Május 30,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Unortodox mozgáskorlátozás

A menekültválság időszakában tizedelődött meg utoljára az ismerőseim száma olyan mértékben a Facebookon, ahogy most.

A járvány súlyosbodásával fordítottan arányos a toleranciám. Kezdetben a virtuális ölelést macikkal, villódzó szivecskék kíséretében küldő ismerősöket még elviseltem – bár a gyógyító szeretetlánc nálam mindig megszakadt -, ám a kamuoldalak okosságait, titkos recepteket, levegő benntartásával diagnosztizáló, valamint a kínai – zsidó összeesküvés-elméletek küldőit az első hét végére kiiktattam. Két napja új csoport van alakulóban, akiket hozzájuk fogok csapni, ők a „Meg tudod adni a körmösöd számát?” és a „A te fodrászod még dolgozik?” kérdések feltevői. Megdöbbentő, hogy mennyi ismerősömről feltételeztem a kelleténél nagyságrendekkel magasabb szellemi színvonalat. Sajnos nem vagyok képes higgadtan válaszolni egyenként, így egy Instagram Story-ban kiposztoltam egy fotokollázst, ahogy itthon festem a hajam, lakkozom a körmöm és a magyar kormány ajánlásával szemben ezt javaslom követendő példaként mindenki számára.

Erre a posztra sorra jöttek az üzenetek a szépségiparban dolgozó ismerőseimtől. Elmondták, hogy egyfolytában hívogatják őket a vendégeik, hogy tudnak-e már időpontot adni, mert látták, hogy a kormányrendeletben benne van, hogy a szalonoknak nem kell bezárni. Eddig csak keseregtek, de mostanra már méltatlankodnak is a szépülni vágyók. Olyan hírek is érkeztek, hogy ahol az adott szépségszalon zárva tart, ott a manikűrös a saját lakására hívja a vendégkörét (és persze, azoknak a vendégkörét is, akik felelősen viselkedve nem dolgoznak).

Vajon hány hosszúkezű fodrász, műkörmös és félre / tévesen informált ember egészségkárosodása, akár halála fog a kormány lelkén száradni? 

Nem fogjuk megtudni, ahogy a többi adatot sem tudjuk. A kormány hazudik, torzít, eltitkol, manipulál, kommunikációja gőgös és pökhendi, amilyen eddig is volt. Bevallom, bíztam benne, hogy ez a mostani helyzetre való tekintettel változni fog. Tévedtem. Hogy bízhatnának meg az emberek az ellentmondásos, laikusként is vitatható intézkedéseikben? Mi alapján legyen óvatos a lenőtt körmű / hajú állampolgár, ha a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondja, hogy a fiatal és középkorú emberek összevissza fertőzhetik egymást, semmi bajuk nem lesz? Amikor naponta változtatnak a kommunikáció területén abban is, hogy kell-e maszkot viselni, vagy nem?  Ha kell, akkor honnan lehet hozzájutni? Ha a maszk mégis védelmet biztosít akár magunk, akár mások számára, akkor viszont megfertőz / meghal mindenki, akinek nincs 800-1000 forintja 1 darab műtősmaszkra, vagy 4500 -5000 forintja darabonként az FFP1-es / 2-es besorolású maszkokra az üzérkedőktől?

Miközben ezen és az emberi felelőtlenségen dühöngtem, megjelent a telefonomon az értesítés, hogy a 444 élő közvetítést indít. Rákattintottam és a képen egy ismerős arc bukkant fel, majd alatta a név Zsellér Máté. A srác Tajvanon él, divatfotós. Tavaly, amikor itthon volt, a lányomat és a barátnőjét is fotózta. Az ottani tapasztalatairól kérdezte őt a riporter.

Mint tudjuk, a 23 millió lakosú Tajvan a világjárvány egyik csodája. A szigetországban 283 fertőzöttet, 30 gyógyult beteget két elhunytat és 29 ezer darab elvégzett tesztet mutat a pillanatnyi (2020. 03. 28.) statisztika.

Máté kéthetes karanténjának utolsó napjait tölti éppen. Elmeséli, hogy egy egynapos manilai útjáról visszaérkezve már a reptéren katonák várták őket, mivel néhány órával korábban Tajvan veszélyes országgá minősítette a Fülöp-szigeteket. Minden utast regisztráltak, meg kellett adni a telefonszámaikat, majd azonnal haza kellett menniük. A telefon GPS-koordinátái alapján figyelik, hogy az emberek betartják-e az otthoni karantént. A telefon nem merülhet le, bármikor hívhatják őket és figyelik a készülék mikró mozgásait is. Ez azt jelenti – mondja a fotós -, hogy azonnal jelez a rendszer akkor is, ha például valaki a telefonját otthon hagyva próbálná meg kijátszani a szabályokat.  Az esetleges karanténtörőket tízmillió forintnak megfelelő pénzbírsággal büntetik. Erre eddig három-négy esetben volt példa. Kettő közülük külföldi volt – mondja. Még a reptéren mindenki mellé kirendeltek egy személyes karanténbiztost, aki naponta felhívja, ellenőrzi. Mindennap egy formanyomtatványon kell rögzíteni az aktuális egészségi állapotára vonatkozó adatokat (például testhőmérsékletét).

Tajvanon a SARS-járvány tapasztalatai alapján kidolgoztak háromféle védelmi tervet, a legenyhébb fokozatot januárban életbe is léptették.  

A kínai eseményeket követve már decemberben is maszkban járt nagyjából a lakosság 40 százaléka, majd januártól mindenki – meséli Máté. Ebből adódóan a sebészmaszk ott is hiánycikk lett rövid időn belül. Az állam azonnal reagált. Nagy támogatásban részesítette a gyárakat, aminek segítségével jelentős kapacitásnövelést tudtak végrehajtani. A teljes ágazat 0-24-ben üzemelt. Az emiatt fellépő munkaerőhiányt katonákkal pótolták. Január 24-től a maszkokra kiviteli tilalmat rendeltek el egy hónapra. A megtermelt teljes készletet egy elektronikus központban tartják nyilván, és onnan osztják szét a szükséges helyekre, valamint helyezik kereskedelmi forgalomba. Minden állampolgár az ottani TAJ-számának megfelelő azonosítója alapján heti három maszkot vásárolhat, amelynek árát az állam 80 forintban állapította meg. Az esetleges túlárazást kemény büntetésekkel sújtják. Ahol nincs gyógyszertár, ott automatákból tudnak vásárolni az emberek, amelyek helyét telefonos applikáció jelzi.

Ezeknek az intézkedéseknek a hatására nagyon rövid időn belül és stabilan biztosítani tudták a szükséges maszk mennyiséget a teljes lakosság számára.

A kormányzati kommunikáció és az intézkedések teljesen transzparensek, aminek fejében a lakosság mindenben együttműködik az állammal. A járvány megjelenésétől kezdve – kezdetben csak a Kínából -, később az egyre több, veszélyesnek minősített országból érkezőt már a reptérről karanténba küldik a fent leírtak szerint. A későbbi belső megfertőződöttek teljes kapcsolati hálóját feltérképezik, és annak minden szereplőjét két hétre elkülönítik a társadalom többi tagjától. A telefon kontakt- és híváslistája, valamint a GPS-koordináták alapján ez 100%-os pontossággal lekövethető a hatóságok által, amire egy január végén hozott törvénymódosítás ad lehetőséget. A lakosság ennek szükségességét nem vitatja, mert átlátják, hogy ez a – ugyan elsőre riasztónak tűnő, de törvényileg jól szabályzott – módszer a hatékony védekezés annak érdekében, hogy egyetlen fertőző ember se legyen az utcákon.

Máté jól van. A két hét letelte után minden gyanúsnak ítélt személy, így ő is visszatérhet a normális életébe. A gyors és hatékony intézkedések hatására a gazdaság nem omlott össze Tajvanon. Az esetleges érintettek kéthetes izolálása szinte egyáltalán nem érinti sem az emberek mindennapjait, sem a gazdaság működését.

Itt a példa, hogy lehetett volna másképpen reagálni. Ez a járvány nem most, és nem itt robbant ki. A vírusok terjedése és a hálózatkutatás szoros összefüggését már 2015-ben vizsgálta a világhírű hálózatkutató, Barabási Albert-László, a Spektrum most ingyenessé tette ezt a részt.

Jól látható, hogy állt követendő példa a magyar kormány előtt is, ahogy állnak elrettentő példák is. Valamiért mi azokat követjük. 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.