Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Tavaszi saláta

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miért lett ez a cím ami? Mert mindenről szó lesz, ami eszembe jut. A legutóbbi cikkemnél jött egy „okos”, beidézte az első mondatomat, majd fel volt háborodva, hogy a koronavírus nem vicc, így kénytelen lesz a negyedik mondatba belekötni.

Kezdjük is a vírussal. Jelenleg nagyon rossz a helyzet Európa-, sőt, világszerte. Eddig két értelmes lépés született: a részleges vagy teljes kijárási tilalom, és a távolságtartásra, otthon maradásra buzdítás. Ezzel nincs is semmi baj. A dolgok jelen állása szerint valóban ennyit lehet tenni, de sajnos így is nagyon sok ember hal meg. Itt vége is a dolognak. Innentől kezdve minden kisebb, nagyobb, közepesebb kormány a saját kis lózungját nyomja. Orbán már a kezdetek óta háborúban áll (megint), Amerika a 9/11-ről hablatyol, mintha egy terrorcselekményt össze lehetne hasonlítani egy ilyen egészségügyi válsággal. Kezdjük ott, hogy az kivédhetetlen volt – kivéve a összeesküvés elmélet hívők szerint –, erről pedig már Vuhan óta tudunk. Persze még az elején megjelentek azon fideszes troll-hangok, akik elkezdték a Szalonna komment szekcióját (is) az 5G-vel, meg a háttérhatalommal telefosni, mindezt úgy, hogy hagymázas képzelgéseiket úgy próbálták előadni, mintha az „ellenzék” mondaná. Emlékszel rám édes kis buszvezetőm? Brrrr…..

Az elmúlt napok sok mindent megmutattak. Persze, a „ki ha én nem?” amerikaiak beleszartak az egészbe. Trumppal az élen. Nálunk azért nem volt beleszarás, mert Orbán a színrelépése óta a nép megmentőjét játssza, és most eljött számára a remek alkalom, hogy cseppet belekóstoljon az IGAZI teljhatalomba. Tudom, eddig is az volt neki, de az mégsem az igazi. A rendeleti kormányzás a teljhatalom előszobája. Az első lépések még jók is voltak, aztán látványossá vált a valódi cél. Meg is tartani ezt a hatalmat. Egyre jobban az az érzésem, hogy Orbánnak nem a pénz kell. Az nem jelent neki semmit. Aki életében egy nyavalyás fillérért nem dolgozott meg, hanem ömlött hozzá a lóvé, az másképp nézi az értékét. Számára a pénz eszköz azoknak a lefizetésére, akik őt hatalomban tartják. Ők pedig hatalomban tartják, mert abból van a pénz. Orbán számára semmi sem fontos, csak a hatalom. Ehhez még lemegy kutyába is, ha kell. Ugye emlékszünk a vírus kitöréséig államilag magasról leszart egészségügyi dolgozók behívására? Aki egy percig is elhitte, hogy törődik az emberekkel, az úgy hülye, ahogy van. Akit pedig zavar, hogy Orbán éppen tovább betonozza a hatalmát, az sétáljon el az első tükörig, nézzen bele, majd köszönje meg az elmúlt tíz évet annak, akit a tükörben lát.

Arra kérnék mindenkit, hogy szánjon pár percet arra a gondolatra, amit a filmek előszeretettel előszednek. A különböző országok vezetőit baj esetén egy biztonságos bunkerbe viszik, néhány tudóssal, meg a fizetőképes réteggel, és a hozzájuk tartozó „luxus feleségekkel”, hogy túléljék a túlélhetetlent, hogy aztán új világot építsenek. A vizuális típusokat szeretettel várom egy atomfelhőbe való rohanás erejéig…

A vírus kitörése óta csak kapitális baromságokat mondanak. Megmondom őszintén, hogy az elmúlt két (vagy a cikk megjelenéséig eltelt több) nap ellenére, nem kívánok én rosszat senkinek. Pedig lenne mit kívánni. Pl. azt, hogy az elvakult fideszesek jó alaposan hypózzák ki a tojásaikat, és ha már ezt megtették, akkor ne vacakoljanak ételfestékkel a színezéshez, dobjanak rá egy réteg vastag lazúrt. Persze, én vagyok a rosszindulatú, de Fidesz oldalról senkinek nem szúr szemet, hogy mennyi hozzá nem értő osztja az észt. Sőt, pozíciója is van az észosztáshoz. Említsük még meg Semjén Zsoltot, aki még több misét akart, kiscsoportoknak. Ennyi eszük van. Ugye az Államokban is ez lett a veszte jó néhány embernek. Majd ő megmutatja, mert ő pap, meg Isten….

