A novekedes.hu oldal a minap interjút készített Hajnal Gabriellával, a Klebelsberg Központ vezetőjével, aki azt mondta: ha a szabályokat betartják, akkor nem lesz semmiféle fertőzésveszély az írásbeli érettségin. Szavai szerint fertőtlenítették az iskolákat és kihelyeztek elegendő védőfelszerelést is, ezért nem jelenthet semmiféle gondot az érettségi lebonyolítása. Röviden: ezek az intézkedések garanciát jelentenek arra, hogy senki ne kapja el a koronavírust.
Ez ugyan jól hangzik, ám távolról sem ennyire egyszerű. A magyar közvélemény továbbra is úgy tudja – különös tekintettel akkor, ha lényegében az operett-törzs úgynevezett sajtótájékoztatóiból informálódik –, hogy kizárólag 60 év feletti, krónikus betegségben szenvedők halhatnak csak bele a vírusba. Már sokszor leírtam, de nem lehet elégszer: mint azt a külföldi példák is mutatják, ez egyszerűen nem igaz. Ezért ezzel az okfejtéssel most kivételesen nem fárasztanék senkit, azt viszont így is fontosnak tartom megjegyezni, hogy véleményem szerint a diákok érettségiztetése igenis veszéllyel járhat.
De nézzük csak, mit mondott egészen pontosan Hajnal Gabriella:
Hajnal: Mi felkészültünk arra, hogy meglegyenek a megfelelő védőfelszerelések – maszkok, kesztyűk, fertőtlenítők – a diákok és tanárok számára is. Megszerveztük, hogy több iskola vegyen részt az érettségik lebonyolításában, éppen azért, hogy egy intézményen belül se legyenek sokan. Nagy termekben helyezzük el a gyerekeket, a folyosóügyeletet és a takarítást is megerősítettük. Minden iskolát kifertőtlenítettünk, és mindenhol kint lesznek a vedőfelszerelések. Ha mindenki betartja a védekezéshez szükséges előírásokat, akkor nem lesz fertőzésveszély a vizsgákon.
Riporter: Muszáj fenn tartani majd a maszkokat az arcukon a diákoknak végig?
Hajnal: Nem kötelező. Ha a vizsgázó feláll és kimegy a teremből, akkor fel kell vennie a maszkot. Ha a helyén ül, akkor két méter távolságra lesz a többiektől, és leveheti.
Már az elgondolást sem igazán értem. Ha egy tanár vagy diák egy helyben ül, akkor nem fertőz, azonban ha elindul valamilyen irányba, akkor azonnal elkezd fertőzni? A folyosóra érve lélegzik csak az ember, a tanteremben, a matekvizsgát írva már nem? A 2 méter távolság nem jelent teljes biztonságot, hiszen tudósok kutatások tucatjaival bizonyították az elmúlt hónapokban azt, hogy akár a hordozó 4-5 méteres körzetében is könnyen terjedhet a vírus. Egy tüsszentés, egy köhögés bőven elegendő ahhoz, hogy egy zárt tanteremben akár több gyermeket is megfertőzzön. Fertőtleníthették korábban a tantermeket, amennyire csak akarták, az nem fogja megelőzni a jövőbeni fertőzéseket.
Az is lehetséges – nincs még elegendő bizonyíték ehhez –, hogy a vírus akár órákig is képes a levegőben lebegni, ami teljes mértékben értelmetlenné teszi a 2 méteres, vírus elleni védekezési távolságot. Nem is értem, hogy milyen előírások alapján állítanak ekkora marhaságokat, bár Müller Cecília a mai napig kiáll amellett is, hogy a maszkok használata egészséges embereknél – noha egészségesnek tűnők is ugyanúgy fertőznek – teljességgel értelmetlen. Az tény, hogy a WHO és a CDC is sok hibát követett el a járvány kitörésekor és az első hetekben, azonban időközben változtattak ajánlásaikon és jobban átgondolják azt is, hogy mit állítanak a járvánnyal kapcsolatban. A magyar szakemberekig azonban úgy tűnik még nem jutott el a friss felfedezések sora, ezért a több hetes vagy hónapos ajánlásokat követik és komolyan gondolják, hogy biztonságban letudható az érettségi.
Nem állítom, hogy rendelkezem tökéletes válasszal arra vonatkozóan, hogy mi lenne az optimális megoldás ebben a helyzetben, de mondjuk azt megtehetné a kormány (már rég meg kellett volna tennie), hogy kikéri a nem kormánypárti szakértők csoportjának véleményét is, vagy teszem azt, magukat a diákokat kérdezi meg. Vannak különböző diákszövetségek, akik több tízezer fiatalt képviselnek és léteznek pedagógus szakszervezetek is, akik szintén képesek vélemények megformálására. Mert az nagyszerű, hogy a Klebelsberg Központ szerint vagy Maruzsa Zoltán államitkár szerint zseniális ötlet az érettségi megtartása, csak nem biztos, hogy az érintettek, valamint a szüleik, tanáraik is így gondolják ezt.
Egy rendkívüli időszakot élünk, amikor rendkívüli, de körültekintő döntésekre van szükség. De ezeket a döntéseket nem, vagy nem minden esetben lehet/érdemes/szabad mindenféle előkészítés és egyeztetés nélkül, az érintetteket a kész tények elé állítva meghozni. A Pedagógusok Demokratikus Szövetsége egy nyílt levélben ítélte el a kormány döntését, amely itt olvasható. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy vajon a diákoknak is lesz-e szavuk ahhoz, hogy az ő megkérdezésük nélkül hoztak döntést róluk? Vagy ez fel sem merül már megint?
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.