Szeptember 26,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


Beszéljük meg közös dolgainkat

Ez tipikusan az az írás, amit gyűlölünk a gépbe pötyögni, amit már legalább három hónapja tologatunk magunk előtt, mert tudjuk ugyan, hogy meg kell írnunk, de mindig történt valami, ami miatt még eltolhattuk néhány nappal. Miközben próbálunk nem odanézni és úgy tenni, mintha nem is lenne ott ez a nyomorult téma vagy remény lenne arra, hogy magától megoldódik, csak ki kell várni az idejét. Ez ezerből egyszer be is következik, a probléma megoldódik és az ember arra gondol, jobb lett volna, ha nem várja ki, ha maga próbálja alakítani a dolgokat.

Mi most pontosan így jártunk. Év elején – ismételten – jeleztük az olvasóinknak, hogy nem fogjuk tudni fenntartani a Szalonnát és a Szalonnázót. Az előbbi – ez itt, ahol beszélgetünk – ingyenesen hozzáférhető. Aki akar és tud némi támogatást küldeni, az megteszi és néhányan – nagyjából 150-200 olvasóról beszélünk, nem többről – meg is teszik. Nekik nagyon köszönjük a segítséget, nélkülük a többi 3-500 ezer olvasónkat sem tudnánk napi szinten bosszantani. Ahogyan máskor, most sem tudok szó nélkül elmenni a fenti számok mellett. Egyszerűen nem értem, hogy az a többszázezer ember, aki rendszeresen megtisztel minket a figyelmével, soha, egy pillanatra sem gondol arra, hogy amennyiben csupán tíz forintot utalna minden hónapban mindegyikük, akkor a portál minden anyagi gond nélkül tudna működni is, fejlődni is. Valamiért mégsem jut eszükbe, talán mindenki úgy véli, csak ő nem szánja rá magát, mindenki más igen és minden rendben van. Pedig semmi nincsen rendben.

A Szalonnázóra legalább még 500 előfizető kellene ahhoz, hogy stabilan fenn tudjon maradni. Ha fejleszteni is szeretnénk, akkor több. A Szalonnázót eleve azért hoztuk létre, hogy legyen stabil bevételünk, melyből fenn tudjuk tartani a Szalonnát úgy, hogy nem kell csordulásig pakolni reklámokkal és nem kell naponta négyszer az olvasók arcába tolnunk a támogatásért könyörgő posztokat. Ehelyett mi a több munkát választottuk, hiszen immár mindkét portált nekünk kellett megtöltenünk tartalommal. A Szalonna és a később indult, előfizetéshez kötött Szalonnázó azt teljesítette, amit az indulás pillanatától ígértünk. Nem vettünk részt a hírversenyben, hiszen ahhoz nagyságrendekkel több pénzre és több munkatársra, eszközre lenne szükségünk. Nekünk semmi más bevételünk nincsen – sem a portálokat a háttérből működtető vállalkozói csoport, sem tehetős szponzorok, sem profi reklámértékesítő csapat, sem politikai párt, még csak Soros György pénzének morzsája sem -, kizárólag azok a támogatások és előfizetések, melyeket tőletek kapunk. Tehát nem hírverseny és nem a már máshol megjelent cikkek átfogalmazása adta soha a portálok tartalmát, nem is interjúk, riportok, élő közvetítések, tényfeltáró cikkek, kizárólag a saját szürkeállományunk termékei. Fogtunk egy eseményt és végiggondoltuk, szétszedtük és megmutattuk azt, amit így találtunk. Együttgondolkodásra hívtuk és hívjuk az olvasóinkat. Ez nem kevesebb és éppen olyan kemény munka, mint a hagyományos újságírás, csak éppen jóval alacsonyabb költségvetéssel is kivitelezhető. Hittünk és ma is hiszünk abban, hogy szükség van ilyenre is, amikor nem mi írjuk meg elsőként vagy elsők között, nem mi szúrjuk ki, hanem azt mondjuk az olvasóknak: állj meg egy pillanatra, gondoljuk át együtt!

