NEHAZUGGY

Elég a nyavalygásból!

Horn Anna | 2020. Február 18, Kedd | 18:04

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sok éve mást sem teszünk néhányan – akik nem dőltünk be sem a dübörgésnek, sem a melldöngetéseknek, sem a hazugságoknak, sőt, arra is képesek vagyunk, hogy még a sugallt, szinte mindenki iránt szított gyűlöletet is távolt tudjuk tartani magunktól – mint hogy lamentálunk.

Mit mondott Orbán ekkor vagy akkor, mennyire volt trottyos a gatyája és pocakos az öltönye. Milyen pozícióhoz és mennyi pénzhez – leginkább állami és uniós – jutott a családja, haverjai, strómanjai. Mit írt alá és miért tette azt az államelnöknek csúfolt báb, és mit okádott ki magából megint a bajuszos házmester.

Azon rágódunk, miket enged meg magának az a sajtó, amely „csak” 80 százalékát jelenti a mai magyar médiának, és közpénzből hazudik, ferdít el tényeket, útszélinél is mocskosabb stílusban beszél akár a római pápáról, akár egy ellenzéki képviselőről, akár egy tizenéves gimnáziumi tanulóról, vagy egy külföldi klímakatasztrófa ellen mozgalmat indító fiatal csapatról.

Frászt kapunk, ha meglátjuk valamelyik Zsoltot – három is eszembe jut hirtelen, és ennek gyorsan hangot is adunk. Bármelyik Zsolt olyan viharokat kavar a biliben, hogy ihaj, azután minden marad a régiben. Az egyik veregeti tovább az álkeresztény mellét, a másik hetente ad elő olyan produkciókat, amelyektől csak hátast lehet dobni, ha az ember akár egyet is végignéz. Bikát, ha jól emlékszem, csak egyszer emlegetett, de szeret minden egyéb ocsmánykodást, ha olyanokról van szó, akik másképp gondolkodnak, mint ő. A harmadik eltűnt pillanatnyilag a süllyesztőben, az ellopott milliárdokkal együtt, természetesen.

Látjuk, hogyan szerzi meg Magyarország értékeit az a banda, amelyik azt állítja, hogy nagyon nagy felhatalmazást kapott erre. Ezt sem hagyjuk szó nélkül, egyetlen napig sem.

Tudjuk, hogy leszakad a plafon egyes kórházakban. Hogy nincs nővér, orvos – aki van, mert még nem ment el külföldre, az agyon van hajszolva. A háziorvos rokonom naponta 60-70 beteget lát el, a traumatológus férje 80 -at. Gondolj bele a számokba! És otthon két gyerek várja ezt a két orvost, akiknek jártányi erejük sincs, mire hazaérnek a munkájukból. Ezerszer leírtuk az egészségügy lerohasztását, tönkretételét, ellehetetlenítését. Nagyszerű.

Ugyanezt megtettük az oktatással kapcsolatban is. NAT, a régi, Hoffman Rózsa-féle agymenés, meg a legutóbbi is.

És akkor mi van? Leírtuk, elmondtuk, belekiabáltuk a nagy büdös éterbe. Sokan el is olvasták, csóválták szép fejüket vagy még további példával überelték a leírtakat, látottakat, majd visszaültek a kényelmes fotelkébe, és bekapcsolták a TV-t, kell az az adrenalin-bomba, kell még egy kis felháborodás. ÉS AKKOR MI VAN?

Én a magam részéről kiszállok ebből a játékból. A napi mocskok csipegetéséből, azok kiköpködéséből, mert annyira megfeküdték minden belső részemet, hogy már nem fér bele több mérgezett morzsa. Egyéb, számomra fontos dolgokról fogok írni ezután, természetesen nem kötelező elolvasni. De nekem az emberség, az összefogás, az egymásra való odafigyelés sokkal fontosabb, mint az a kloáka, amivé vált a magyar közélet.

Ma hajnali történet. Csörög a kaputelefon, még ki sem látok a fejemből, de válaszolok.

– Rendőrség. Nyissa ki az ajtót, kérem.

Kinyitom, bejön két egyenruhás, és megkérdezi, én hívtam-e mentőt. Nem tudták beazonosítani a hívót, de SOS hívás érkezett, mert valamelyik szomszéd az ablakból látta, hogy valaki elesett a lakásában, és mozdulatlanul hever a földön. Nem tudják, ki a sérült, sem azt, melyik lakásban történt a baleset, ezért végigjárnak a tömbben minden lakást, amíg meg nem találják vagy a hívót vagy a balesetet szenvedett embert.

Öt perc alatt talpon volt az egész tömb. Reggel hatkor, amikor itt még szinte a buszok sem járnak. Egymást hívták az emberek WhatsApp-on, Messengeren, átkopogtak egymáshoz olyan szomszédok, akik tudták, hogy akár a mellettük élő szerencsétlen is lehet az áldozat.

Semmi perc alatt összefogott egy közösség, amelyik valójában nem is az. Mert senki nem ismer mindenkit. De ha baj van, mindegy.

Nem nyavalyogtak. Cselekedtek. Pizsamában, kócosan, kávésbögrével a kézben keresték a megoldást arra, hogy kit kell megmenteni.

Ezért nem írok többet arról, mit mondott, fingott, vizionált bárki a tíz éve uralkodó magyar …. közül.

Csak emberségről, összefogásról, egymás segítéséről és normális életről vagyok hajlandó írni a jövőben.

Hátha eljut valahova, és gyökeret ereszt, és kihajt, utána kivirágzik, és nem b@szott nyavalygással töltjük a továbbiakban a drága időnket, hanem azzal, hogy tegyünk is valamit.

Tudom, hogy sokan nem értik majd a zenét, amit mellékelek. Arról szól a dal, hogy Bulat Okudzsava, aki egy nagyszerű szerző és előadó, elültet egy szőlőszemet, gondozni fogja a hajtást, megcsókolja majd az első fürtöt, és learatja az első termést. Meghívja a barátait, szeretetre hangolja a lelkét – mert különben „minek is élek ezen az örök Földön?”

Határokon, korszakokon átívelő. És kultúra.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!