Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Amit Hadházy művel, az az emberek képviselete. Akár tetszik, akár nem

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kocsis Máté nagyon megmondta úgy a nép, mint a Fidesz nevében Hadházy Ákosnak, akit tegnap Kövér László percek alatt kitiltott az aznapi ülésről. A Parlament munkáját egyébként is ellehetetlenítő kormánypárti politikusoknál valamiért igen komoly felháborodást okozott az, hogy Hadházy Ákos független képviselő több táblát is belógatott Kövér László házmester háta mögé. A párhuzamos valóságban élő, másokat lekommunistázó – és minden másnak nevező – Kövér, élve a fideszes kétharmad által megszavazott háztörvény módosítással, eltávolította a független képviselőt a parlamentből. Lényegében azt tesz a parlamentben a Fidesz-KDNP, amit csak akar, ezért az elvesztette jelentőségét. Az épület egy kormánypárti törvénygyárrá alakult, ahol akár egyetlen nap alatt törvény lehet egy kósza ötletből. Ezt Hadházy Facebook oldalán a következőképpen fogalmazta meg:

Kövér László azt akarja, hogy az ellenzéki képviselők a kormány legpiszkosabb hazugságait és hergeléseit, alázásait is csendben, hátratett kézzel, jólfésült szónoklatokkal viseljük el a parlamenti padsorokban. Én ezt nem tudom elfogadni és hiszem, hogy az eddiginél még kevesebb értelme van bent maradni. A karzaton amúgy ugyanúgy megbüntethet K. László, de egyrészt tehet egy szívességet, másrészt a karzaton nem kell úgy tennem, mintha hajlandó lennék részt venni ebben a színjátékban.

Nincs befolyásom arra, hogy a Fidesz bábjaként működő ál-Alkotmánybíróság, ál-Számvevőszék, ál-Médiatanács, ál-MTVA, ál-Ügyészség stb. eljátssza, vannak a hatalmat kontroll alatt tartó szervezetek Magyarországon. Egyetlen dologra van ráhatásom: nem játszom el, hogy van valódi parlamentünk és nem játszom el, hogy van a „Parlamentnek” még komolysága vagy tekintélye.

Az emberek megosztottak voltak abban, hogy mi lenne a legjobb megoldás: a megválasztott képviselők egy az egyben bojkottálják a parlamentet, vagy pedig bejárnak szavazgatni és felszólalásaikban mondanak oda a kormánynak és próbálják őket felelősségre vonni. Én ugyan ez előbbire szavaztam, azonban pontosan tudom, hogy sokan az utóbbi mellett tették le voksukat. Viszont ha belegondolunk abba, hogy mit tudtak ellenzéki képviselőként elérni a különböző politikusok a parlamentben, akkor bizony elég rövid listát kapunk. Komolyabb kérdésekre vagy nem válaszolnak a kormánypárti politikusok – már ha egyáltalán befáradnak dolgozni -, vagy valamelyik – éppen aktuális – házmester egyszerűen lekapcsolja a mikrofont, ha nem tetszik neki a kérdés.

Az Országgyűlés teljességgel értelmetlenné vált, véleményem szerint oda bejárni abszolút semmi értelme nincs, hiszen az egész csak egy színjáték. Hadházy Ákos ezt belátta, ezért élve az ellenállás eszközével, így próbálja meg üzenetét eljuttatni másokhoz. Hozzá eddig kevesen csatlakoztak, noha egyre több ellenzéki képviselő áll ki mellette, még ha csak szóban is, nem pedig tettekben. Ez azonban még akármikor megváltozhat, hiszen ha belegondol az ember, mikor volt az utóbbi időben olyan, hogy a megválasztott képviselők valóban képviselték az embereket akaratát, akkor egészen 2018 decemberéig, a rabszolgatörvény megszavazásáig kell visszamennie. Az akkori obstrukció valóban az emberek többségének akaratát képviselte, mint ahogy az azt követő tüntetéshullám is bizonyította ezt.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője – aki az utóbbi időben a sorosozáson és migránsozáson kívül mást nagyon nem tett hozzá a magyar hétköznapokhoz –  roppantul felháborodott Hadházy akcióján, ezért úgy gondolta, hogy a következőket osztja meg a kormány egyik propaganda csatornájával, a Hír Tv-vel:

Hadházy Ákosnak a politikai tevékenysége és igazából a személyisége is olyan jelentéktelen, hogyha nem ilyeneket csinál, akkor nincs róla hír. Tehát nekünk kell tudnunk azzal együtt élni (…), hogy van egy ilyen ember az országgyűlésben. Nyilván hozzákötni kevés dolgot lehet a politikai pályafutásához. Eredményeket egyáltalán nem, balhékból meg csak a durvábbakat, például a Parlamenten kívül a saját idős beteg szomszédjának a kisemmizését és ilyeneket tudnék említeni.

Ha belegondolok, hogy mi fűződik Kovács Máté nevéhez, sajnos semmi nem jut eszembe. Kovács ugyanis olyannyira jelentéktelen, önálló gondolat nélküli szolgája a hatalomnak, hogy nehéz lenne akár egyetlen épeszű gondolatot is megjegyezni tőle. A felháborodáson és a propaganda ismételgetésén kívül nem igazán tett hozzá semmit ennek az országnak a működéséhez. Egész életében politikusként dolgozott, vagyis közpénzből éli életét, mégis a következő megjegyzést tette azzal a Hadházy Ákossal szemben, aki nem mellesleg állatorvos és jól menő praxissal rendelkezik:

Az látszik, hogy Hadházy ezt nem a saját zsebéből fizeti. Aki a saját fizetéséből állja ezt, az nyilván ezt is megfontolja. Majd lesz valami hamis színben feltüntetett gyűjtés, ahol nagyon szegény emberek, mikroadományaiból hirtelen össze fog jönni sok-sok millió forint és akkor abból majd befizeti.

Ezt Kocsis a büntetésre értette, amit szerinte a független képviselő képtelen lenne kifizetni saját zsebből. A különbség azonban az Kocsis és Hadházy között, hogy utóbbi nem kizárólag közpénzből él felnőtt kora óta. Illetve utóbbi emberek tíz, ha nem százezreinek véleményét képviseli akkor, amikor táblákkal nyilvánítja ki véleményét azzal a színjátékkal szemben, aminek a Parlamentben lehetünk szemtanúi hétről-hétre. Lehet, hogy az ott magukat jól érző politikusokat ez mérhetetlenül zavarja, csak azt nem kellene elfelejteni, hogy Hadházy ugyanolyan megválasztott képviselő, mint mindenki más abban az épületben, ezért „mutatványaival” szavazóit is képviseli. Engem például nem egy Kocsis, vagy Kövér képvisel, hanem Hadházy Ákos, aki az utóbbi időben az egyik leginkább vállalható politikus a palettán.

Kocsis jobban tenné ha inkább csöndben maradna és memorizálná a marhaságokat, amiket Orbán nyomott a kezébe. Funkciója úgysem több ennél, ezért nem is kellene úgy tenni, mintha ez máshogy lenne. Kocsis bohóca a magyar politikának, amelyet ő is és saját pártja is sikeresen kiüresített az elmúlt években. A parlament „munkáját” már nem lehet nevetségessé tenni, hiszen ezt már régen megtette a Fidesz-KDNP az elmúlt 10 évben.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.