Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Kedveskéim! Maguk az utolsó reményem

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Húsvét van, a felnőttek készülődnek, a gyerekek várják a nyuszit. Persze a koronavírus-járvány miatt ez az ünnep más, mint az eddigiek. Remélhetőleg elmaradnak a nagy családi összejövetelek, csendesek lesznek az utcák, az emberek a legszűkebb családi körben töltik a következő napokat. 

Sajnos nagyon sokan vannak, akik számára a Húsvét is ugyanazt jelenti, mint a hétköznapok: hogy nincs mit enni a családnak. Kisnyugdíjasok, sokgyermekes családok, az élet peremén tengődők. Pontos számukról csak becslések vannak, több százezren lehetnek az országban, akiknek az élete a mindennapos küzdelemről szól a talpon maradásért. 

Kegyetlen, embert próbáló világ ez, sokak számára már a remény is meghalt. Kiút nincs, segítség nincs, esély talán nem is volt sohasem. A járvány miatt minden eddiginél nehezebb hetek, hónapok várnak a kilátástalan helyzetben élő embertársainkra. Itt, Hajdú-Bihar megyében rengeteg 100 ezer forint alatti kisnyugdíjas él, számukra a járvány mellett a létfenntartás is nagy nehézséget jelent. A nyugdíjas kosárba tartozó termékek jelentős áremelkedése miatt legtöbbjüknek napi megélhetési gondjai vannak. Sokuknak kell a hónap második felében arról dönteni, hogy kenyeret vesznek, vagy a gyógyszereiket váltják ki. Akkor még a rezsiről nem is beszéltünk. Valamikor azt mondták, hogy a csirkefarhát a nyugdíjasok kaviárja. Ma már bizony farhátra sem futja, annak is meglódult az ára. 

A Debrecenhez tartozó kertségekben többnyire a város szegényei, nincstelenjei élnek. (Az élnek, sok esetben inkább költői túlzás.) Az albérlet, a rezsi elviszi a kis pénzt, ami a létfenntartásra a rendelkezésükre áll. Aki járt már ilyen városrészeken, tudja: nem fenékig tejföl arrafelé a lét. Utak többnyire nincsenek, eső után nyakig ér a sár. Az élet egyéb „finomságairól” nem is beszélve. 

A járvány időszaka alatt a Morzsaparti csapata szerény lehetőségeivel a lét peremén egyensúlyozóknak próbál segíteni. A veszélyhelyzet miatt az utcai ételosztásokra nincs lehetőségünk, de így is igyekeztünk megtalálni az a formát, ahogyan a súlyos helyzetben élőknek segíthettünk. Nem volt egyszerű, de kis odafigyeléssel, emberséggel hetente kétszer tudtunk mintegy 30 családnak támogatást adni. 

Készültünk a Húsvétra is. Tudtuk szerényebb keretek között támogatni a nélkülözőket, miden előírást betartva. Nagyszombaton délelőtt bepakoltuk a kocsiba az előre csomagolt adományokat. Korábbi felhívásunkra sokan jelentkeztek, és juttatták el hozzánk a felajánlásaikat. Voltak, akik pénzzel segítettek, voltak, akik tartós élelmiszert, édességet vagy gyerekkönyveket hoztak. Örömünkre kaptunk gyerekruhákat, cipőket is. Hálásan köszönjük mindenkinek a támogatását. Higgyék el, jó helyre került minden, tegnap mintegy 100 főnek tudtunk örömet szerezni. 

Az előre egyeztetett időpontban, egymástól tisztes távolságban vártak bennünket a családok. Mindenkinek jutott a csomagokból, pár napra való ennivalót tudtak hazavinni. A gyerekek örülhettek a sok édességnek és a gyerekkönyveknek. Egy kisnyugdíjas hölgy könnyes szemmel mondta: „Kedveskéim! Maguk az utolsó reményem.”. Bizony ezek embert próbáló pillanatok, hiszen tudjuk, csepp a tengerben. amit mi adhatunk.

Lipcsei Andrea 

a Morzsaparti Egyesület vezetője