NEHAZUGGY

Az árva gyerek nem tud visszaütni

H. Andrea | 2020. Február 23, Vasárnap | 10:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az elmúlt években sokszor volt az az érzésem, hogy már-már patetikus vagyok meg szánalmas is, amikor egy-egy társadalmi csoportot, jellemzően védtelen vagy csak korlátozott önérdékervényesítésre képes nem közszereplőket, fiatalokat, időseket, diákokat, egészségügyi dolgozókat (vajon Sándor Máriával mi lehet?), tanárokat, értelmiségieket utolért a hatalom és tekintélyelvű, szolgalelkű, pórázon tartott nyúlványainak haragja, dühe, kicsinyes, pitiáner, ócska bosszúja, én pedig sokadszorra írtam le, hogy előbb-utóbb mindenkire sor kerül.

Pedig valahányszor leírtam, mindig meggyőződéssel gondoltam azt, hogy egyáltalán nem a saját hatásom alá kerülve túlzom el a dolgot, és züllesztek közhellyé egy minden addigi történésből logikusan következő megállapítást, hanem pusztán idő kérdése, és tényleg mindenkire sor kerül, aki útban van.

Ennek ellenére, mármint a helyzet rezignált, de racionális tudomásulvétele ellenére összeszoruló gyomorral olvastam, hogy valaki megint sorra került. A társadalom szövetében szerteszét folyt, annak minden bugyrát megtöltő, önjáróvá vált megfelelési kényszeres túlbuzgóság utolérte a fóti gyermekotthon 17 éves lakóját, Dávidot is. A fiú bűne az, hogy kritikus hangvételű videoklipben foglalt állást az intézmény körüli kormányzati pusztításról.

Arról a lázas igyekezetről, amivel a fóti speciális gyermekotthon lakóin átgázolva, a bevándorlásellenes és láthatóan gyermekellenes nemzeti kormány mindenféle erőltetett felülvizsgálatok kíséretében gyorsított ütemben üríti ki az intézményt; a gyermekek háromnegyedét már kitették. Az egykori Károlyi-kastély parkjában működő, speciális szükségletű gyerekeknek otthont adó intézmény lehetséges bezárásának híre nem újkeletű, de a részletekhez ezúttal sincs semmi köze a nyilvánosságnak: a transzparencia kormánya tavaly tíz évre titkosította a gyerekek elhelyezésével kapcsolatos információkat. Végül is tényleg mi köze a nyilvánosságnak ahhoz, hogy éppen melyik saját láb kezére játszanak át egy újabb értékes ingatlant. Az árva gyerek úgysem tud visszaütni, amiért elviszik a feje fölül az otthonát.

A videó miatt vizsgálat indult, ezt az igazgatóhelyettes Szél Bernadett képviselő megkeresésére – aki időközben jelezte, az ombudsmanhoz fordul – erősítette meg, Dávidot pedig példásan megbüntette az intézményvezetés: a vizsgálat idejére megtiltották neki, hogy dolgozni menjen a munkahelyére, pedig a munka számára nem csupán pénzszerzési lehetőség, hanem terápia is.

A gyermekközpont fenntartója, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kicsit másképp tudja. Szerintük a belső vizsgálat tárgya nem a gyermek véleménynyilvánítása volt, így felelősségre vonása sem történt meg. Szerintük a diákmunka szüneteltetésére pedig nem büntetésből, hanem a fiú nem megfelelő tanulmányi eredményei miatt került sor. A Népszava ama kérdésére, hogy pontosan mi volt az oka a belső vizsgálat megindításának, elegánsan nem válaszoltak. A lap egyik, az otthon működésére rálátó forrása viszont úgy tudja, a videó közzétételének eljárásával volt gondja a fenntartónak, amire Dávid nem kért külön engedélyt. Amivel csak annyi a probléma, hogy a vonatkozó előírások szerint egy 16. életévét betöltött fiatalnak egyáltalán nincs szüksége arra, hogy engedélyt kérjen.

Ennyi a történet. Nekem meg összeszoruló gyomorral az jutott eszembe (a fékevesztett bosszúszomjjal felszerelt szekszárdi igazgatónő fékevesztett bosszúja által üldözött diák esete mellett, aki gúnyos videót készített az iskolájában folyó munkáról, a hangulatról, az egyes tanárokról, az igazgatónőről, aki megkeseríti az életét, aztán jól meg is nézhette magát), hogy ehhez az akcióhoz vajon mennyire kell mindenféle politikai és egyéb ismérvektől függetlenül sekélyes, pitiáner gazembernek lenni?

Hány kastélyt, szállodát, palotát kell még megszerezni, lenyúlni, a gázszerelő és a pereputty nevére íratni ahhoz, hogy elég legyen? (A dobai kastélyban működő pszichiátriára gondolok például, amelyet a fótihoz hasonló kormányzati titkolózás mellett ürítenek ki; ahonnan szélnek eresztik a betegeket, néhányat közülük már korábban hajléktalanszállóra szállítottak.)

Hány védtelen, kiszolgáltatott, nehéz sorsú fiatal és idős életén kell még átgázolni, őket meghurcolni, bizonytalanságban tartani, majd az árokba rúgni ahhoz, hogy elég legyen? Vajon hány intézmény élén pöffeszkedik a fóti gyermekotthonéhoz hasonló vezetés, amelyet talán már utasítani sem kell a legfelsőbb szintekről ahhoz, hogy kivetkőzzön minden emberségéből?

Rögzítsük tehát: adott egy nehéz sorsú, a család biztonsága helyett állami gondozásban nevelkedő gyerek, aki tanulás mellett dolgozik, és igazságtalannak érzi azt a három éve tartó cirkuszt, amit a hatalom művel vele, a társaival, az intézmény dolgozóival. Végül is azzal a közösséggel, amely családja helyett a családja volt. Ezért saját lehetőségeivel élve szót emel a helyzet tarthatatlansága ellen, tiltakozik az ellen, hogy még azt az otthont is elvegyék tőle, amely igazi otthon hiányában megadatott neki. Bírálja azt a hatalmat, amelyik éppen átgázol rajta. Erre mi a válasz? Vizsgálat, büntetés, vegzálás, elhallgattatás és mindenféle összevissza hazudozás arról, hogy egyáltalán milyen alapon nem lehetnek önálló gondolatai, és kitől kell engedélyt kérnie, hogy azt nyilvánosan elmondhassa.

Visszataszító, kicsinyes, aljas, embertelen, a politikai önkényuralomhoz tökéletesen idomult, már felsőbb parancs és utasítás hiányában is azonnal megtorlásra kész pribékek és antropológiai csökevények mindenfelé. Akik fölfelé engedelmesek, a náluk gyengébbet pedig könyörtelenül eltapossák. Akiknek valószínűleg meggyőződése, hogy a párttitkár elvtárs majd biztosan értesül a buzgalmukról és kitünteti őket, amiért egy 17 éves lázadó gyerektől megvédték a rongyos mundér becsületét. Így kell elbánni az ilyenekkel, akik nem értik, hogy soha nem harapunk a kézbe, ami enni ad, hanem alázatosan szolgáljuk akkor is, amikor éppen hegymászó bakanccsal tapos az arcunkba.

Egy cseppben a tenger, ebben az egyetlen történetben az egész rezsim és az országot foglyul ejtő tekintélyelvű pusztulat. Dávid bátor kiállásával tökéletesen rávilágított arra, mennyire beteg világ ez itt. Nem lenne szabad cserben hagyni. Már annyi mindenkit cserben hagyott ez az ország.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!