December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Miközben a parlamenti demokráciából folytatólagosan kifertőtlenítik a demokráciát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

[email protected]

Tárgy: Bonyolult

Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba

Megmondom az őszintét. Azért se kellene kendnek hazaruccanni, mert kendben nincs, nem tudott kitermelődni a vírus elleni immunanyag. Ráadásul még rühes is lehet. Bár a rendőrség már sejti, hogy ki vakaródzott először és hol. A vírus az kacifántosabb. Az egyik szombaton a tatámék, a metszés után (amivel a nagyi szerint el voltak maradva, a tata szerint meg nem, úgyhogy most sem tudtam meg mikor kell a fákat metszeni) a diófa alatt (amit régen sose kellett permetezni, most kell) kitárgyalták, hogy nekik nincs félnivalójuk. Mert. Összefoglalom, miből maradt ki kend a távolléte miatt. Ahogy sikerül. Mert amúgy meg hosszú, meg fájdalmas ezt is vakargatni. Úgy-ahogy már bevarasodott.

Amikor a nagyhatalmak Lenin sapkában küldték a vírust a világra, akkor az izgága nyakkendősöknek szánták, és mégis a prolik rokkantak bele. Most, hogy a prolikat gyomlálnák a koronással, nálunk láthatóan a nyakkendős is hullik cefetül. Nézze csak meg, hogy elszaladt a Tudomány az Akadémiából, pedig ők aztán jó harminc esztendőig bő nyállal síkosították I. Gőgös Arrogancia pályáját felfelé a lejtőn a korlátlan hatalomig. Az új diktatúrát matyómintával takargató kultúrmunkások hirtelen hogy elkezdtek pityeregni, amiért ezen túl vállalkozóként kell a pacalpörkölt alá hordani gyújtósnak az emberiség kultúrkincseit. Vagy az orvosok, nézze csak, hogy pislognak kifelé az altatásból. Jobban lapítanak, mint a pandémiagörbe. Az orvosbáróhoz járnak kézcsókra, mégis elvette tőlük a másodállást, meg a hippokratészi esküt lecserélte tízparancsolatra. De a közgazdászok, jogászok se jártak jobban. Urak voltak a kommunista érában, most cselédek csicskái. A pedagógusokkal frigyben élő agrárértelmiség? Na, itt van aztán vége a mézes heteknek. „Párosban szívnak, mint Ennyike az Árpikával, csak nekik már az egyszer feldolgozott anyag jut” – mondta a hajléktalan státuszra feltört, az alkoholtól gyermeki ártatlanságba révült növényvédelmi szakmérnök. 

Szóval temetetlen magyar értelmiség szegélyezi a közreműködésükkel proliknak ásott tömegsírt, és a még vegetálók szájtátva bámulják a bunkó nyaloncok tobzódását, akiknek már az alsóban ötösük volt cinizmusból. A pökhendiségben felcseperedve azután Soros pénzén, Demszkyék szárnyai alatt sárgacsőrű liberálisként a repülő egyetemen nem a demokráciát, hanem az arroganciát tanulták, és így kelt ki a Liberális Internacionálé fészkében a mutáns kakukkfiókának látszó dögkeselyű, amit a média által lebutított nép turulnak lát. 

Apropó. Jut eszembe. Imádkozzon már a Szeged-Csanádi püspökség lelki üdvéért kend, mert megtévelyedtek. A Soros Alapítvány évkönyve szerint ők is sikeresen nyalták a mézet az ördög patájáról. De ha már a pártszolgálatra térített hitéletnél tartunk, a bátyám szerint a KKV az a Kurva Közvetítő Vállalat és nem a vírustól került a csőd szélére, hanem a győri polgármester túlburjánzó keresztényi szeretetéhsége miatt. (Bocsika, anyu. Szerintem van rá esély, hogy csúnyát írtam, de nem tudom mit kell még idézőjelbe tenni, ha a polgármester már ott van.)

