NEHAZUGGY

Ne várd a májust

Horn Anna | 2020. Április 14, Kedd | 18:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Igyekszik az ember minden történés ellenére pozitívan gondolkodni, nem kétségbe esni, arra gondolni, mi mindenre jó a mostani helyzet. Több idő jut saját magunkra és szeretteinkre, el lehet gondolkodni azon, korábban vagy éppen legutóbb mit és hol rontottunk el, min kell feltétlenül változtatni, ha „ez az egész” majd egyszer véget ér.

De lehet a Facebookon is lógni napokon-heteken át, sületlenségeket küldözgetni egymásnak, „ki ne maradj!” vödrös virtuális locsolást – ha százan nem küldték el nekem, akkor senki –, és hasonló léleképítő tevékenységekkel elütni az időt. Amiből most hirtelen sokaknak olyan rengeteg lett, hogy hirtelen nem is tudnak vele mit kezdeni. A hűtő tele, a wc-papír hegyekben áll, ruhák kimosva, egy ismerősöm kínjában még vasalni is elkezdett, amit soha nem tett azelőtt, és úgy találta, hogy ez egy tök szórakoztató tevékenység.

Mert történjen bármi, a szórakoztatásunk a lényeg. A szinte óránként frissülő adatokat a betegek és halottak számával kapcsolatban egyes spanyol ismerőseim szörnyülködve küldözgetik egymásnak, azon frissiben a mobiljukról – lám, mennyire napra készek ők. Hol van még április vége, ameddig egészen biztosan eltart a kijárási tilalom? Addig is lógnak bármilyen képernyőn, mert onnan lehet megtudni a tutit. És ki tudja, mi lesz azután? Egyelőre 172 ezer (!) betegnél és több, mint 18 ezer (!) elhunytnál tart az ország, a „görbe” hol csökken, hol emelkedik – vele együtt a kedélyek is váltakoznak.

Van olyan ismerősöm, aki hatodik hete csak azért hagyja el a szobáját, hogy a családja által bevásárolt és „feltálalt” ételt magához vegye. Nem idős, nem beteg, de asztmára hajlamos, és úgy döntött, neki most jár a teljes önkéntes bezárkózás. A dolgokat oldja meg, aki akarja.

Valami hasonlót látok azoknak az embereknek a körében is, akiknek Magyarországon a válsághelyzetben felelős döntéseket kellene hozniuk, irányítani a szükséges folyamatokat, felkészíteni az embereket arra, hogy nagyon sokáig nem lesz olyan az élet, mint volt a vírus előtt volt.

Olyan nagyszerű tanácsokkal traktálja az istenadtát a járványügyi főnöknő, hogy például hipózni kell a szemceruzát. Azt elfelejti előtte elmondani, hogy az ALDI-ban nem egymás sarkát kellene taposni egy-egy akciós cuccért, hanem betartani a két méter távolságot egymás között. Ezt már úgyis tudják valahonnan, Cecília megmarad a mérhetetlen ostobaságok hirdetésénél. Ezt kaptuk tőle az általa hipózott húsvéti nyulacskától. Megáll az ész, és ácsorog.

Az közben talán elsikkad a napi hírek között, hogy az egyik „nagyszerű” fapados légitársaság minden ötödik dolgozójától megválik, vagyis kirúgja őket. Akik maradnak, azoknak jelentősen csökkentik a fizetését. A kirúgottakkal mi lesz? De mi lesz a többi elküldött vagy fizetés nélküli kényszerszabadságon lévő, hónapokig nulla jövedelemre ítélt sok ezer munkavállalóval? Mint a múlt héten megtudtuk, olyan sokan mentek már tönkre, és fognak tönkre menni, hogy az ország „nagyjai” nem tudnak ezzel mit kezdeni. Ez legalább egy őszinte, bár mérhetetlenül mocskos kijelentés volt. Mert akarat kérdése ez is, mint ahogy sok egyéb, például a kellő időben meghozott, szakszerű és pragmatikus intézkedések, amelyek TÉNYLEGESEN a védekezést szolgálják, és nem önös politikai tetszelgésre valók a katasztrófa kellős közepén.

Nem kérdezem, hol a pénz. Minden, amit kaptunk külföldről a járvány kitörése után (ahogy előtte is történt ez), el van tüntetve. Nem arra lett fordítva, amire kellett volna. Nem az ország lett jobb módú tőle, hanem egy szűk csoport, amelyet továbbra sem érdekel, mi lesz a többiekkel. Ők soha nem fognak olyan alapokat létrehozni, amelyekből a valóban rászorulókat át lehetne segíteni a ki tudja hány hónapig tartó lehetetlen élethelyzeten. Ugye elvileg minden magyarnak van tíz millió forint megtakarítása, szóval semmi baj, túlélik. Bocs, mi nem TUDUNK velük mit kezdeni.

Oszt jó napot, ugye? A korlátlan felhatalmazás sem elég arra, hogy például csökkenjen az alapvető élelmiszerek áfája, legalább erre az évre, hogy valódi támogatáshoz jussanak azok, akiknek nemhogy tíz milló, de mondjuk tízezer forintnyi megtakarításuk sincs. Valami megfoghatatlan és ad hoc ötlet nyomán majd lehet kedvezményesen programozónak tanulni, baromi jó! Tuti ráharapnak sok ezren, minden korosztályból.

Nem tudom, van-e olyan megoldás, amely mindenkin tud segíteni, akinek szüksége van, illetve lesz rá. Talán ideje lenne elkezdeni megfonni a szociális hálónak legalább az első szemeit. Korlátlan felhatalmazással rendelkezve még eredménye is lehetne. Akarat kérdése ez is, de valahogy pont ez az, amit nem látok, egyiküknél sem, ott fent, a magasban, a hatalom „csúcsán.” Még a szándékot sem látom.

Bizony. Zorán már jó régen megmondta. Ne várd a májust, kedvesem.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!