December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Ételosztás sem lesz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves Vendégeink! 

A koronavírus-járvány miatt a magyar kormány is veszélyhelyzetet hirdetett ki. A betegség sajnos terjed, naponta újabb fertőzött emberek kerülnek karanténba. Sokat vívódtunk, mi legyen Debrecenben a Morzsapartival, a hónap utolsó vasárnapján szervezett ételosztással, a jogi tanácsadással.

A szívünk az üzente, hogy a szegény emberek a járványban is éhesek, számítanak ránk, szükségük van a segítségünkre.

Az eszünk ugyanakkor már megfontolásra intett bennünket. Végül muszáj volt magunkat meggyőzni arról, hogy bizonytalan ideig, még az országban a veszélyhelyzet fennáll, nem vállalhatjuk annak kockázatát, hogy bárkit veszélynek tegyünk ki, kockáztatva az egészségét. Így a már előkészített karitatív eseményeket nem tartjuk meg, nem tudjuk vendégül látni a nehéz sorsú felebarátainkat. 

Elmarad: 

>> a március 21-ei  Morzsaparti;

  >> a március 26-ára meghirdetett, minden csütörtöki jogi tanácsadás    

>> a március 29-ei ételosztás

>> a húsvét vasárnapi  ünnepi ételosztás 

Ez a döntésünk ideiglenes. A veszély elmúltával természetesen minden debreceni  rászorulót továbbra is várunk a szokott időben, nagy szeretettel. Sőt, azon gondolkodunk, hogy a Morzsapartira havonta két alkalommal hívjuk vendégségbe embertársainkat.

Bízunk abban, hogy a magyar kormány, a városi önkormányzat módot és lehetőséget talál arra, hogy a szociális ellátórendszer segítsen a nehéz körülmények között élőknek. Ez azért is fontos, mert többségük szervezete legyengült, immunrendszere egy esetleges fertőzéssel szemben kevésbé ellenálló.

Kérünk mindenkit, segítsen abban, hogy az érintettek tudomást szerezzenek a Morzsaparti és az ételosztások elmaradásáról. Magunk is azon leszünk, hogy lehetőleg mindenki tudomást szerezzen a halasztásról, ne jöjjön ki senki a fenti időpontokban a Petőfi térre.  

Az adományozóknak köszönjük a segítséget, a későbbiekben továbbra is számítunk rájuk.

Szabó Zoltánné
a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete alelnöke 

Lipcsei Andrea
az  Egy morzsányi szeretet Debrecenben Egyesület vezetője   

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.