Június 2,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Vírustúra

Évi döntött, muszáj mennie vásárolni. Pont most van rá jó idő, hiszen megmondta a Cecília nővér, hogy sikerült lassítani a koronavírust. Ezért most Évinek gyorsítani kell. Felkelt nagyon korán. A gyerekek és a férje még alszanak. Ő pedig elindul a vásárlási túrára. Elsősorban azért, mert a faluban se hentes, se patika, csak egy kicsi bolt működik, ja meg kocsma, igaz, nem a templom mellett. Négyen vannak, ott nem lehet nagyban vásárolni. Az áruházláncok pedig éppen a hátrányos helyzetű településekre nem szállítanak élelmiszert, az csak a városiaknak jár. Éviéknek utazniuk kell, így nem nagyon tudnak otthon maradni.

Évi felvette a védőcuccát. Arcmaszkot a nagypapája szekrényben őrzött, kockás mintás zsebkendőjéből csinált. Mindegyiküknek, azaz négy darabot. A gyerekek abban játszanak itthon Zorrót. Elég jól néz ki, állapította meg Évi, nyugodtan kimehet az utcára benne. Most örült igazán gyűjtögető életmódjának. Kesztyűt abból a készletből választott ki, ami a hajfestékes dobozban szokott lenni. Ezeket ő mindig félretette. Most jó szolgálatot tesz. Kettőt felvesz, kettőt beletesz a zsebébe, hiszen kicsi helyen elfér a nejlon kesztyű. Gondosan előkészítette a busz árát, ne kelljen visszaadnia a sofőrnek.

Évi elindult, a férjére marad a gyerekekkel tanulás, mert csak délután megy dolgozni. A buszmegállóban ketten álltak. A nagypofájú utcabelije rögtön odaszólt neki: – Hogy nézel ki Évikém, ne bohóckodj! Évinek az is rögtön az eszébe jutott, hogy megmondta a Cecília teszt nélküli anya azt is, hogy mostantól bárki bárkit megfertőzhet. Évi nem akart bárki lenni, a nagypofájúval sem beszélgetni, ezért gyorsan előkapta a táskájából a telefonját, és úgy csinált, mintha csevegne valakivel. Közben az ismerős változatlanul rajta vigyorgott. A buszban leghátulra ült, volt hely, nem voltak sokan. Csak egy idősekből-fiatalokból álló kis társaság nevetgélt hangosan, ahogyan Évi kivette a beszédjükből, kirándulni mentek a közeli erdőbe. Igyekezett tőlük távolra ülni, mert mindegyiküknek csak egy bot volt a védekező vagy gyalogló eszköze, nem tudta. Jól meg is bámulták Évit.

A városba korán beért, még nyolc óra sem volt: a patika még zárva, talán először a boltba kellene elszaladnia. Szaladnia? Azt nem bírná, mert nagyon messze van. Újabb buszozás, de akkor már elég feszült volt, mert sok utas zötykölődött vele együtt: rajta kívül csak két emberen volt szájvédő. Évi úgy ragadt a busz ablakára, mint a csiriz. Nem nézett se jobbra, se balra.

A nagy üzlethez érve először nedves törlővel megcsiszatolta a kocsit, azt nem tudta, használ-e a babapopsi törlő, de talán jobb, mint a semmi. Aztán kicserélte a kesztyűjét, legyen tiszta rajta, ráragadhatott a vírus a túrája közben. Viszonylag normális menetben pakolta be a kajákat a kocsiba, csak egy kisgyerek rohangált föl-alá sikítva, minden vásárlóhoz odarohanva. Mire a láthatóan fáradt, de nagyon kedves eladók egyike szólt a szülőknek, hogy vegyék ölbe a gyereket. Az apa fölkapta a gyereket, aki belebőgött az arcába, úgy, hogy a taknya, nyála odacsorgott.

