November 2,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Küldemény

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,987,472 forint, még hiányzik 1,012,528 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egy jelenléktelen húsvéti szösszenetemet csak azért nem írtam meg korábban, mert a járvány kapcsán a minap az egyik cikk akkora értelmetlen vihart kavart a kommentelők körében, hogy az már felér egy kisebbfajta nemzeti konzultációval. Az én célom, meg pontosan az ellenkezője, háborús időkben nem a viszály az úr, hanem a muszáj. „Fogjunk össze!!”, folyik naponta ötvenszer minden vízcsapból, meg kanálisból. Márpedig ahol Sorosnál, meg büdösmigráncsoknál is többször hallunk valamit, ott valaminek történnie kell. Országos Cili néni szerint még egyetlen teszt sem gyógyított meg senkit. Igazat adok neki, szerintem meg az agyoncsépelt összefogás és az üresen álló ágyak sem. Mint ahogy a vérnyomásmérő és a lázmérő sem, mégis használjuk. És persze ne felejtsünk otthon maradni.

Kivonultam tehát a feltámadás napjának csendes délutánján az erkélyre és a legfrissebb direktíváknak megfelelően tágra nyitott ablakokkal végeztem a szellőztetés magas tudományát, újságok helyett pedig felcsaptam egy doboz sört és elmerengtem a világ dolgain.

A pandémia olyan, mint a zakadémija: nyakunkra baxták, kurva sok pénzbe kerül, és nem tudunk mit kezdeni vele. Mit tehetnék tehát én, szürke mezei polgár, azon kívül, hogy naphosszat mintásra ülöm az ülepem, csapágyasra pörgetve a tv távkapcsolóját, vagy billentyűt ragadok és irkálok mindenféléket?  Most éppen a gazdaságélénkítő programot borítom terítékre. Tehát, ha én most legurítok egy sört, belendítem vele a sörgyárat és a kereskedelmet, meglódul az alumíniumdoboz gyártása, a víz- és csatornázási művek forgalmát meg egyenesen a fellegekbe repíti.

Engem aztán senki ne vádoljon azzal, hogy kerékkötője vagyok szárnyaló nemzetgazdaságunk élénkülésének. Eszmefuttatásomba persze az asszonyt nem avattam be, hagytam, hadd űzze a nők kedvenc sportját, az ebéd utáni mosogatást, folyjon a mosogatóvíz a lefolyóba csak szépen, ahogy a csillag megyen az égen. Amikoris egyszer csak megszakad a tányércsörömpölés és az én drágám meglehetősen provokatív, ám rendkívül irritáló hangon hasítja ketté gondolataim békés menetét hogy: – valaki le kéne vigye a szemeteeet!!! Namármost, ha valamitől nagyon ki tudok akadni, mint az órarugó, az egyrészt az, ha elmélkedésem közepette megszakítanak, másrészt meg az, hogy most szemét helyzetben hirtelen vagyok valaki. Jelen felállásban inkább lennék egy jelenléktelen senki. Merthogy kettecskén éldegélünk a lakásban, nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy kit tituláltak valakinek. Phejj, méghogy valaki… – Te meg fertőtlenítsd le a szemceruzádat! – vágtam vissza a kötelező replikát, mert hirtelen dühömben nem jutott más eszembe. Csak hogy legyünk egálban.

De a szemét nem szalad el, söröm még van, folytattam tehát Európa zászlóshajójának tovarepítését. Egyszer csak belém hasított a gondolat: megvan! kéne egy jó verda! Az autópiac romokban, autógyárak kínai lélegeztetőgépen, a benzin ára a bányászbékát fojtogatja, ingyen parkolás az egész országban, 13. havi 52. heti nyugdíj kazalba gyűjtve, soha vissza nem térő alkalom a folyton rinyáló nyugger társadalomnak. Mire várunk hát?  Briliáns ötletem nyomán, már épp megdicsértem volna magam egy újabb nyelet sörrel, mikor ismét derékba tört a délutáni idill.

