VENDÉG

Csak állunk és nézünk

Szalonna | 2020. Március 27, Péntek | 12:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A vicc szerint nem az a kérdés, hogy mi lesz, hanem hogy addig mi lesz. Ez most annyiban módosul, hogy az is kérdés, mi van, mert igazából nem tudjuk. A társadalom jelentős része most csak áll és néz, nem érti, mi célt szolgál az indítványozott rendeleti kormányzás. Aki azt mondja, hogy tudja, valójában csak tudni véli, mert hiába is olvasgatja a törvényjavaslathoz mellékelt terjedelmes indoklást, abból csak az nem derül ki, hogy ez a lépés valóban szükséges lenne. Jobb híján mindenki kombinál, aztán jut, amire jut – a többség azt szűri ki az egészből, hogy az ok csakis a teljhatalom megszerzése lehet.

A hétfői parlamenti napon se derült ki végső soron semmi. Mindenki elmondta, amit eddig is mondott, az ellenzéki megszólalók szinte már könyörögtek, érje be a nagyságos miniszterelnök úr a kilencven napos felhatalmazással, de nyilvánvalóan a másik oldal erről hallani sem akar. Mert ki tudja, mi lesz három hónap múlva, talán akkor nem lehet egy döntésképes Országgyűlést összetrombitálni, és akkor jaj nekünk. Mert ha a veszélyhelyzet csak úgy véget ér, akkor a rendkívüli helyzet idejére hozott intézkedések hatályukat vesztik és itt állunk majd egy döntésképtelen kormánnyal. Ergo praktikus okokból elengedhetetlen, hogy korlátlan időre tegyük le életünket és halálunkat a miniszterelnök kezébe, ott van a legjobb helyen. Arról nem szólt a fáma, mi lesz, ha a legrosszabb forgatókönyvek közül valamelyik másik következik be, nemcsak a parlament lesz határozatképtelen, de például áldozatul esik a kormány is, akkor mihez kezdünk? Sőt, az se derült ki, hogy a hét további részében mi lesz, mert a mostani veszélyhelyzet két nap múlva meghosszabbítás nélkül véget ér, tehát a meghozott rendelkezések érvényüket vesztik, a honatyák pedig csak jövő kedden készülnek újra összeülni, a közbeeső napokon tehát itt állunk majd veszélyhelyzet nélkül. Ha már ennyire jogászkodunk, azért erre se ártott volna gondolni.

Megtudhattuk, hogy az árak fixálása lehetetlen, mert így rohamtempóban drágul ugyan minden, de nincs megoldás, ugyanis ha rögzítik az árakat, akkor például a patikusok nem fogják beszerezni a védőeszközöket, tehát aranyárban van lassan minden, de legalább van. Az ember ugyan eljátszott néhány kérdéssel, hogy mit is csinálnak a gazdaságba kiküldött hadfiak, ha ezek szerint arra képtelenek lennének, hogy alapvető kérdésekben intézkedjenek, és mondjuk a csirkehúsra milyen befolyással vannak a külhoni gyártók, akik kihasználva az ínséget, most felverik az árakat? A napokkal korábban a Kossuth Rádióban említett 1,2 millió maszkról ezúttal se derült ki, merre vannak, viszont a jelen készletekről legalább hihetőbb információkat kaptunk, megrendeltük, ígéret van, de majd akkor számolunk velük, ha itt lesznek. A fürkészeket meg a portyázókat szétszalajtotta a kormányfő a nagyvilágba felderíteni, mit és honnan lehetne beszerezni, aggodalomra tehát semmi ok. A készletek elosztása pedig egyáltalán nem olyan egyszerű, ahogyan holmi dilettáns ellenzékiek képzelik, az nem úgy van, hogy érkezik egy mennyiség és csak úgy szétszórjuk ész nélkül, ez komoly katonai művelet, napról napra ki kell számítani, pontosan hol, miből, mennyire van szükség. Ez valóban elképzelhetetlen, de belegondolni is szörnyű, hogy a már most, a járvány elején erejük végén lévő egészségügyi intézményekben most több embert azzal kell foglalkoztatni, hogy naponta jelentgessék, hány beteg, hány orvos, hány ápoló tevékenykedik, melyik osztályon mennyi és milyen eszközre van szükség, mindezt darabra, és nyilván büntetőjogi felelősség terhe mellett.

Ez volt a hétfő termése. Még nem vezették be a rendeleti kormányzást, egy hetet csúszik az egész. Nem kérdés, hogy csak csúszik, jövő hétfőn mindenképpen bevezetik, más megoldásról nem hajlandóak tárgyalni. A miniszterelnök parlamenti fellépését ismét egy zengzetes szólammal zárta: neki most 133 bátor emberre van szüksége ahhoz, hogy győzedelmeskedjen a koronavírus elleni szent háborúban. Ebben azért minden benne volt. Az ellenzékre semmi szüksége, tartok tőle, hogy valójában a népre sincs szüksége, meg se hallotta, hogy más segítségre is szükségük lenne az embereknek. A munkahelyek megvédése a legfontosabb, mondta, nem segélyekre van szükség, hanem munkára. Persze, csak most nagyon sokak vesztik el a munkájukat, itt állnak minden jövedelem nélkül és nincsenek tartalékaik ahhoz, hogy ezt átvészeljék. Nemcsak a turizmus van veszélyben, hanem még nagyon sokan mások, rajtuk ki fog segíteni?

Az embernek Lucifer szavai jutnak eszébe: „Nem adhatok mást, csak mi lényegem.”

Az most kevés, miniszterelnök úr!

Pável Melinda

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

VENDÉG

Csak állunk és nézünk

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY