NEHAZUGGY

Nőnap után

Horn Anna | 2020. Március 9, Hétfő | 18:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,652,771 forint, még hiányzik 347,229 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Remélem, minden nőtársam boldog volt tegnap és ma már szabad nem annyira szép dolgokat írni magunkról, lányokról, asszonyokról, idős hölgyekről.

Én is örültem, amikor megkaptam a tulipánt a páromtól és még akkor is, amikor elindultunk barátokhoz vendégségbe. Majdnem két keresztutcán át tartott a jókedv és elégedettség, amikor is megláttuk az első rendőrautót, amelyik lezárta a főutat – demonstráció miatt. Hát, istenem, mondtuk, vagy a nyugdíjasok, vagy a mezőgazdászok – az utóbbiak hetek óta tüntetnek a termékeik alacsony felvásárlási árai miatt – vagy ki tudja? Éljen a szabadság, a demokrácia, a tiltakozás joga.

És akkor, még kicsit távolabbról, megláttuk a menet elejét. Egyforma lila színbe öltözött, hatalmas dobokat a nyakukba kötve és azokat verve a lépés ritmusát diktálandó, vonultak a NŐK. Jogaikat követelve, egyesek ordibálva, – teljesen értelmetlenül, mert a doboktól egy szót sem lehetett érteni. Ahogy odaértünk a kereszteződéshez azt láttam, hogy sem mosoly, sem kedvesség nincs ezekben a „társaimban” – eltorzult vonásokkal püfölik tiszta erőből a szerencsétlen dobot, ami úgy lifeg az oldalukon, mint egy idegen test. Időnként sikerült, viszonylag összhangban, belekiabálni a vasárnap békés csendjébe, hogy „Követeljük a jogainkat! Kiállunk a nők jogaiért!”, ilyesmik.

Hát, kérem szépen, én nem hogy nem vennék részt egy ilyen tüntetésen, nemhogy örülnék az eltorzult arcoknak, a körbe-körbe küldözgetett kihívó tekinteteknek – hanem azt gondolom, hogy ebben is valami nagyon félrement, már elég régóta.

Úgy vélem, uniós állampolgárként minden jogom megvan a

– szavazásra

– tanulásra

– munkára

– párválasztásra

– együttélésre, válásra

– hülyeségek elkövetésére stb. Pont úgy, mint a férfiaknak.

A leghangosabban követelt jog az egyenlőség volt, amivel viszont nem tudok mit kezdeni. Miben akarunk „még egyenlőbbek” lenni?

Nekem jogom volt két munkahelyen dolgozni, nyelvtanárként, egyik helyen főállásban, másik helyen óraadóként. Jogom volt diplomát szerezni, férjhez menni anélkül, hogy a szüleim választották volna ki a páromat. Jogom van elfogadni munkahelyeket – és elutasítani is. Jogom volt egyedül felnevelni a gyerekeimet, válás után. Jogom volt legalább ápoltan megjelenni a munkahelyemen, és mosolyogni akkor, amikor kiabálni vagy sírni kellett volna. Jogom van ma is, bármikor felkelni az íróasztalom mögül, és azt mondani – bocs, nem bírom tovább.

Nem értem az egészet. NŐ vagyok, és nem akarok más lenni. Nem szeretnék falat húzni, darun dolgozni, éjszakai műszakot lenyomni a NYPD-ben (tisztelet azoknak, akik megteszik), Nem vagyok olyan, mint a férfiak – de miért akarnék olyan lenni? Őszintén szólva, időnként az is sok, amihez jogom van. Helytállni, minden nap anyaként, párkapcsolatban élőként, nagymamaként és persze, munkaerőként is.

Sok, néha 10 óra munka után, hazafelé menet, hullafáradtan, még be kell menni a közértbe, azután otthon csinálni valamit a „háztartásban”, esetleg főzni, mosogatni. Leülni a laptop elé, válaszolni, amire kell, visszahívni azt, aki már háromszor keresett a nap folyamán, idegbajt kapni attól, hogy már megint mennyire porosak a polcok – most már semmi energiám nincs letörölni – és mindeközben arra gondolni, milyen nagyszerű, hogy ennyire egyenjogú vagyok a férfiakkal. Hétvégén bepótolni az elmaradt mosást, takarítást (nem, nincs takarítónőnk.)

Köszönöm szépen, nem tarok igény több jogra. Biztosan bennem van a hiba, de az, hogy ugyanazért a munkáért a nők ugyanannyi fizetést kapjanak, mint a férfiak, az nem jogi kérdés. Hanem tárgyalásoké, egyeztetéseké, kompromisszumoké.

Van még egy vetülete ennek az egész „emancipációs” őrületnek, amiről majd legközelebb A lényege a szexuális zaklatás témája, ami szerintem pont annyira eldeformálódott, mint az, amit fent írtam. Zene nélkül most sem akarok elköszönni.

Janis Joplin teljes jogú nő, nagyszerű tehetségű zenész és minden szarkazmusa hű tükre világunknak.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!