NEHAZUGGY

Furcsaságok

Horn Anna | 2020. Február 24, Hétfő | 18:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ez nem lesz egy teljesen „pozitív” mese, mert az élet már csak olyan, hogy bármit határoz is el az ember (vagy a lánya), egyszer csak beleköpködi a valóságot az arcodba, és legfeljebb a csodálkozásra marad időd.

Farsang, karnevál vagy Carnaval van szombaton a városban, ahol élek, és az egész országban. Több helyszínre sietnek emberek már délelőtt, beöltözve. Sörös dobozzal a kezükben apukák, királynőnek öltözött túlsúlyos anyukák, Batmannek öltöztetett apró porontyok, akiknek még a szemük sem látszik ki a fejükre húzott borzalom alól.

A királynőnek öltözött asszonyságnak valószínűleg soha senki nem mondta meg, hogy az átlátszó, földig érő palást alatt látható lábai minden jó ízlésű férfit elriasztanak attól, hogy még egyszer egy nőre nézzen. Nincs tükör otthon valószínűleg, a sok kiló festéket valaki más vihette fel az arcára; a nyakat kihagyta az illető, és ordító a különbség a sima arc és az alatta lévő ráncok között. Szánalmas a legmegfelelőbb szó, amit találok erre, de nem is ez a baj.

Hanem az, hogy amikor elmegy a kis „szent család” egy gyógyszertár előtt, ott megszólítja őket valaki, és kér 40 centet. Nem viccelek – ott álltam én is, vártam a páromat, és minden szót hallottam. A tiszta ruhába öltözött, botra támaszkodó idős asszony azt mondta, ennyi pénz hiányzik neki ahhoz, hogy vegyen egy Thrombocid nevű kenőcsöt. Királynő őnagysága szorosabban fogta meg a Batman kezét, ránézett az illuminált férjére, és azt kérdezte tőle, miért nem tüntetik el az ilyen patkányokat az utcákról. Miért molesztálják őt, tisztességes anyukát (?) olyan emberek, akiket látni sem akar.

Bevallom őszintén, nálam itt elszakadt a cérna. Semmi perc alatt odaléptem a társasághoz és azt mondtam a királynőnek:

– Van egy javaslatom. Magyar vagyok, és az én országomban eltüntették a nélkülözőket az utcákról. Kitiltották őket mindenhonnan, Költözzön oda.

Elkerekedett a szeme, de folytattam:

– Nem, nem úgy oldották meg a problémát, hogy segítséget vagy megoldást nyújtottak volna, hanem pénzbírsággal, akár börtönbüntetéssel is szembe kell néznie sok olyan embernek, akinek nincs lakása, vagy pénze ételre, buszjegyre, gyógyszerre. Költözzön oda, királynőnk úgysincs egyelőre.

A pár másodperces döbbenetet a következő szavakkal vezette le őnagysága:

– Menjünk, ezek itt inzultálnak minket.

Hát, ja. Ezek. Inzultálnak.

Elnéztem, ahogy elvonultak, és megtippeltem, mennyibe kerülhetett a királynői giccsparádé és a Batman cucc. Apuka szerényen csak egy pár eurós álarccal fedte el az arcát. Már az is több volt negyven centnél.

Peter, a párom, még mindig sehol, így leültem egy padra, és elnéztem az előttem elvonuló embereket.

Három kislány, mint az orgonasípok, kb 4-6-8 évesek lehetnek, ugyanolyan maskarába öltözve, ugyanaz a borzasztó katicabogár-hajpánt a fejükön (kínai boltban darabja 1 fillér). Csinos, karcsú, agyonmázolt arcú boszorkány-anyuka kíséri őket, egyedül. Apának valószínűleg jobb dolga akadt. Vagy sok a három a lány, fiút szeretett volna, de egy sincs. Járókeretre támaszkodva bukdácsol el mellettem egy nagyon idős hölgy, talpig kimázolva, nem tudom, kinek-minek. Tizenéves, Tarzannak öltözött valaki baktat mellette.

És ott vannak ugyanazon az utcán azok az emberek is, akikkel szinte minden nap találkozom, munkába vagy bárhova menet. Hajléktalanok, munkanélküliek. Dél-amerikai bevándorlók, akik kézműves dolgaikat árulják: színes fonott kosárkákat, nyakláncokat, karkötőket, kézzel kötött csecsemő-sapkákat, zoknikat. Mint minden nap, abban reménykednek, hogy valaki a rengeteg járókelő közül vesz egy apró zoknit, vagy dob pár centet a poharukba. Itt vannak a napszemüveget és egyéb kellékeket árusító, engedéllyel rendelkező afrikai menekültek is.

De ma nem figyel rájuk senki. Ma mindenki mással van elfoglalva, és le vannak sajnálva a nyomorultak és a nélkülözők. Úgy megy el mellettük mindenki, mintha nem is látná őket. Mert ma Karnevál van – télbúcsúztató ünnepség -, és ha ünnepség, akkor azok, akik nem tudnak ünnepelni, pillanatnyilag egy pillantást sem érdemelnek. Majd holnap segítünk, ha tudunk. Jó emberek vagyunk, de most nem érünk rá azzal foglalkozni, hogy a napfényes, de 15 fokos városban mások fáznak és éheznek.

Ugyanaz a szó jut eszembe minderről, amit sok magyar politikus fellépése kapcsán érzek: képmutatás.

Csak azt nem tudom eldönteni még hét év után sem, hogy a segítőkészség, az egymásra való odafigyelés vagy az „én vagyok a legszebb és a legjobb” közül melyik jellemzőbb inkább a kortársaimra, éljenek bárhol is.

De mint mindig, a zene segít. Mire Peter megjön, már nem nézelődök, csak erre figyelek:

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!