November 27,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem NER. Csak együttműködés

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,560,868 forint, még hiányzik 439,132 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szerény kisvárosunk, amely még csak nem is tartományi székhely, bátorkodott tegnap délután egy kis ünnepséget rendezni. Nem fiesta, de majdnem az lett belőle.

Sokan tudják, hogy Spanyolország az elmúlt néhány évben rengeteg menekültet fogadott be, akár a Földközi-tengeren hánykolódók közül, vagy azok közül, akik  az afrikai spanyol autonóm városok (Ceuta, Melilla) valamelyikében adtak be befogadási kérelmet. A munkánk egyik legnagyobb nehézsége a szülők nélkül érkező kiskorúak ügye: az elhelyezésük, segítésük, a lehetőségeik megtalálása. Vannak közöttük érvényes igazolványokkal rendelkezők, és vannak „csupasz fenekűek” is, akiknek a ruhájukon és kedvenc morzsolgatni valójukon kívül tényleg semmijük nincs. Valaki kifizette értük az embercsempészek díját, és útnak indította őket, elbeszélésük szerint általában rokonok.

Azonnal szeretnék megnyugtatni mindenkit: egyet sem láttam a tavaly cirka hétezer gyerekből, aki bombákkal lett volna körültekerve, és csak arra várt volna, hogy a levegőbe repítse – mondjuk – a parti őrség hajóját vagy a kikötőt, ahol majd partra szállhat, valahol Európában.

Megvan a jól működő rendszer arra, melyik kiskorú hova kerüljön a befogadó helyek közül, ahol ki kell várniuk, amíg eldől, mi lesz velük ezután. És itt kezdődnek az igazi bajok, mert sokszor hiába tesszük meg értük, amit tudunk, elszöknek. Egyedül vagy csoportosan, mert „él Európában egy rokonom, hozzá megyek”. A legutóbbi „szökevényünk” Svédországba indult el, papírjai voltak, pénze egy fillér sem, egy zacskóba belefért minden vagyona. El is jutott majdnem Madridig, ahol ételt csórt, és elkapták.

Akiknek sikerül kikerülni a felügyelet alól, rendszerint – tisztelet a kivételnek –  drogárusként vagy a bűnözés még durvább fajtájába keveredve vegetálnak tovább, mert a futtatók által beígért Kánaánból – sok pénz, gondoskodás, stb – soha nem lesz semmi. Volt olyan is ezek közül a gyerekek közül, aki pár hónap múlva önként kéredzkedett vissza a hatóságok védelme alá.

Igazi, nagy gond, és egyáltalán nem akarok ezzel lekicsinyíteni egyéb problémákat. Gondoljunk bele egy 12-13 éves zárkózott, sérült kiskamasz életébe, aki retteg mindenkitől, tíz szót tud angolul vagy ötöt spanyolul/franciául, és nekivág egyedül a nagy Európának (ami számára a Világ).

Visszatérve az eseményre: szinte minden nagyobb spanyol városban van bikaviadal aréna. Sok helyen már be van tiltva ez a „nemzeti sport”, így nálunk is. Ott állnak ezek a kör alakú, a római Colosseumhoz hasonlító, bár sokkal kisebb építmények, amelyeket időnként használnak csak különböző rendezvényekre, kiállításokra, vásárokra. Szerény becslésem szerint az itteni az év 300 napján csak a betévedő turistákkal találkozik.

Több szervezet, minisztérium, az önkormányzat és a rendőrség összefogásával tegnap erre a helyszínre szállítottak buszokkal különböző befogadó helyekről és táborokból több mint hétszáz menekült kiskorút. Nagy részük fiú, én egy kis csoportot kísértem, az átlag életkoruk nem érte el a 12 évet.

Hatalmas kivetítőn az alábbi zene köszöntötte az érkezőket:

(Csendben jegyzem meg:  a Trump-féle Amerikában ez nem jöhetett volna létre.)

Többször lejátszották a dalt, ahogy érkeztek a buszok. A szünetekben rajzfilm részletek, spanyol városokról szóló pár perces videók vagy egyéb érdekességek voltak láthatók a kivetítőn.

Amint megérkezett mindenki, elkezdődött a műsor. Szervezetek képviselői beszéltek arról, milyen lehetőségek nyílnak azok előtt a gyerekek előtt, akik tanulni akarnak. Szülői közösségek tagjai beszéltek arról, hány gyereket látnának vendégül a Semana Santa (húsvét előtti napok, Nagyhét) alkalmával a házukban és nyáron, legalább két hétre. Fellépett egy fiatal afrikai menekült, aki elmondta, hogy már három éve itt jár egyetemre. A színpadról folyt az élő tolmácsolás, de a háttérben vetített képeket még azok a gyerekek is meg tudták érteni, akiknek talán sem az angol, sem a francia nyelv nem volt az erőssége. És megszólalt egy alig 15 éves sorstársuk is, aki majdnem egy év szökés után odament az első rendőrhöz, és feladta magát. Franciaországba akart eljutni rokonokhoz, és nem sikerült. Mesélt azokról a fagyos éjszakákról, amikor kartondobozokat használt takaróként, amely éjszakákat bankautomaták egy négyzetméteres kalitkáiban töltött. Mesélt arról, hogy olyan is volt, hogy két napig egy falatot sem evett, vizet a pályaudvari vécékben ivott. Soha nem kéregetett, mert „az méltatlan hozzám” – mondta, viszont pát euróért bőröndöket segített cipelni szállodák előtt. Amíg el nem zavarták még a környékről is, rendőrséggel fenyegetőzve. Nem tartott semmiféle hegyi beszédet, nem adott tanácsokat sem. Azzal zárta: kivárja, milyen esélyt nyújt neki Európa.

Közben limonádéval és fánkkal megrakott kocsikról kínáltak mindenkit, ingyen, természetesen.

Egy óránál alig tartott tovább az egész „hivatalos” program, és a kis csoportom, akiknek a bizalmatlansága szinte kézzel tapintható volt a megérkezéskor, csillogó szemekkel fordult felém, és bombáztak a kérdéseikkel. Bárki lehet orvos? Nehéz jól megtanulni spanyolul? Nem fognak kinevetni vagy bántani, ha kollégiumba akarok menni?

Nekik is, nekem is boldog másfél óra volt. És tudom, hogy sokan elgondolkodnak majd közülük, tényleg megéri-e elszökni, éhezni, bujkálni, fázni, vagy inkább maradnak, lesz ami lesz? (Sokan  attól félnek, hogy visszaküldik őket, bárhova.)

A távozáskor John Lennon „Imagine”-je szólt.

Nem NER. Csak együttműködés. A szervezők vagy fellépők közül SENKI egy fillért nem kért sem a munkájáért, sem a technikáért, sem a falatkákért, sem a fokozott biztonsági intézkedések miatt kivezényelt rendfenntartók miatt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!