Amióta megalakult az operatív törzsnek elnevezett csúcsvalami, nem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam, amikor bárhol meglátom ezt a lehetetlen szóösszetételt. Sokat agyaltam azon, miért is pont így hívják őket, pedig nem is olyan bonyolult – a törzsfőnöknek kellett még egy kis jogkör, hatalom, döntéshozói pozíció, hiszen addig olyan kevés volt neki, szegénynek. Egy válságstábnak a vezetője, például, ha már mindenáron valami katonaihoz hasonló kifejezés kellett, hiszen háborús időket élünk(?), mégsem olyan nagy ember, mint egy törzsfőnök. Hiába, a dakoták mély nyomokat hagytak egyesekben, mint tudtuk eddig is bár, hogy a kipcsakok mit szólnak ehhez, az nekem még nem teljesen világos.
Szóval, katonásdi van, az utcákon, kórházakban és a cégek vezetésében – és az ország élén is. Valahonnan ismerős, a történelemből, talán, a forgatókönyv. Így születtek a banánköztársaságok diktatúrái, amelyek rendszerint évtizedekkel dobták vissza országukat a „fejlődés” rögös útján. Haladtak ők is, illetve masíroztak – vissza a saját sötét korszakaikba -, számtalan áldozatot hagyva maguk után. Gondolom, Magyarországon a 21-ik században ez elő nem fordulhat.
De ha csak a nevükkel lenne a baj, legyinteni lehetne. Hadd játszanak, hiszen egyszer talán ők is voltak gyerekek, és akkor nem élhették ki katonás vágyaikat. Viszont amikor a tevékenységét nézem ennek a grémiumnak, két jelző jut csak eszembe: felelőtlen és dilettáns. Úgy gondolom, a magyar vezetőknek négy hónapjuk volt arra, hogy felkészüljenek egy válságra, amely ma az egész világot érinti. Ehhez képest a hozzá nem értés, a kapkodás, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és a fejetlenség uralja a munkájukat.
Van összehasonlítási alapom, mert egy olyan országban élek, amelyik egyrészt a leginkább érintett ebben a katasztrófában a betegek és az elhunytak számát tekintve is. Másrészt azért, mert ez a helyzet annak ellenére alakult ki, hogy ötödik hete élünk gyakorlatilag teljes kijárási tilalom körülményei között – ÉS ÍGY IS nagyon nehéz a helyzet a kórházakban, a munkahelyeken, az emberek lelki tartalékait illetően, mert április vége előtt nem is lesz lehetőség szinte semmilyen könnyítés bevezetésére.
Magyarországon élő rokonokkal, barátokkal beszélgetve szinte mindig megáll az eszem. Azt mondta a barátnőm a minap, hogy a napokban elment egy kertészetbe – szétfagyott locsolócső sürgős pótlása céljából – és azt tapasztalta, hogy ott valami akció miatt egymást tapossák az emberek, nemhogy a kívánatos távolságot nem tartva be egymás között, hanem szó szerint lökdösődve. Hogy még haláluk előtt gyorsan beszerezzenek egy kis akciós muskátlit. Sem biztonsági őrök, sem a dolgozók nem próbálták normális mederbe terelni az eseményeket, például annyi embert engedve be egyszerre, amennyi ésszerű. Kell az a bevétel, bármi áron, azután majd meglátjuk, mi lesz?
Egy másik ismerősöm úgy döntött, a hónapok óta halogatott fodrász látogatásnak éppen most jött el az ideje. (Spanyolországban egy hónapja zárva tartanak, ők is.) Továbbá el lehet menni ügyintézni, mert a bankfiókok is nyitva tartanak. Lehet futni, biciklizni, gyereket sétáltatni. A barátnőm, aki minden este viszi a kutyáját sétálni, tömegekről mesél az esti Budapest utcáin.
Mindebből semmit sem lehet a környezetemben csinálni. Maradj otthon, szó szerint és szigorúan be is tartja, aki csak tudja. Sok minden világos már a vírus terjedéséről, de valószínűleg messze nem minden. Ezért az összes felelőtlen engedékenység csak ahhoz vezethet, hogy egyre többen betegednek majd meg.
Úgy vélem, a törzsfőnök és csapata pontosan tisztában van azzal, milyen szinten tették tönkre az elmúlt évtizedben a magyar egészségügyet. Hogy mennyire esélytelen lesz kezelni egy százalékosan akkora megbetegedési arányú lakosságot, mint, mondjuk, az olaszoknál. Ezért elfogadhatatlan és felelőtlen az, hogy semmibe veszik a krízis közepén lévő országok – vagy akár Kína – tapasztalatait. Nem teljesen hülyék, van fogalmuk arról, mi vár az országra – és ha nem teszik meg a szükséges lépéseket, csak arra tudok gondolni, hogy ezt szánt szándékkal csinálják. Már csak az a kérdés, mi is ez a szándék…
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.