Ha már itt tartunk, és Húsvét van. Ennyi elbaszott álszentséggel, mint amivel most találkozni a neten… Komolyan. Elnézem a sok „hithű” keresztényt (Pl. Tirpák Ernő okleveles főbunkó), fogalmuk sincs, hogy mit is ünneplünk húsvétkor, de azért hülyézi a másikat. Mit ünnepelnénk? Azt, hogy Jézus tojásból támadt fel, te szerencsétlen. Ha TE tudnád, hogy mit ünneplünk, és azt, hogy miért írtam keresztény/barbár szokást, akkor befogtad volna a szádat. Ennek kapcsán: tudom, nem voltam egy matyóhímzés, de ennek oka volt. Sokszor lehetett tőlem látni, hogy minden agresszivitás nélkül válaszoltam a trolloknak. Most nem azt tettem. Nem történt más, csak annyi, hogy összeszedtem egy oldalnyi FIDESZES kommentet az Indexről, a Szalonnáról, és más „ellenzéki” portálokról és bemásoltam neki. Visszakapta a saját fajtája szavait és a végén pontot tehettem egy régi kísérletre. A fideszes kommentelő agyműködésének rejtélyére:

„Belépek egy ellenzéki portálra – Sértőt írok, kiforgatom a szavakat – ha csúnyán szólnak újra sértőt írok – ha nem jön be megsértődök – mártír leszek – a saját szavaimat kitakarva terjesztem, hogy az ellenzék bunkó, és megsértődve lelépek.”

A menetrend ugyanez, ha valaki nem csúnyán szól vissza. Akkor kiegészül a provokációval. Én kifejezetten élveztem húzni az ürgét, mert kínjában már az is bűn volt, hogy „ateista” vagyok. Szerencsétlen. Nem olvasta a cikkem, de még a hozzászólásom sem. Mégis mit várok olyantól, akit nem zavar, ha a szarszájú Bayer „demens vénemberezi” a Pápát. Hiszek Istenben, bízom Istenben, de MEGVETEM, és UNDORODOM azon egyházaktól és tagjaiktól, akik Isten nevére hivatkozva, emberek által írt, zsinatokon átírt könyvet lobogtatva, a politikához dörgölőzve gaztetteket követnek el. Akik elkérik a „perselypénzt” és közben lenyelik az állami milliárdokat, zsíros seggüket az ingyen kapott épületekben terpesztik. Évszázados példák vannak az egyház bűneire, de mint minden jó elnyomó hatalom, ők is titkosítják a mocskaikat. Kíváncsi lennék, hogy ez a sok álszent, aki megégetné a menekülteket, aki megölne engem, mert „ateista” vagyok, azok vajon böjtöltek-e negyven napig? Leültek e minden este egy tányér üres leves mellé, hálát adtak-e Jézusnak, hogy meghalt a bűneikért. A nagy részének fogalma sincs, hogy miről van szó, csak azt tudja, hogy szombat este, a körmenet után (már ha elmegy) sonkát, meg főtt tojást lehet zabálni. Ennyit tudnak. Semmi többet. Orbán és a bandája sem tud többet erről. Nekik az a fontos, hogy megkapják a korrupt, semmirekellő egyházak támogatását és áldását. Ez a kettő kell ahhoz, hogy akit törvényesen nem tudnak elítélni, hát kirekesszék vallási alapon. Középkor.

Erről már írtam. A középkori gondolkodás. Most is ez működik. Otthon vagyunk hollári hó, megyünk is Tihanyba, Balatonfüredre, Szentendrére, ide-oda-amoda. Ezek a leszarom-emberek a modern flagellánsok. Persze ők nem ostorozzák magukat véresre, miközben a kilencfarkú macska ágairól fröcsög a vér a rettegő népre. Volt egy szösszenet az Indexen, hogy a macskák is elkaphatják a koronavírust. Azért bíztam benne, hogy két pánik közt nem indul be a macskák levadászása, bár a pestis járvány elején is jól fizettek értük. Főleg ha már csak a fejüket szolgáltatták be. A patkányok meg röhögve terjesztették a kórt. Bár a középkorban élők azért elgondolkodtak azon is, hogy a pestis talán Isten büntetése. Az álszentek még idáig sem jutnak el.

Tetszenek látni az összefüggést? Nem? Szokott így lenni. Elmagyarázom. Mikor kis családdal elvonulnak máshová, POTENCIÁLIS veszélyt jelentenek a célállomás lakosságára, de még önmagukra is. Szeretném felsorolni azt a sok balfaszt aki csak úgy heccből, vagy merő butaságból szórakozott a járvánnyal. Mint írtam egy kommentben: nem tudom, és sajnálom is, hogy nem értek az ilyen bonyolult dolgokhoz, mint a vírusok, de úgy érzem, hogy ezt most az emberiség magának köszönheti. Ki tudja milyen biológia, vagy kémiai változásra reagált a természet ezzel a vírussal.

Eddig már sokan imádták leírni, hogy én egy senki vagyok, és ez elég indok volt, hogy ne is értelmezzék a szavaimat. Remélem, egy drasztikus kijelentés segít. Ez nem az az időszak, mikor meg kell mutatni az igazi magyar virtust: az önzést, a faszariságot, a kivagyiságot. 

Annyit kell megérteni, hogy önmagunkra csak úgy tudunk vigyázni, ha közben másokra is vigyázunk.

Singing Jungle

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.