Szívesen beszélgetnék Orbán Viktorral, már csak azért is, hogy rávegyem, maradjon otthon. Ha lehet, akkor végleg. Valahogy így.
– Jó napot kívánok, miniszterelnök úr! Megkérhetem, hogy maradjon tőlem legalább két méter távolságban?
– Fél tőlem? Nem harapok.
– Öntől nem, de a vírustól nagyon. Nincs önön szájmaszk, ez meg hogyan lehet?
– Nyugodjon meg, engem naponta tesztelnek, nem vagyok hordozó.
– El tudna intézni nekem is egy tesztet, mert én csak a műveltségi tesztekhez jutok hozzá, attól ugyan okosodok, de a vírus belém bír jönni? Cserébe hoztam önnek egy zacskó szotyit, vigyázzon, dobom, nehogy fejen találjam.
– Ejha, milyen figyelmes, de hiába, nem vagyok korrumpálható, ezt tudnia kellene, ahogyan minden magyar is így tudja.
– Akkor nem sok magyar embert ismer, azok biztosan türkök vagy kipcsakok. De most nem ez a lényeg, hanem, át kellene állítani a mezőgazdaságot napraforgó termesztésre.
– Maga megőrült! Minek?
– Legyen a magyar embereknek köpködni valójuk, mert húsra úgysem futja a nagy többségnek. Ez többet ér majd, mint a forint, mert az gyengül, mint a koronás idős ember.
– Bízzanak bennem. Nem kell rémhíreket terjeszteni.
– Baj van? Sokat kapkod a fejéhez – ráadásul kesztyű nélkül.
– Miért lenne baj? A helyzet magaslatán állok, érezheti mindenki. Sorban születnek a mentőcsomagjaim. Megvédünk mindenkit, nem kell betojni.
– Mintha halkulna a dübörgés.
– Milyen dübörgés?
– A gazdaságé meg k*rva nagy jólété.
– Dehogy! Dübörög az tovább, teszek róla: majd az önkormányzatok, a cégek, a bankok meg a pártok is jócskán tesznek a közös kalapunkba.
– Mindenkitől ezt várja?
– Kivétel nélkül.
– Megkérdezhetem, hogy az ön barátja, a Mészáros Lőrinc meg az ön veje, a Tiborcz, nem tudnak kikötő nélkül élni?
– A turizmusra szükség van, ne idegesítsen, elég nekem, hogy állandóan a lányom bőgését meg a Rogán jajveszékelését hallom, muszáj volt megdobni néhány milliárddal a Lölő haverékat. Én szolidáris vagyok mindenkivel. Ezért is vettük meg a Mátrai erőművet 17 milliárdért. A balatoni beruházások azért kellenek, hogy legyen hol a magyar embereknek pihenni.
– Most konkrétan a magyar emberek közül sokan éheznek, ön nem látja onnan a karmelita kolostorból. Nem igazán tudják még mindig, hogy mi lesz velük. Pedig sem a halottak, sem az éhezők, sem a munkájukat vesztők nem nagyon szoktak a jachtozni.
– Mindent látok, hallok, elsősorban az ellenzék rikácsolását, aljas banda, nekem tíz évembe került, hogy gazdaggá tegyem az országot, ezért bírjuk még most is vírust. Ellenállóak vagyunk. Vigyázó szemem a Soroson van, ki akarja rabolni az országot.
– Adott egymillió eurót Budapestnek.
– Az semmi, adhatott volna többet is, hiszen annyi pénze van, amennyi csillag van az égen. Így akarja behozni a migránsokat.
– Szabadjon megkérdeznem, ön meg az oligarchák meg a papok mennyit dobtak be a közösbe? A nemzeti keresztény kormánynak mennyire számít a nyáj?
– Nekem nincs pénzem, azt az oligvalami szót pedig nem értem, beszéljen világosan. A papok lesznek a mi megmentőink, a fohász nagyon sokat segít rajtunk. De kikérem magamnak ezt a hangot. Mi a lehetőségek országát hoztuk létre tíz év alatt. Aki akar él is vele, gyarapodik, boldogul.
– Ó, ne idegeskedjen miniszterelnök úr, mert még lélegeztető gépre kerül…
– …ha el nem lopja azt is a Soros. Képes így kicsinálni, pedig az országnak és a családomnak szüksége van rám.
– Család… Hogy van a kedves papa?
– Köszönöm jól, ül a karanténban, és nagyon büszke rám. Amikor megtudta, hogy a nyugdíjasoknak visszahozzuk a 13. havi nyugdíjat, még táncolt is.
– Mire ez a dőzsölés? Négy év alatt fizetik ki az egyhavi plusz nyugdíjat, addig is kölcsönöznek önöknek az öregek. Mi köze van ehhez a koronavírusnak, ha csak nem az, hogy most döglenek bele ők is a nincsbe, mert úgy elszaladt az infláció, mint önnel a szekér. Ne keverje össze a kegyetlen mát a bizonytalan holnappal. Ej, miniszterelnök úr, nagyon viccesnek tetszik lenni. Hahaha.
– Fő a jókedv, mondtam az apámnak is, hogy bírja ki jövő év februárig, addig kapirgáljon össze egy kis zsebpénzt valamelyik bányá(já)ban.
– Ön egyáltalán nem segít a kisembereken, csak a szája jár, miközben a sleppje tovább gazdagodik. Fiatalok, középkorúak ezrei veszítették el a munkájukat, magának meg az a legnagyobb szórakozása, hogyan kozmetikázzon, mondhatnám azt is, hogyan hazudjon.
– Elég, nincs szükségem semmiféle kozmetikusra, az én képemen van bőr, és még sima is.
– Nem zavarom tovább, úgy tudom Felcsútra utazik halaszthatatlan ügyben: stadionfű nézőbe. Javasolnám, kapja el a Szijjártót, aki éppen százezer maszkot visz Észak-Macedóniába, hátha jut még belőle önnek is. Ennyi minimum egy diktátornak is jár. Nem fertőzné tovább a közéletet. Maradjon otthon! Arra azért figyeljen, hogy nagy szarban van, már bocsánat.
– Kikérem magamnak ezt az ostoba beszédet, tudja, kivel áll szemben?
– Hogyne tudnám, nyugi, tartsa meg a két métert! Nézzen le a lábához, nézze meg a cipőjét, a buggyos gatyája alját!
– A szentségit, térdig kakában állok.
– Ugye? Ebből nagy baj lesz. Én szóltam.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.