December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Futunk egy szekér után, ami száguld lefelé a lejtőn

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Előre tudható volt, mi fog történni. Semmi meglepő, semmi újdonság sem volt benne. Csak a remény. Remélhettük, hogy megússzuk. Mert mint tudjuk, a remény az, ami utoljára marad. Na de addig? Addig két dolog lehetett volna. Cselekvés és nem cselekvés. Orbán a nem cselekvést választotta. Zsenialitásának hála, azt hitte, hogy miként az országot erőből uralja, majd ezt is megoldja. Mert ugye ő a mindent mindenkinél jobban tudó. Hite szerint nála a bölcsek köve, nehogy már itt bárki is meg merje kérdőjelezni mondandóját, cselekedeteit.

Ezért aztán úgy fest, mintha nulla cselekvési terv készült volna arra az esetre, ha esetleg rászakad az országra az, amit előre tudni lehetett. Csak a hülye hihette azt, hogy ezt meg fogjuk úszni. Már amikor decemberben kiderült, hogy mi történt Kínában és hogyan, azóta tudja minden értelmes ember, hogy felkészülés. Tervek készítése, ha ideér. Konkrét, pontos forgatókönyv, világos érthető tájékoztatás, a helyzetre szabott törvények és jogszabályok módosításának a kidolgozása a fiókban, hogy amikor majd szükség lesz rá, csak elő kelljen venni. Egy okos kormány és miniszterelnök már december óta azon munkálkodott volna, hogy mire ideér a vírus, minden a helyén legyen. Percről percre kidolgozott tervek, folyamatok és egy felkészített nép.

Nem ez történt. A vírus ideért, és ami ma látszik, az a káosz. Az események után futnak. Percről percre ötletelgetések. A Parragh vezette iparkamara még csak most kezdi felmérni, milyen igényei lehetnek az épp bedőlő turisztikai, vendéglátóipari szereplőknek. Április végéig kérdőívek, feldolgozás, és aztán javaslat benyújtása a kormánynak. És addig ugye. Csak szólok: elkezdtek bezárni a kisebb szállodák, vagy  jobb esetben leépíteni a dolgozói létszámot. És ez csak a szállodaipar. A hozzá köthető csatolmányokról, beszállítókról, satöbbiről még nem is beszéltünk.

Az egészségügy nulla felkészülési szinten fogadta a rátörő káoszt. Jóformán semmi sincs. A körzeti orvosok védőfelszerelés nélkül. Csak szólok, zömük idős, és ők az elsők, akik találkoznak a vírussal. És ők az elsők is, akik koruk miatt elkaphatják a fertőzést. Nem is merek belegondolni, mi lesz, ha tömegével kezdenek majd el megfertőződni, és a nép körzeti orvosok nélkül marad úgy, hogy már ma is hiányzik a rendszerből mintegy 4-500 háziorvos. De a kórházakban sem jobb a helyzet, tudjuk ezt a kórházszövetség tájékoztatásából.

Az Operatív Törzs naponta kiáll, és előadja a semmi fényezését. A kérdésekre kitérő vagy mismásoló válaszok vannak. Csináltak eddig vagy 1200 tesztet, ezt is nagy kínnal és keservvel. Mert valójában ennyire van kapacitás, hála többek közt a 2017-ben bezárt epidemiológiai és járványügyi központnak. Mint ahogy történik ez majdnem minden területen, ahol a szakembereket elzavarták, központosítottak és átvette a helyüket a hozzá nem értés, a dilettantizmus. Mert köztudott, az orbáni nemzeti direktíva a párthűség. Ez felülír mindent, de legfőképpen a józan észt.

Ezért történhetnek meg olyan dolgok, hogy a 300 forintos szájmaszkot lehet árulni 1500-ért, hogy az egyetemi kollégiumokat bezárják, miközben tudjuk: a magyarországi fertőzés onnan indult el. Az ellenőrizetlenül hazaküldött egyetemisták jóvoltából aztán vidáman lehet szétszórni a vírust az egész országban. Hadd szóljon. Arról már nem is akarok beszélni, hogy az egyetemi kollégiumok bezárása miatt mi lesz azokkal, akik az egyetem mellett dolgoztak és kollégiumban laktak.

Sajnos reggelig lehetne sorolni a példákat a dilettáns cselekvésre vagy esetenként nem cselekvésre, amit látunk, tapasztalunk. Futunk egy szekér után, ami száguld lefelé a lejtőn, és csak azt látjuk, hogy se kocsis, se lovak a szekér előtt.

Igaz, valójába nincs is semmi probléma. Hiszen ismert, hogy a vírus az időseket, a legyengült immunrendszerű embereket, a valamilyen betegségben szenvedőket érinti elősorban. Jelen tudásunk szerint ők képezik a halálozási statisztika majdnem 99%-át. Magyarországon eddig sem volt probléma, hogy a világhírű magyar egészségügy állapota miatt évente több tízezer ember hal meg. A vírus miatt meghal még pár ezer? Elenyésző szám lesz ahhoz az 50 ezerhez képest. Egyébként is az idősekre, főleg a beteg idős emberekre semmi szükség. Csak a pénzt viszik. Pár ezerrel kevesebb lesz? Nem érdekel ez itt egy szűk csoporton kívül senkit. Főleg nem Orbán Viktort.

A lényeg, hogy nem jönnek a migránsok, a kerítés áll mint a cövek, Orbán pedig továbbra is megvédi a magyar embereket. Így, mint azt látjuk, tapasztaljuk.

Czotter József

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.