NEHAZUGGY

Csak együtt sikerülhet

Lázár Gergő | 2020. Március 20, Péntek | 10:04

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Írtam egy cikket a minap arról, hogy mindenki érdekében, az lenne a legjobb, ha minden idős a lakásában maradna és tényleg csak akkor hagyná azt el, ha életbevágóan fontos. Lehet, hogy ennél erősebb szavakat használtam, azonban megpróbálom elmagyarázni, mégis miért. Itt, Granadában elviekben kijárási tilalom van, szombat óta csak indokkal mehetünk ki a lakásainkból, annak ellenére is, hogy itt, Dél-Spanyolországban a helyzet nem súlyos. Egyelőre legalábbis még nem az. Naponta két alkalommal hagyjuk el a lakást, azért, hogy kutyát sétáltassunk. A kormány rendelete szerint ez engedélyezett, ugyanúgy, mint ahogy az is, hogy az ember kiugorjon a boltba, vagy a közeli gyógyszertárba. Más esetben, tényleg csak végszükség esetén megengedett a lakás elhagyása.

Ahány alkalommal kijutottam a lakásból, mindannyiszor szembejöttek idősek és fiatalok egyaránt. A különbség azonban az, hogy egy fiatal, életerős, kutyáját sétáltató, vagy a boltba kiugró embert a legkisebb eséllyel sodrom veszélybe azzal, ha elsétálok mellette, ez azonban már nem igaz egy idős emberre. Ahányszor kiviszem a kutyákat, szlalomoznom kell, mert tényleg mindent megteszek azért, hogy méterekkel elkerüljek bárkit, akinek az életét az én cselekedetem veszélybe sodorhatja. A fiatalokat azért nem említem meg, mert az az ő feladatuk, hogy ne kerüljenek kontaktusba az idősekkel. Az ő döntéseiktől függ mások élete, ezért remélem, mindenki a legkomolyabban veszi a hatóságok figyelmeztetéseit.

De örülök annak, hogy fiatalok is sokszor ok nélkül járják a granadai utcákat? Dehogy örülök! Viszont én magam nem veszélyeztetem az ő életüket azzal, ha kiviszem a kutyát 5 percre sétálni. Nem érzem úgy, hogy veszélybe sodortam valaki életét ezzel. Akkor azonban, amikor egy csoport idős embert kerülök ki, akik épp beszélgetnek a zöldségesnél, akkor ideges leszek. Nem azért mert idősek, hanem azért, mert lehet, hogy én átmegyek az út másik felére, hogy elkerüljem a kontaktusnak még a legkisebb mértékét is, de lehet, hogy a mögöttem jövő már nem így dönt. Akkor ki a hibás? A fiatal, vagy az idős? Esetleg mindkettő? A korábbi cikkemmel nem az időseket szidalmaztam, nem őket akartam „eltakarítani” az utcákról, hanem arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy élet-halál kérdés az, hogy otthon maradnak-e vagy sem.

Az üzenet nem ment át, talán az én hibám volt, ettől függetlenül kitartok amellett, hogy az egyetlen értelmes döntés az, ha mindenki – idős is, fiatal is -, aki teheti, otthon marad. És igen, ki kell menni boltba, vagy orvoshoz egy receptért, de annyian ajánlották már fel a segítségüket – és akkor most a spanyol helyzetre szorítkozom – hogy aki ennek ellenére is kénytelen naponta kijárni az utcára, az már inkább saját döntés, mint kényszerűség. Csak a saját példámból tudom, hogy az itteni lakóközösségek minden létező platformon közölték, hogy segítenek mindenben az idős korosztálynak. Arról már nem is beszélve, hogy Spanyolországban a család jelent mindent, ezért olyan, hogy egyedül maradt idős ember szinte nincs is. Mert még ha családja nincs is, akkor a lakóközössége vált azzá idővel. Granadában lakások vannak, ház szinte egy sem, ezért az nem állja meg a helyét, hogy valaki teljesen egyedül lakik.

De tudom, suhancként ne mondjam meg, mit csinálhatnak az idősek. Lehet, hogy nincs senkijük, meg nincs pénzük vásárolni, ezért az akciós áruk miatt piacoznak, vagy szállnak buszra, hogy bevásároljanak a város másik felén. Nem állítom, hogy ennek nincs alapja, azonban látva a hazai híradásokat, egyre több önkormányzat ajánlotta fel a segítségét és egyre több civil szervezet próbálja megszólítani azokat, akik a leginkább veszélyben vannak. Ha a fiatalokra lenne leginkább veszélyes a vírus, akkor a fiatalokhoz szólnék és kérném őket arra, hogy maradjanak otthon. De nem a fiatalokat öli ez a kór, hanem nagyszüleinket. Mást is megfertőz, igen, de a halál a legkisebb mértékben jelentkezik a fiatalabb korúakon. Én vigyázok, tényleg mindent megteszek azért, hogy senki, de tényleg senki ne fertőződhessen meg az én kutyasétáltatásom miatt, de mivel kétlem, hogy mindenki így gondolkozna, ezért a leghatékonyabb megoldás továbbra is az, ha a veszélyeztetettek otthon maradnak.

Ezzel ugyanis redukálják annak az esélyét is, hogy egy felelőtlen fiatal, középkorú, vagy idős embertársuk miatt elkapjanak egy halálos kórt. Ha még élne minden nagyszülőm, abban egészen biztos vagyok, hogy egyetlen dolgot kérnék tőlük; maradjanak otthon. Ha ez fordított eset lenne – a fiatalabbakat vinné el a kór – akkor én tennék ugyanígy. Ez nem az idősekről, vagy a fiatalokról szól, ez arról szól, hogy képesek vagyunk-e egyszer az életben hallgatni az óvintézkedésekre, vagy sem. Én fiatal vagyok, de itthon maradok, ez azonban akkor is igaz lenne, ha 70-80, vagy 90 éves lennék. A különbség csupán az, hogy most mások, nem a magam érdekében maradok itthon.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!