Október 30,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nosztalgia, képekkel (2. rész)

Útvonalunk tervezésekor a szervezőknek – mint később megtudtuk – az volt az egyik legfontosabb feladata, hogy fokozatosan felkészítsenek minket az utolsó szakaszra, vagyis az inka ösvénytúrára. Amelynek egyes etapjai 4 000 méternél is magasabb hegyek között vezetnek, és ez nagyon komoly nehézség.

Ezért az odavezető utat cikkcakkban tettük meg, a szinte kihalt autóutakról letérve hol erre, hol arra – hol az óceán partjára, hol bemerészkedve az egyre magasabb hegyek közé, hogy a tüdőnk „szokja a törődést”. Vagyis az oxigénhiányt – amit a kamionban ülve, fecserészve, ablakon kifelé nézelődve nem érzel. Amikor kiszálltunk egy magasabb részen, szinte mindenki megszédült egy kicsit, de volt olyan is, aki csendesen lecsúszott a kamion oldalán, lehuppant a földre, és nem értette, mi történt vele.

Nem mesélek minden megállóról, de nem kellett sokat várni az újabb csodára:

A Csendes-óceán, minden fenségével és szépségével. Egy Puerto Inca nevű helyen néhány nemrégiben felhúzott vendégházon kívül akkor még semmi nem volt, azóta úgy láttam, egész „csinos” kis nyaralóhelyet csináltak ezen a helyen . Mi még egy teljesen kihalt partszakaszon töltöttünk egy éjszakát, este tábortűznél sütögettünk a parton, zenéltünk, beszélgettünk, iddogáltunk is, persze. Néhányunknak volt annyi „esze”, hogy hozott magával pálinkát otthonról, megkínáltuk a fiatal indián párt, akik a gondnokai voltak a szállásoknak. Azt mondták, finom, de a pisco jobb. Azonnal hoztak is: majdnem 50 fokos szőlőpálinkát jelent a szó, nem semmi itóka.

Már ezen a helyen találkoztunk olyan inka emlékekkel, amelyeket ásatások során fedeztek fel a kutatók. A hatalmas kiterjedésű Nap Birodalma, vagyis az inkáké, itt jelen volt – sziklába vájt hatalmas üregekkel például, amelyeket raktáraknak használtak, vagy éppen egy kövekből kirakott szent hely maradványaival. Ez utóbbiról folyik a találgatás, imádkozásra használták-e vajon, vagy egyéb szertatásokra is, voltak-e korábban falai, és így tovább.

Tovább haladva, sok feltárt síremléket is láthattunk, amelyekben ülve voltak eltemetve a halottak, a hajuk tovább nőtt haláluk után is; egészen furcsa látvány egy több száz éves ülő csontváz, bokáig érő hajzuhataggal.

Megálltunk pár házikóból álló picike településeken, ahol az egy szem boltban fel tudtuk tölteni a zöldség- és gyümölcs készleteinket. Az út nagyrészt ilyen tájakon át vezetett:

A távolban egy több mint hatezer méter magas, jelenleg nem működő vulkán látható. Jártunk spanyolok által épített kolostorokban, az alábbi képen az egyik ilyennek a mosodája látható:

A helyiekkel kapcsolatos találkozásokról is hadd szóljak. Legtöbbjük kecsua (quechua) indián vagy keverék vérű ember. Zárkózott, nem sokat mosolygó, de távolságtartónak sem nevezhető emberek, akikkel azért időnként szóba tudtunk elegyedni. Gyakran olyankor, amikor vettünk tőlük valamit – kézzel kötött gyapjúholmikat, pulóvert, kesztyűt, sapkát, zoknit. A láma, vikunya vagy alpaka gyapjú a vidéki Peru egyik legfontosabb megélhetési forrása. A másik nagyon fontos vásárolni való a coca levél volt, amelyet mindenhol úgy árulnak, mint Magyarországon mondjuk az almát. Sokat rágtuk mi is, nagyon megkönnyíti a lélegzést több ezer méter magasságban, ahol szinte soha nem elég az oxigén egy európai tüdőnek. Tudtuk azonban azt is, hogy az országból egy szem levelet sem érdemes megpróbálni kicsempészni, szigorúan tilos ugyanis, és akit rajtakapnak, nem fogja megúszni a börtönt. Lehet venni coca-tartalmú cukorkákat, nyalókát, stb – de ezeknek gyakorlatilag a placebo-n kívül semmilyen hatásuk sincs.

Nagy szegénységben élnek az emberek Perunak ezen a délnyugati részén. Gyakorlatilag semmilyen ipai termelés nem folyik, a turizmus és a mezőgazdaság ad munkát. A házakban – időnként ott voltunk elszállásolva – semmilyen fűtés nincs, az egy szem kályhán kívül, amelyben hiába ég egész nap az állatok trágyájával táplált tűz, nem sok meleget ad. Nagyon sok embernek fagyási sérülések vannak az arcán, a gyerekeké időnként véresre van kaparva; később állítólag teljesen érzéketlenné válik a bőr.

Amikor tudtunk velük beszélgetni, csodálatosan tiszta gondolkodású, őszinte embereket ismertünk meg. Semmiben nem játszották meg magukat, meséltek a nehézségeikről, arról is, miért nem tud mindegyik gyerekük tanulni, vagy hogy egyáltalán nem szednek orvosságot, hanem gyógyfüvekkel kezelik a bajaikat. Nagyon szerettük ezeket a beszélgetéseket, de olyan sok mindenről kell még írnom, úgyhogy innen folytatom legközelebb, néhány jellegzetes perui várossal és a fotókkal. Nagyon messze vagyok még akár a Titicaca-tótól is, nemhogy Cuscótól és az Inka Ösvénytől.

Nosztalgia, képekkel

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!