Ezeket akartuk elmondani – már január óta – és azt, hogy nélkületek nem fog menni, ketyeg az óra és vége van hamarosan. Mi pedig megpróbáltunk mindent a világon. A gondjaink ellenére két munkatársat alkalmaztunk, havi stabil fizetéssel. Nem egetverő, de biztos fizetéssel. Miután a bevételeink nem, csak a költségeink növekedtek, kénytelenek voltunk átgondolni a dolgainkat. Bőséges kifutást adtunk a kísérletnek, hiszen annyira már ismerünk benneteket és önöket, a stabil olvasói rétegünket, hogy nem is annyira egyszerű elfogadtatni magát egy új szerzőnek. Egy-egy vendégcikk igen, az jöhet – már amennyiben jó, mert akármit nem fogadtok el -, de ragaszkodtok a megszokott szerzőgárdához. Ezen próbáltunk bővíteni a két kolléga alkalmazásával, egy év után áttekintettük a helyzetet és pontosan azt láttuk, amit már menet közben is éreztünk: nem bővült az olvasótáborunk, a támogatói és előfizetői kör sem bővült, még csak a mi – a mi alatt mindvégig az indulástól együtt dolgozó szerzőgárdát értem – munkánk sem lett érezhetően kevesebb, ellenben már nem csak az fordult elő, hogy nagyon-nagyon szűken jutott csak fizetés (bőven a minimálbér alatt van az a nagyon-nagyon szűken), hanem akár 2-3 hónapig is egy fillér nélkül maradt az eredeti szerzőgárda többsége.

Kénytelenek voltunk tehát ismét változtatni, a két kollégával igyekeztünk megállapodni a szükséges változtatásokban és elvárásokhoz – olvasottságnövekedéshez és előfizetői szám bővüléshez, ami mindenképpen új szemléletmódot követel a cikkek megírásakor – kötni a további havi juttatást. Nem állítom, hogy tökéletesen sikerült a dolog, de ilyen is előfordul. Majd az idő eldönti, hogy jól döntöttünk-e. Mi nem zártuk le a további együttműködés lehetőségét, kinek-kinek a saját döntésén múlik, él-e ezzel.

Itt tartottunk tehát és tervezgettük, hogyan mondjuk el a problémáinkat, hogyan beszéljük meg veletek a következő lépéseket – melyek a bevételeink növekedése nélkül csak egy módon elképzelhetőek: meg kell válnunk egy, de inkább több szerzőtársunktól (Robitól, Bálinttól, valakitől) ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni – és hogyan kérjük a segítségeteket. Lehetőleg nem néhány ember nagyobb áldozatát, hanem sok-sok olvasónk picike adományát. Tudjátok, ha minden olvasónk csak 10 forintot dobna havonta abba a kalapba…

Aztán jött a vírus és elsodort mindent. Minden elképzelésünket, minden tervünket. A vírus nem csak betegséget és halált hozott, hanem olyan gazdasági válságot is, amire nem volt senki felkészülve és amely most még távolinak tűnhet, de nem az. Úgy gondoljuk és azt reméljük, hogy ez nem egy hosszan elnyúló válság lesz, hanem rapid lefolyású, ám annál ijesztőbb és fájdalmasabb. Most sok család került és fog még kerülni váratlanul nehéz helyzetbe, sokak számára a túlélés lesz az elsődleges cél a következő hetekben. Ilyen helyzetben nem a Szalonna fennmaradása az elsődleges, hanem a családok talpraállása.

Ezért nem most van itt az a pillanat, amikor etikus lenne támogatást vagy előfizetést kérni. Mindenkinek megvan a maga baja, mi vállaljuk a sajátunkat és bárhogy is, de talpon maradunk. Aztán – amikor majd túl vagyunk a bajokon, ha elmúltak a rossz dolgok és tényleg csak a lustaság, a nemtörődömség gátol meg sokakat abban, hogy dobjanak egy csoki árát a virtuális kalapba vagy előfizessenek a Szalonnára – ismét jelentkezni fogunk és közösen eldöntjük – olvasók és szerzők -, merre tovább.

Most az a feladatunk, hogy végezzük a dolgunkat – ki-ki a magáét -, figyeljünk egymásra és ahol tudunk, segítsünk a másiknak, hiszen meglehet, holnap mi szorulunk valaki segítségére.

Talán nem feltétlenül itt kellene beszámolnunk erről, de miért is ne? A Luca ajtaja alapban összegyűjtött kétszázezer forintot (plusz az apró) még mindig nem ittuk el, a számlán várja a sorsát. Azt gondoljuk, az a továbbjutó, aki idáig nem jelentkezett, már nem is fog. Összeállítjuk a szavazást, ti eldöntitek, melyik továbbjutó szerzőnk által megjelölt jótékonysági szervezet kapja az összeget, mi pedig elutaljuk. Bárhová kerül, ha valamikor, most egészen biztosan égető szükség van rá.

Hát ilyen lett a támogatáskérő posztunk, amiben végül nem kértünk támogatást. Olyan igazi Szalonnás. Vigyázzatok magatokra, mi is azt tesszük. Itt találkozunk napról napra, aztán egyszercsak túl leszünk a bajokon. Mindannyian. Nektek és rólatok szól itt minden. Köszönjük, hogy velünk voltatok és köszönjük, ha velünk maradtok.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!