NEHAZUGGY

Tulajdonképpen mi a bajod? (Harmadik rész)

Horn Anna | 2020. Február 29, Szombat | 18:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Folytatva a bajaim – amelyek tutira nem csak az enyéim – felsorolását, vissza kell térnem egy kicsit a kinevezett vagy beültetett FIDESZ csicskák tengeréhez, mert néhány buksi olyan nagyon kikandikál az egyébként szürke, tehetségtelen, szófogadó és parancsvégrehajtó masszából, hogy nem lehet nem említeni őket. Egyetlen közös vonásuk van – Töhötöm is, én is egyformán azon a véleményen vagyunk, hogy „normális” országban, vagy ott, ahol a tudás, a szakértelem, a civilizáció és a humánum számít és fontos, ilyen személyeknek nincs helye a közéletben.

Legsúlyosabbnak pacalbajnok Szilárdot tartjuk, minden szempontból. Aki lassan mindenhez ért, egyre magasabbra kapaszkodik, egyre több sz@rt hagyva maga után a tevékenységével. Jól benyelték a rezsicsökkentési maszlagot, rengetegen – arra kíváncsi lennék, hányan olvasták el azokat a tanulmányokat és adatokat, amelyekből egyértelmű, mekkora átverés volt az egész. Vállalhatatlan, mondta Töhötöm tömören. Ahogy Mária szép szavú asszony is az, aki egy ocsmány nevű Ház igazgatói székéből kacsingat a nagyérdeműre, hamisítja a történelmet, mélységes meggyőződéssel és a tények mellőzésével. Parancsba kapott, legalja ideológia szemrebbenés nélküli végrehajtója. Katalin úrhölgy is dugdossa kifelé fejecskéjét a tömegből – neki mindegy, kit és milyen gondolatokat képvisel, ameddig a húsosfazék környékén nagynak érezheti magát, hol Pécsett, hol a parlamentben. Egy Mátyásról nem is beszélve – ő legalább csendben van, viszont egy olyan padsorban és olyan emberek között ül, ahol a szomszédai biztosan nem tették volna meg azt, amit ő nagykövetként nekem megtett: csóró egyetemistának. Moszkvába szállított az érinthetetlen bőröndjében egy kis magyar szalámit, szappant, egyéb luxus-cikkeket. Heinrich Böllt kell idéznem, mert ennél egyszerűbben nem tudom kifejezni magam: „Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tesz meg az ember.” (Biliárd fél tízkor.) Nincs mit hozzátennem, legfeljebb annyit, hogy úgy vagyok (a nekem Matyi bácsival), mint Iványi lelkész úr Orbán Viktorral – ha találkoznánk, akkor sem tudnánk miről beszélgetni. Köpködni meg nem szeretek, bár időnként kellene.

Már most látom, hogy nem fogok beleférni a harmadik részbe sem. De nem is tudományos elemzés a tárgya az írásnak, hanem egy elég hosszúra nyúlt telefonbeszélgetés kapcsán született gondolatok megosztása.

Nem tudom ebből a részből kihagyni azt, ami az egyik legfájóbb pont és az egyik legnagyobb bajom. Ez a sajtó, a média, nevezzük annak, aminek akarjuk. Az az eszköz, amely arra szolgál eredetileg, hogy az embereket tájékoztassa a tényekről, segítsen a véleményformálásban, lásson követésre méltó példákat, vagy akár megismerhesse sok betegagyú bűnöző kortársunk gyilkos vagy egyéb hajlamait. Nem kell részletezni szerintem, hogyan lett megszüntetve a Népszabadság, mi lett az Origóból, hogyan születtek szenny- és bulvárlapok, minősíthetetlen stílusban kommunikáló (a hozzászólókat is beleértve) internetes portálok Orbán és sleppje segítségével és parancsára Tény, hogy ma majdnem 80 százalékban a hatalom kezében van ez a média, és van bőr a pofájukon „közszolgálatinak” nevezni azt a mocskot, amit közvetítenek. Szóban, írásban, a neten fröcsögve a megrendelt hazugságot, gyűlölködést, a valódi tények teljes figyelmen kívül hagyásával. Közszolgálatinak közszolgálati, mert a Te adódból fizetik a működésüket.

Az információ – hatalom. Nem én találtam ki. Annak eltitkolását büntetném, meghamisítását is. Magyarország alaptákolmányában ez biztosan nincs benne, így virágozhat olyan szereplője ennek a műfajnak – sok egyéb „tehetség” között – mint az a Zsolt, aki páros büdös lábával tapos bele emberekbe – legyen az a római pápa, egy svédországi klíma-aktivista, magyar középiskolás, Karácsony Gergely, bárki. Akikkel egy percig sem beszélgetett személyesen, alapvető ismeretekkel sem rendelkezik arról, amit kamerák előtt tol agymosásként a hívei arcába. Van az a pénz. „Pénzért? Szopok, nyalok, gombot varrok!” Eredetileg Hofi mondta, Zsolt felfogta és magáévá tette az üzenetet.

És, ennek a résznek a végére azt tartogattam, ami ezzel a témával kapcsolatban a legnagyobb bajom. Töhötömnek nem beszéltem erről, mert szerinte egy nagymamának nem szabad naivnak lennie, tudnia kell, miről szól az élet.

Abból kiindulva, hogy nekünk, nem FIDESZ-eseknek, alig 20 százalék maradt meg a magyar médiából, az utóbbi hetekben belekezdtem egy akcióba. Azt gondolom, a sok apró ellenzéki média pont annyira hatékony, mint a felszalámizott ellenzéki pártok – és most tök mindegy, ők maguk vagdosták-e el magukat egymástól, vagy egyszerűen kevés az IQ ahhoz, hogy felfogják – egy monstrum ellen nem lehet egyedül küzdeni. Vagyis lehet, de nincs eredménye. Azt gondolom, hogy ha több tíz- vagy százezren tájékozódnak a 168 órából, a HVG-ből, a Népszavából, a Klubrádióból, a Mérce írásaiból, az Index cikkeiből, a facebook-os ellenzéki csoportok postjaiból – ez nagyszerű (Elnézést, biztosan kihagytam sok mindent, de gondolom, érthető, amit mondani akarok.)

Csak mindez kevés ahhoz, hogy véget vessünk az ámokfutásnak 2022-ben. Külön-külön nem megy, ha megfeszülünk, akkor sem.

Ezért azt találtam ki, hogy hozzunk létre egy egységes ellenzéki médiát. Konkrétan úgy gondoltam, hogy mindenki megtartaná a maga „birodalmát”, de lenne egy közös, mondjuk „web” hely, ahol a szerkesztőségek kiválasztanák a saját, szerintük legjobb, legaktuálisabb, legleleplezőbb stb. cikkeiket, és egy helyen meg lehetne találni azokat. Ismétlések nélkül működne, ehhez persze, egyeztetni kellene egymással. Én néha kihagyok cikkeket, mert egyszerűen nincs időm mindent elolvasni, pedig a telefonomra is jönnek rendszeresen az értesítések az új írásokról. Amikor már a címből tudom, miről lesz szó, mert elolvastam máshol, akkor legfeljebb csak átfutom a hírt, vagy akár ki is törlöm.

Elküldtem az ötletemet néhány „kollégának”, kicsit részletesebben leírva, sok kérdést és kétséget felvetve, természetesen.

Eddig nulla, azaz 0 válasz érkezett. Soroljam a bajaim közé?

A remény hal meg utoljára, ezért a mai hallgatni való egy gyönyörűség lesz, legalább is számomra az:

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!