Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hány nőnek kell még megfizetnie?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek!

A koronavírus-pánik továbbra is tombol Európában, a magyar kormány – pontosabban a honvédelmi miniszter – pedig bejelentette, készen állunk a vírus esetleges hazai megjelenésére. Állítása szerint vannak szakembereink, eszközeink, sőt, még mobil laborunk is a kór megfékezéséhez. Jól hangzik ez, csak hát nehéz komolyan venni egy olyan ország kormányától, amely szerint lényegében nincs probléma a magyar egészségügyben. Ott, ahol hónapos, sőt egyes esetekben éves várólisták vannak, nincs elegendő diagnosztikai eszköz, de sokszor még gumikesztyű és kézfertőtlenítő sem. Lehet persze, hogy igaza van Benkő Tibornak, csak hát elég nehéz elhinni. Mindenesetre idehaza továbbra sincs fertőzött, ezért a liszt, ecet, só és ásványvíz felhalmozás továbbra sem szükséges, mint ahogy az is kiderült az Index bejegyzéséből, hogy semmi szükség arra, hogy háziállatainkat maszkkal próbáljuk megvédeni a betegségtől.

Na de haladjunk tovább a hírfolyamban, hiszen történtek egyéb más nagyszerű dolgok is ma. Mint például az, hogy Ángyán József egykori fideszes államtitkár – aki még 2012-ben hagyta el az egyre inkább szélsőjobbos nézeteket valló pártot – a 2016-ban elkezdett elemzésében, melyben a földárveréseket veszi sorra, eljutott Baranya megyéig, ahol is kiderült, hogy ott is túlnyomó többségben olyanok kaparintották meg az értékes földeket, akiket valamilyen szál fűzött vagy fűz a kormánypártokhoz. Politikusok lányai, feleségei, üzlettársai és unokatestvérei élték ki magukat a meghirdetett állami földterületek 57 százalékának megszerzésében. Felelősségrevonástól persze nem kell tartaniuk ezeknek az EU-s pénzekből meggazdagodó rokonoknak, de azért mégis csak jó tudni név szerint is, kiknek köszönhetik a korábbi gazdák a megélhetésük elvesztését.

Orbán Ráhel, egy ország sajátlába felkerült a Forbes közéleti listájának második helyére. Őt csak Novák Katalin előzi, aki szinte már Orbán jobbkezévé avanzsált az elmúlt időszakban. A mindenhol is megjelenő család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vélhetően Orbán kiemelt figyelmének köszönheti ezt a „nagyszerű” helyezést, ami ugyanígy igaz Orbán Ráhelre is. Az egyébként semmiféle szakmai háttérrel nem rendelkező Ráhel a Magyar Turisztikai Ügynökségnél milliárdokkal játszadozhat, ami tökéletesen mutatja azt, hogy ma bőven elég, ha az ember Orbán köreihez tartozik és máris ömlik a közpénz. A Forbes forrásai Orbán Viktor lányát csak „a turizmus- és divatszektor mögötti láthatatlan kéz”-ként jellemezték.

Bizonyára a legtöbben találkoztak Orosz Bernadett esetével – a miskolci nőt Bujákon verte össze akkori barátja, aki nyugalmazott alezredes  -, aki az őt ért brutális verést követően Facebook posztban számolt be a történtekről. Az ahhoz csatolt képen a nő szinte felismerhetetlen, ezért is meglepő az, hogy az igazságügyi orvosszakértő legfrissebb szakértői véleménye alapján – amely nem csak a legutóbbi, de az azt megelőző két esetet is vizsgálta – a brutális bántalmazás ugyan súlyos volt, életveszélyesnek mégsem mondható. Az Index a következőt idézi a jelentésből:

Mivel a zúzódások mellett „csak az arckoponya legvékonyabb csontja, az orrcsont és az orrsövény törött, ezért nem állítható, hogy a bántalmazástól életveszélyes vagy halálos sérülések is keletkezhettek volna”.

Itt persze nem érdemes a szakértőt szidni, hiszen ez ismételten csak a rendszer működésképtelenségére mutat inkább rá, mintsem az egyéni hibákra. Mint ahogy ezt mutatja tökéletesen az is, hogy március 18-án lejár a Salgótarjáni Járásbíróság által tavaly novemberben elrendelt távoltartási végzés. Ezt követően mire számíthat a nő? Mi a biztosíték arra, hogy volt barátja nem fogja megkeresni, hogy elégtétel vegyen rajta? A törvények a családon belüli erőszakot elszenvedőket eddig sem védték és úgy tűnik, ezután sem fogják. A bántalmazó korábban a Borsnak adott interjút, ahol elmondta az – egyébként legtöbb bántalmazó által ismételgetett á „mentségét”:

Nem akartam elhinni, hogy ezt én okoztam. Ha így van, azt nagyon sajnálom, és természetesen vállalom érte a felelősséget. Azt azonban már akkor elképzelhetetlennek tartottam, hogy Bernadett életére törtem és fojtogattam volna, hiszen mindennél jobban szerettem.

