NEHAZUGGY

Ehhez sajnos a szakma „segítsége” is kellett

Lázár Gergő | 2020. Április 30, Csütörtök | 10:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nemrégiben a Klubrádió riportere interjút készített Németh Athina ápolóval, aki a kormányzati rendelkezések következtében hazaküldött betegek közül tíz ember otthoni ápolását vállalta el, önkéntes alapon. Egy kivétellel – akit a Mazsihisz szeretetkórháza vett át – mindannyian daganatos betegek voltak, és mindannyiukat úgy küldték haza szeretteikhez, hogy állapotuk nem súlyos, ezért nincs szükségük kórházi kezelésre sem, elegendő az otthonápolás. Nos, ebből a 9 betegből – Athina elmondása szerint – mind a kilencen életüket vesztették úgy, hogy ugyan az ápoló minden tőle telhetőt megtett értük, mégis szinte kizárt, hogy nem fájdalmak közepette kellett, hogy eltávozzanak. Sok történetet hallottunk már persze korábban is, azonban egy-egy esetről volt szó, nem pedig arról, hogy 9 ember hunyt volna el pár nap leforgása alatt, márpedig itt pontosan ez történt.

A riporter jól hallhatóan nem igazán tudta, hogyan reagáljon arra, amit az ápoló elmesélt a 7 perces interjú során, hiszen nem is nagyon vannak szavak arra, amin keresztül kellett mennie, nem beszélve a betegek családtagjairól. A kormány elmondása szerint alig voltak olyanok, akiket hazaküldtek, hiszen egyébként is több ezer üres, kihasználatlan ágy volt országszerte. Arról is beszéltek, hogy csak az otthon is ápolható betegeket küldték haza a kórházakból, amit az interjú alapján igen gyorsan lehet cáfolni. Mert ugyan ezeket a betegeket lehet, hogy otthon is lehetett volna ápolni, ezt azonban meg kell szervezni, ápolókra, megfelelő környezetre és megfelelő eszközökre van ehhez szükség. Egy legyengült, operáción nemrégiben átesett beteget nem lehet csak úgy a nappaliban elhelyezni az akvárium mellé, aztán majd csak lesz valahogy.

Az otthonápolás egy borzasztóan nehéz feladat, amihez hivatástudattal és alázattal dolgozó szakemberekre van szükség. Nem elvárható az senkitől sem, hogy minden gond nélkül el tudja látni a saját szüleit, nagyszüleit, hiszen nem csak lelkileg megterhelő, de sokszor fizikailag is nehéz feladat. Itt viszont, mint azt a példa is mutatja, legalább 9 ember kínok közötti halálát jelentette a kormányzati döntés. Mert igen, lehet, sőt szinte biztos, hogy ezek az emberek heteken, hónapokon belül elhunytak volna, de így semmiképpen sem lehet felfogni a történetet. Ha az embernek joga van a tisztességes élethez, akkor joga van a tisztességes halálhoz is. Ettől a jogától fosztotta meg ezt a ki tudja hány száz/ezer embert a kormány akkor, amikor úgy döntött, kiüríti a kórházi ágyak 60 százalékát. Ezeket az embereket kínhalálra ítélte úgy, hogy abban is biztos vagyok, hogy a szakemberek is pontosan tisztában voltak azzal, hogy mi lesz a döntés következménye.

Aki ezzel szembe mert menni, azt Kásler Miklós azonnal kirúgatta, ezzel is példát statuálva a többiek számára. A terv működött, a kórházi ágyak pedig megüresedtek egy esetleges katasztrófahelyzetre. Igen ám, csak a még meg nem történt katasztrófa miatti félelmében a kormány vélhetően több ember halálát idézte elő, mint amennyi életért a járvány eddig felelős az egész országban. Családok százainak, vagy ezreinek okoztak lelki sérülést országszerte, amit már semmivel sem lehet jóvátenni. Németh Athina csak egy ápoló a több ezerből, akik ma Magyarországon dolgoznak, mégis 9 ember halálának volt szemtanúja az elmúlt napokban. Mik lehetnek a valós számok?Hány embernek kellett végignéznie azt, hogy saját családtagjuk a szemük előtt, szenvedések közepette távozik? Itt nem arról beszélünk, hogy ezek az emberek álmukban, békésen elhunytak, sajnos nem.

Volt aki nyitott hassal érkezett haza, nem volt összevarrva tisztességesen. Betelefonáltam a kórházba, azt mondta az onkológus, hogy még a mai nap folyamán kijön. Ez volt szombaton. Nem jött ki. Már el is hunyt egyébként a beteg. Lehet, hogy még a varrógépet keresi azóta is az onkológus.

Ez egyébként azt is tökéletesen megmutatja, hogy a kormány nem egyedül embertelen ebben a történetben. Az interjúalany azt is elmondta, hogy sem a háziorvostól, sem pedig a kerületi onkológustól nem kapott segítséget. Ő maga szerzett be oxigénpalackot, emelőgépet, valamint teljes áron vérhígítót a betegeinek. De elmesélte azt is, hogy egy májkómás ápoltja zárójelentésén az volt olvasható, hogy a beteg saját felelősségére távozik a kórházból. A nő elmondása szerint a beteg harmadik hete kómában volt. Ahhoz tehát, hogy a kormány végrehajthassa ezeket a döntéseket az is kellett, hogy ehhez találjon megfelelő partnereket. Orvosokat és háziorvosokat, akik szemet hunytak afölött, hogy jó eséllyel meghalni küldték haza a betegeiket. Ki képes orvos létére ezt elfogadni? Szavaim sincsenek arra a tragédiára, amivel magyar családok százai néznek szembe jelenleg is országszerte. A kormány embertelensége csak a történet egyik része, ehhez kell a szakma „segítsége” is.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!