is fontos kiemelni, hogy a rendőrök több alkalommal, teljesen indokolatlanul gázsprayt használtak az egyébként többségében békés tüntetőkkel szemben, amiért őket soha nem vonták felelősségre. Engem is arcon fújtak nem egy alkalommal, de a többszöri kérdésre, miszerint erre miért volt szükség, egyszer sem válaszoltak. Az ő munkájukhoz nem csak az ok nélküli igazoltatás, valamint a trafipaxozás, de egyes esetekben a tüntetések biztosítása is hozzátartozik. Nos, ezt akkor, ott igen rosszul oldották meg, amennyiben ok nélkül lökdösődtek és használtak gázsprayt a tüntetőkkel szemben. Azt is mondhatnám: amatőr módon végezték a munkájukat.

A rendőrök egy részéről nem azért van negatív véleménye a magyarok többségének, mert olyan jó móka gyűlölni az egyenruhásokat, hanem azért, mert közülük igen sokuknak semmi keresnivalója nem lehetne egyetlen rendfenntartó erőnél sem. Sokaknak a szellemi kapacitása sincs meg arra, hogy elvégezzék a munkájukat, mások pedig a hatalomvágyukat élik ki azzal, hogy úgy tekintenek magukra, mint a törvény törvény fölött álló betartatóira. Nem mondom, hogy ez csak Magyarországon fordul elő, de igen előkelő helyen állunk azon országok listáján, ahol a rendőröket nem tisztelik. Lehet ezt szeretni, vagy nem szeretni, de ezért meg kell dolgozni. Csak azért nem fog az ember tisztelni valakit, mert egyenruhát húzott magára, és innentől úgy hiszi, ő maga a törvény.

De térjünk vissza az ügyészség nevetséges döntésére, miszerint egy 2018-as ügyet pont most kell lezárni. Akkor, amikor a veszélyhelyzet miatt tárgyalást sem kell tartani az ügyben. Nyilván nem kell itt letöltendő börtönbüntetésekre gondolni, de azért azt jegyezzük meg, hogy rendőrök lökdösését hivatalos személy elleni erőszaknak tekinteni nevetséges. Nem azt mondom, hogy az érintettek jól tették, amit tettek, de azért álljon már meg a menet. A rendőr szent és sérthetetlen – ha valódi erőszak történt volna, akkor nyilván nem védeném az elkövetőket –, de egy parlamenti képviselőt gond nélkül földre vihetnek és kivonszolhatnak a köztévé épületéből az intézményt biztosító biztonsági őrök? Ebben az országban csak azoknak vannak jogaik, akik a hatalmat védik? És mi van a szabad véleménynyilvánítással? És mi van a gyülekezési joggal?

Tény, hogy a Kossuth téri tüntetések nem a legbékésebbek voltak, azonban egy valódi tüntetés pont olyan, mint ami akkor, decemberben lezajlott. A békés vonulgatás és zenére bulizgatás nem kormányellenes megmozdulás, az leginkább pótcselekvés, semmi több. Amikor munkájukat vesztett, utcára került, esetleg éhező állampolgárokról van szó, akkor ne várják el, hogy békésen mondja el valaki a véleményét. Ahhoz, hogy a helyzet eddig fajuljon, kellett a kormány ellenséges viselkedése, valamint a másként gondolkodók eltiprása, és egyáltalán minden állampolgári tiltakozás sorozatos figyelmen kívül hagyása. A Kossuth téren nem csak kilátástalanságba sodródottak voltak, de fiatal diákok is, akik úgy érezték, a jövő lehetőségétől fosztották meg őket. A felháborodás tehát érthető volt, amit ez a mostani gyáva ügyészségi indítvány is szépen megvilágít. A hatalom sunyi módszerekkel próbálja meg elhallgattatni azokat, akik más véleményen vannak. A járványhelyzet egyszer véget fog érni, és még az is elképzelhető, hogy a 2018-as események csak valaminek a kezdetet jelentették.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.