Megcsörren a telefon, sör megáll a levegőben, unokaöcsém Erdélyből. Hamar leszalad a szokásos hogy vagytok, jól vagyunk, hát ti, mi is udvariassági futam, következik az érdemi tartalom. Amint már napokkal előtte belengettek a médiában, megérkeztek Székelyföldre is a segélyszállítmányok a védőfelszerelésekkel. A magyar kormány, kiemelten Orbán Viktor ajándéka!!! A dobozok oldalára felnyalva magyar és kínai nyelven „Hajrá Magyarország”, mindkét nemzeti zászló, stb. Összesereglett a falu apraja, meg talán a nagyja is, nagyon megható volt. Gondolom, hogy papot is kivezényeltek megszentelni az értékes adományt, mert közös köszönetnyilvánítással hintették be a Kárpát-medence Trianon utáni legnagyszerűbb géniuszának lába nyomát. Mondtam neki, hogy akkor most időszerű volna megfogalmazni valamiféle köszönetet a magyar embereknek is, mert a többi anyagi juttatásokhoz hasonlóan ezek is a magyar adófizetők pénzéből vannak, nem az Orbán família jól megadóztatott konyhapénzéből. És szívesen hallgatnám naphosszat az ajnározást, csak enyhébb hányingerem van, val’szeg az ünnepi ebéd megfeküdte a gyomromat, meg aztán az asszony is rám ruházott egy igen komoly szaktudást és rendkívüli figyelmet igénylő feladatot. Úgyhogy bocsi, de amikor a személyi kultusz már annyira büdös lábszagú, hogy Ceausescu sírva fakadna a sárga irigységtől, akkor én inkább visszavonulót fújok és vállalom a mocskos liberálbosli hazaáruló jelzőt, bármit. Rövid szünet után azt kérdezte, hogy mi, kommunisták, miért utáljuk ennyire a bölcs vezetőt? Nem vagyok sem kommunista, sem ellenzéki, sem kormánypárti, válaszoltam, és val’szeg onnan ered az érzékelhető ellenszenv, hogy amit nektek házhoz vittek ingyen, azt mi nem kapjuk meg pénzért sem, mert egyszerűen nem kapható a kereskedelemben. – Hát küldök nektek postán bazmeg, höhöhö… hangzott a riposzt, és itt meg is szakadt a beszélgetésünk. Azt hiszem, lemerült a telefonja. Vagy az idegrendszere.

Nézeteltéréseinkkel együtt és azok ellenére, Erdélyben élő rokonaim és barátaim számomra ugyanazok maradnak, akik eddig voltak, és nem vagyok hajlandó lemondani a kapcsolatunkról akkor sem, ha az agyon zengetett „nemzeti egység” zászlaja alatt kitartó, alattomos munkával a Fidesz felső vezetésének sikerült megvalósítania az elmúlt 30 év legmélyebb szakadékát anyaországi és külhoni magyarok között. Amit az országon belül megalkottak, azt ugyanúgy sikerült az országon kívül is. Áldásos tevékenységüknek köszönhetően sikerült az RMDSZ ellen még két másik pártot létrehozni, a nagy titánok, Markó Béla és Tőkés László egymás torkának ugrottak, annyira, hogy egymást jelentgették a bukaresti bíróságon, az erdélyi magyarság szégyenére. De azt hiszem, ide lehet sorolni a Felvidék magyarjait is, akiknek hasonló okok miatt most már nem maradt egyetlen képviselőjük sem a szlovák parlamentben.

A külhoni magyarok nem hibásak, szerintem ugyanolyan megvezetett és hazugságokkal becsapott emberek, mint a kormánypárt itthoni rajongói, akik néhány kiló krumplival, párezer forintos utalvánnyal megvásárolt szavazógépek, akiket most ugyanúgy kirugdosnak a kórházakból, mint az ellenzék szimpatizánsait, mellékelt használati utasítással, most, amikor szemünk előtt válnak emberek egyszerű számokká, alaposan átfésült statisztikai adatokká, politikai vagy vallási hovatartozástól függetlenül. Csak az őket sirató hozzátartozóiknak fognak nagyon hiányozni. Egyszer véget ér ez a rémálom és talán nagyon sok ember ráébred majd arra, hogy mit és mennyit jelent egy ember élete ott, ahol a hatalmi pozíciókon kívül semmi más nem számít, a természet törvénye pedig felülír minden politikai és vallási törvényt.

Elek

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.