Hány nőnek kell még súlyosan megfizetnie azért, mert férjük, vagy barátjuk „szereti” őket?

Mai cikkeink:

Inkább kipusztulunk egy szálig, de nem mondjuk azt, hogy mi voltunk a f***ok

Nem a gyűlölet mondatja velem vagy az emberietlenség, de 

Talán még nem késő felébredni. Talán

Egy reggel a tébolydában

Menjen mindenki katonának? 

Tessék nekünk megengedni, hogy sztrájkolhasusnk

Az elbocsátott vad

A füves részen innen és túl

Szamizdat és istenhit

Nézzük a nap legjobb és legérdekesebb kommentjeit:

Konkrétan a guta ütött meg, fél órát bírtam nézni, de érdemben senkinek nem válaszolt a kérdésére, csak szemétkedett büdös bunkó, alpári stílusban, egy miniszterelnök ilyet a Parlamentben nem engedhet meg magának soha semmilyen körülmények között. Ez az ember nem való oda, alkalmatlan, nincs tartása, nincs neveltetése, nincs alázata. Végtelenül primitívnek kell lenni ahhoz, hogy ez tetszen, a szavazói viszont díjazzák. Hát, jellemző is a színvonalra. Ráadásul emelgetik a saját fizetésüket, Kövér már 3 millával megy haza, azért ezen is megáll az eszem, ki adott erre felhatalmazást ezeknek ??? Ki elégedett ezzel a „munkával”, amit ezek itt csinálnak ??? Egy büdös fillért nem érdemelnének, szárazkenyéren és vizen kéne tartani őket, nem fizetésemelést adni !!! Felháborító. (Anikó)

Szóbeli felvételire készülünk a fiammal. Tegnap a tételek közül a „Jövőképem, elképzelt felnőttkorom” című került sorra. Én játszottam a felvételiztető tanárt és megkérdeztem, tervez-e családot, gyerekeket. A válasza az volt, hogy igen, de nem itt tervezi felnevelni őket. 15 éves és ez a véleménye. Végtelenül elszomorító. (Éva)

Elvileg azért magas a képviselői, egyéb politikusi fizetés, hogy ne legyen korrupt az illető úrelvtárs. Viszont nálunk sikerült összehozni a kettőt, – mint mikor egyszerrre volt matrica is az autópályán, meg ellenőrző kapu is,- hogy sokat keresnek, de ez csak a korrupcióra való hajlam étvágyát növelik.(Agador)

Amikor az eddig a Fidesz köré összpontosult pénz elkezdi keresni a “másik oldalon“ (is) a helyét. Amikor elhangzik: “Hm, nem olyan rossz ötlet ez (vagy az), kicsit megtámogatjuk.” Amikor kormányközeli ember Nyomtass Te is!-t hajtogat nálam, és nevetve azt mondja: “Jól jöhet ez még nekem a Népbíróság előtt”. Azért ezek erős jelek arra, hogy biztosak lehetünk abban, hogy kifele megyünk már ebből a posványból.(Rita)

A nap kommentje pedig Attiláé:

Látom a következő fejezetet: Délelőtt 10 és dél körül hatalmas testőrséggel bevonul trottyosnadrág őmindensége és egyenesen az országház mindenható házmesteréhez csámpázik, aki szinte földig hajol az áhitattal teljes félelemtől.
Trotty nem várja meg a számára hízelgő protokol végét, mikor a kettébe hajlott bajuszos és a vezér feje egymagasságba kerül, gyorsan súg valamit a pedellus szőrös fülébe és azonnyomban sarkonfordul és besiet a függöny mögé……….
Bajuszos, szemöldök ráncolva, hirtelen ötlettől vezérelve, a kiadott parancs kényszerétől hajtva, elkapja a legközelebbi mikrofont és a tőletelhető legércesebb hangján sorakozót vezényel az ellenzéki lépviselőknek, akik kissé meglepetten, de engedelmesen felsorakoznak a morcos előtt……..
A tömbházmesterré avanzsált, tajparszt hatalmas pofonokat oszt ki a sorban állók között, akik jusskat megkapván visszakullognak a széksoraikba.
Függöny fellibben és gyűrött pingvinként előtotyog őmindensége és ravaszkás mosollyal megszólal: -Na azért!
A rajongói zsöllyében a fővadász intésére kitör az egyetemes tapsvihar és a túláradó kacaj közepette a vezér berekeszti az ülés napot, majd elégedett mosollyal távozik.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.