Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Erővel és erőn felül kapaszkodni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hallom a kakukk közpénzlopó rádióban, hogy zavartalanul folyik a Hosszú Katinkáról készülő dokumentumfilm forgatása. Azért az mégis csak jó hír, hogy van az országban mostanában, ami zavartalanul folyik. A filmet jövő év végén akarják bemutatni. A rádióban a rendező beszélt, hogy azért nekik is rohadt nehéz dolguk van ebben a vírusos helyzetben. Igyekeznek betartani minden óvintézkedést: rengeteg időt és energiát vesz igénybe az emberek és a forgatási eszközök fertőtlenítése, a maszkok, kesztyűk és védőruhák alkalmazása, és a stábtagok nem mehetnek két méternél közelebb Katinkához. A Duna Arénában nem engedtek forgatni, de a rendező nagyon leleményes, kívülről, ablakon át örökítették meg, ahogyan az egész arénában egyedül edz az úszónő.

Meg különben nagyon sok érdekes, eddig nem ismert dolog derült ki Hosszúról. De jó, valamiért most konkrétan nem érdekel. Én alaphelyzetben sem értek egyet azzal, hogy egy aktív, fiatal sportolóról életmű filmet készítsenek – pláne majd’ 600 millió forint közpénzből. Mert ugye, világjárvány dúl hazánkban is, és én úgy gondolom, hogy nincsen olyan ember, aki kiváltságos helyzetet élvezhet, még akkor sem, ha  háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok.

Először is, ezt a vírus nem tudja. Másodszor, a járvány mindannyiunkat kihozott a sodrából napi életritmusunkból. Harmadszor, most mindenkinek a gyógyulásra, a megelőzésre kellene koncentrálni, nem kellene ingerelni egyetlen hazánk fiát, lányát sem. Leginkább otthon kell maradni.

Olimpia nem lesz az idén, tudjuk, elhalasztották – huzavona után, de teljesen logikus és humánus döntéssel. Még egy évnél több hátra van addig. Ez, ha akarom, nagyon rövid idő, de ha akarom, akkor nagyon hosszú. Persze, belezavart a sportolók életébe ez a nem várt szörnyeteg, úgy, ahogyan mindannyiunkéba.

Sok sportoló és sportvezető véleményét láttam, hallottam az elmúlt napokban. Mondhatom, hogy nagy többségük nem nyavalyog agyba-főbe, és alkalmazkodnak a kialakult helyzethez, az olimpia elhalasztását is a lehető legjobb döntésnek tartják. Mindenki igyekszik megválasztani a legbiztonságosabb élethelyzetet. Őket is megviseli a bezártság, pláne az edzéshiány: nagy akarattal, fegyelemmel, mindenki úgy tartja karban magát, ahogyan a lehetőségei engedik. Megjegyzem, ezek a sportolók, általában nem negyven négyzetméteren, egy tömblakásban élik napjaikat: kertben, sok ötlettel hódolhatnak a mindennapi mozgásnak.

Persze, hogy nem pótolja a megszokott edzéseket, és azt is elhiszem, hogy a vízi sportokat űzők víz nélkül olyanok, mint a béna kacsa. Ám a magyar úszóválogatott tagjainak sem járhatna külön uszoda, bírják ki. (most éppen házi karaténban vannak kilencen, mert vírusgyanúsak, miután hazajöttek külföldi edzőtáborozásból). Ahogyan a kézilabdás sem tud passzolni a társának a fürdőszobában, a röplabdás sem szerválhat az ellenfélnek, mert az most nincs. Illetve van, de az ellenség.

És nem szokta megkérdezni, hogy ki hány órakor és ki ellen álljon glédába – előbb fektet kétvállra a rohadtja. Szabadjon megjegyeznem: nem hullatok könnyeket azokért, akik a sajtó nyilvánossága előtt panaszkodnak. Ők megtehetik, mert mindig van egy kamera, van egy cikk vagy saját Facebook bejegyzés azokról, akik még mindig képesek rinyálni a koronavírus rájuk gyakorolt rohadt rossz hatása miatt. Akik éhen akarnak halni, mert elvesztették a munkájukat és az egzisztenciájuk veszélybe került. Persze, megértem őket is, de talán mégsem kellene kihasználniuk népszerűségüket – élen járva saját bajukat ecsetelni.

Az a nagy koronavírusos helyzet, hogy milliókban van benne a félsz ugyanezekért. Igen, a színész nem játszhat, a celeb (vagy mi) énekesnőnek sincs fellépése, a sportoló sem mehet sporttársai közösségébe. Törődjenek egyelőre bele, ne keltsenek feszültséget. Igen, emberek ezrei nem tudnak dolgozni, sokuknak a családot, gyerekeket kell(ene) most is megetetni. Már bocsánat, de jelen pillanatban mégis csak fontosabb ez, mint azon merengeni, hogy mi lesz egy év múlva Tokióban vagy a színházban vagy koncerten. Addig egészségesen el kéne jutni.

Most van a most. Sajnálom, de azt kell mondjam, nem ez az a pillanat, amikor sajnáltatni kell magukat a kamerához szokott, népszerű embereknek! Igaza volt annak a sportvezetőnek, aki azt mondta, hogy legyen minden sportoló észnél, ez csak játék, és most nem játszunk, fontosabb dolgunk van. Szinte az év minden napján kaptak figyelmet, tapsot, hurrát, de most ez nem nekik jár.

Persze, mostanában sírni a vesztesnek is szabad, de kell az erő, az erő feletti küzdelem és összefogás. Olyan, amiben senki nem élvezhet előnyt, ha hisztizik, ha nem. Most a figyelem nem a métereken, gólokon, pillangózáson, ászon, tuson van – majd eljön megint ennek is ideje. Orbán mániájának jóvoltából kaptak a sportolók közpénzt eleget, szerencsére nagyon sokan vissza is adnak abból a védekezésre.

Most piszkosul rossz lapokat osztott a sors mindannyiunknak: olyat, amiben csak közösen lehet nyerni, a sumákokat, emberteleneket ki kell állítani. Millióan várnak segítségre, nem azért, hogy nyitva legyen az uszoda, a tornaterem, hanem azért, hogy tudjanak dolgozni a kenyérért, a megélhetésükért. Azért, hogy a tűzközelben gyógyítók, kamionosok, kereskedők, és mindenki maradjon élve, mert otthon egy gyerekmosoly várja őket. Egzisztenciális gondjaik azoknak szaporodnak, akik eddig is erőn felül küzdöttek az életben maradásért. Nekik reményteljesen nem halasztották a nagy derbit, de nem is tudnak már sokáig várni.

Oda kéne most a reflektor, Orbán! Basszus, a stadionjaiból még soha senki nem lakott jól, és a kapufa sem adott munkát senkinek, az időseknek sem onnan jön a napi segítség.

Azt gondolom, hogy az olimpiára készülő sportolók semmivel sincsenek nagyobb hátrányban, mint például az olasz, spanyol, román, amerikai társaik. Szerintem az lesz majd előnyben, aki mentálisan lesz nagyon erős. A mieinktől éppen ezt várnánk el, erre is készüljenek, de főleg arra, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül maradjanak ember-közelben. Ez nagyon fontos, mert gondoljanak bele, mit ér egy sportverseny, pláne olimpia, felszabadult szurkolók nélkül. Akkor megint minden más lehet, mert mindenki győz – nem csak a koronavírus ellen.

…és az uszoda is nyitva lesz. Bárkinek.