Ötletelek is, de apu nem érti. Mondom neki, hogy fényképeztesse le magát a Kegyosztóval. Aki vele szelfizik, az nem 8 év azonnal letöltendőt kap a közpénzek lenyúlásáért, hanem 8 milliárd vissza nem térítendő állami támogatást, mert stratégiai jelentőségű kegyenc. 

De most aztán már ideje, hogy jól kipanaszkodjam magam kendnek. Mert óvom/féltem én kendet a hazajöveteltől, mintha én itt se lennék. Ami sokszor valószínűsíthető. Sőt, ha vagyok is, csak bajnak. Láb alatt, folyton belém botlanak, mint a sikerpropaganda a hajléktalanokba.

Kettessel kezdődik a személyi számom. Tudja ki a köteles bácsi? Aki társtettes elkövető parlamenti portás. Na, az mondta, miközben a parlamenti demokráciából folytatólagosan kifertőtlenítik a demokráciát, hogy ne csináljak már úgy, mintha ember lennék. Hát mondja meg kend, ki aggódik itten értem a nyomorultul kiszolgáltatott nincstelen famíliámon kívül? Na, jó. Esetleg a Mancika néni, akinek hetente egyszer a Panni nénitől menetrend szerint hozom a tejet, meg a Panni néni Lajos nevű kutyája, mert annak meg ilyenkor visszfuvarban szállítom az ételmaradékot, mert ez nem úri kutya, hanem tanyasi és utálja a tápot. 

Úgy sejtem, a Panni néninek szimpi vagyok, mert tudok hangosan köszönni, és azt gondolom, hogy a Mónika tanárnéni az kifejezetten szakszerűen aggódik értem, de ugye most a tanárnak nem az a dolga, hogy példamutató emberséggel szakszerűen kibontakoztassa a képességeimet, hanem az, hogy engedelmes, gondolkodás nélküli, pontosan célzó hazafit faragjon belőlem két szülés között. Ja, és tudjak pontosan köpni, ha a pap bácsi megjelöli a célszemélyt. És ne a segélyt várjam, hanem menjek az urasági birtokra palántázni. És örüljek, hogy a jó levegőn vagyok, és ne rinyáljak, hanem várjam ki azt a nyamvadt két évet a béremre. És ne mondogassam folyvást, hogy éhes vagyok, mert az magánügy. És még annyit, hogy a Mónika tanárnéni tudja ám, hogy a tanteremben nem azért lesz kamera, mert verekszik a gyerek, hanem azért, amiért Giordano Bruno máglyahalált halt.

Hát ebből kellene kendnek összefércelni, hogy mi újság itthon. Jó lenne, ha boldogulna a bogozásával, mert én nem vagyok olyan türelmes, mint a tata. Mert mindig az van, hogy ha megírok egy hírt, akkor kend tízet kérdez vissza. Én még nem vagyok olyan öreg, hogy ezt győzzem cérnával. (Vajon mi a francot keres most itt a cérna? Tudom már! Cérnát tudtam venni, bugyigumi nincs, pedig a maszkvarráshoz elengedhetetlen tartozék.)

Fontos! A bátyám a szófejtést gyakorolja, amint az a fentiekből is látszik. Azt is megfejtette kendnek, hogy mit jelent a KESMA betűszó. Nos, kendnek tudnia kell, hogy CASH (kiejtve kes) magyarul készpénzt jelent. A KESMA a népnek szánt papíralapú gyűlöletszóró gépezet, amely azonnal és készpénzzel fizet a betanított munkásainak az alattvalók agyába táplált napi gyűlöletadagért. Ennek tudható be, hogy a főnökük előbb boldog Karácsonyt kívánt, de amint a pestiek teljesítették az óhaját egyből bedobta a durcit, hogy megint legyen min csámcsogni. 

Bütyökfalva, 2020. április 29.                    

Mirtill

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.