Október 29,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Nemzeti összefogósdi 

Nézem a híradós beszámolót arról, hogy a kórházakhoz és az időseket ellátó szervezetekhez folyamatosan érkeznek az adományok. Magánszemélyek, kisebb és nagyobb vállalkozások, civil szervezetek járulnak hozzá a veszély elhárításához, a járvány mind sikeresebb leküzdéséhez. A nemzeti összefogás vonalán – így hívják azt a telefonszámot, amelyet elég tárcsázni, és egy-egy hívással ötszáz forintos hozzájárulást adhatunk – már több százmillió forint gyűlt össze az adakozó kedvű polgároknak köszönhetően, az elosztást a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács irányítja. 

Be kell vallanom, belőlem hiányzik az ilyen jellegű buzgalom, soha nem éreztem szikrányi késztetést se, hogy ilyen össznemzeti jótékonykodás részese legyek. Elsősorban azért nem, mert az ilyenek mindig átláthatatlanok, megfoghatatlanok, az eredménye nem tapasztalható, az elosztás szempontjai és módja ismeretlen. Igazából nem is értem, mi mozgatja azokat az embereket, akik ilyen módon adakoznak. A jótékonykodásért cserébe mindenki vár valamit. Nem elismerést, nem köszönetet, hiszen a felajánlásokat általában anonim teszi a többség, de egy fajta jó érzést mégiscsak nyernie kellene az önzetlennek, és ehhez elengedhetetlen szerintem, hogy legalább körülbelül lássa, mit sikerült jobbá tennie. 

Általában mindenki kiválaszt magának egy-két civil szervezetet, amelyek tevékenységét többé-kevésbé ismeri, céljaikkal egyetért, és az ott folyó munkát kisebb-nagyobb rendszerességgel lehetőségei szerint támogatja. Rendkívüli helyzetben, mint most ez a járványügyi vészhelyzet is, azok is megmozdulnak, akikre ez nem jellemző – cégek például -, és mivel nincsenek napra kész ismereteik e téren, valószínű, hogy általuk hasznosnak ítélt felajánlásokat tesznek, persze az is lehetséges, hogy iránymutatást kérnek valamelyik központi helyről és onnan az ötlet, ennek köszönhető, hogy tonnaszámra érkeznek a kórházakba és az idősotthonokba most a tisztító- és fertőtlenítőszerek. Nyilván sehol se mondják azt, hogy köszönjük szépen, de nem kérjük – még akkor sem, ha lassan már nem tudják hova tenni a tengernyi fertőtlenítőszert, amire nyilvánvalóan bármikor nagy szükség van, igaz, azért az is egy kérdés, hogy bármely kórház, ha van járvány, ha nincs, hogyan szenvedhet hiányt ezekből, persze ne gonoszkodjunk, ennek nem most van az ideje. Mint ahogy sok másnak se most van az ideje, még ha Karácsony Gergelynek lassan a nevére is írják az összes emberáldozatot. 

Az összefogás jó és hasznos dolog, támogatni kell, ugyanakkor talán érdemes lenne fontolóra venni, valóban a nemzeti összefogást támogassuk-e, ami nem más, mint az állam támogatása, azé az államé, amely szűkmarkúan bánik az egészségügy nagyon is jogos igényeivel, ezzel szemben számolatlanul szórja a pénzt egyes rétegek hasznosnak ítélt céljai megvalósítására? Tényleg egyetértünk-e azzal, hogy a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács döntsön az összefogás vonalán összegyűlt százmilliók felhasználásáról, miközben az állam nyilvánvalóan nem gondoskodik az egyre inkább szembetűnő problémák megoldásáról? 

A televízióból ömlik a reklám, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Egy hajóban evezünk, mondta a kormányszóvivő. Valóban, a hajó az egy, de azokra is gondolni kellene most már, akik ténylegesen az evezőket húzzák. És ebben egyre inkább magukra maradnak. 

Pável Melinda 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!