Igazából akkor fogta el a harci idegesség, amikor sutba dőlt a vacsora terve. Zsömléből készült meleg szendviccsel akarta meglepni a családját, nagyon szereti náluk mindenki. Ám amikor látta, hogy az ifjú pár csupasz kézzel összetapogatta azokat, és csak minden negyediket, ötödiket vett ki a gyűjtőből, kibuggyan belőle: – Basszus, állítsák le magukat, ne tapizzanak össze mindent, más is akar vásárolni belőle! A válaszból annyit hallott Évi, hogy mi a büdös francot ugrálsz, te itt, kisanyám. Már nem volt gusztusa a zsömlés meleg szendvicshez, inkább bepakolt csomagolt kenyeret.

Igyekeznie kellett, mert múlt az idő, és mire a pénztárhoz ért, már totál kimerült. Azért, mert nem maradhatott otthon meg azért is, mert a cuccokkal – hátán zsák, két kezében tömött szatyor – úgy nézett ki, mint egy málhás ökör. De hát teher alatt nő a pálma is.

Leült a bolt előtt kicsit megpihenni, mert a patikát már nem éri el. Nemsokára kilenc óra, és mennek az Éva mamák, Józsi papák vásárolni. Évi feszült lett, hiszen másnap meg kellene ismételni ezt vírustúrát: kell a gyógyszer neki és a nagyobbik fiának is. Ha csak a férje nem bütyköli meg a motorját, és akkor ő lesz a soros patikába menő.

Fölcuccolt, taxit hívott, vigye el pályaudvarra. Egy ezresért meg is tette. Hátra ült, szótlanul. Közben annyit még látott, hogy a fodrász kisasszony kinn áll az ajtóban. Nincs vendége. Évi elmosolyodott: megbeszélték a nővérével, ha vége lesz ennek az őrületnek, küldenek egymásnak képet magukról: csak hogy megismerjék egymást, hosszú, bozontos hajjal.

Évi otthon lerogyott a székre. Közben azon gondolkodott, megúszta-e a mai napot. Utazott három busszal, taxival, vásárolt egy áruházban. És a java még csak most kezdődik. Megmondta a törzselhajlásos Cilike is. Aki naponta kiáll elé jól fésülten, maszk nélkül, és beszél vadságokat, amit pedig nem beszél, az titok tízmillió ember számára. Évi szívesen meghívná a főtiszteletlenséget, csináljon végig egy vírustúrát, aztán meglátjuk, hogy ha célba ki ér, egészséges marad-e.

Hiszen Évi családja is csak a gyerekeknek elküldött matek és nyelvtan tesztet látta a számítógépen. Vírustesztet soha. Így aztán fogalmuk sincs, hogy merre bóklászik a vírus; elért-e már feléjük. Igazából semmit nem tudnak, csak azt, hogy ott faluban is rohadt az élet – bezárva és konkrét tájékoztatás nélkül. Marad a remény, hogy megúszta ezt a napot, és a férje a délutáni műszakból is egészségesen jön haza. A közeli falu sertéstelepéről, ahonnan Évit már elküldték, nem tudja a gazda fizetni. A törzselhajlásos egyenruhások és az Orbán sem mondott erről semmi.

Évi már szappanozta a kezét, amikor eszébe jutott: néhány hónapja éjt nappallá téve, mennyit győzködte a férjét, hogy a két fiúnak legyen kistestvére. Nagyon vágyott egy babára, megkoronázta volna boldogságukat. Még arra is gondolt, hogy egy kis hitelből megcsinosíthatnák a kis házukat. Ám a férje hajthatatlan volt, hiába vágyott ő is egy picire. Szó sem lehet róla, hajtogatta, amíg nincsenek biztonságban; amíg a napi élelemmel kell küzdeniük, amíg a két fiú taníttatása már-már meghaladja erejüket. Addig nem, mert ebben az országban a maguk fajta emberek semmit nem számítanak, maguknak kell megharcolni a jobb életükért, egyáltalán a létükért.

Évi megtörölte a kezét. Sírva fakadt. Ő tudja, miért.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.