NEHAZUGGY

Esti horror mesék. Szemet szemért, fület fülért

Tóth Ilona | 2020. Február 17, Hétfő | 18:09

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Amikor a király belépett a királyné szobájába, és meglátta a szájában a véres gyerekkéz csonkot, tudta, hogy a harmadik gyermeküket is kidobta az ablakon.

Másik. Útra kel a Jó és a Gonosz. Csak a Jónak van élelme. Amikor elfogy, a Gonosz megöli a Jó lovát, azt eszik meg. Megint élelem nélkül maradnak. A Gonosz azt mondja, levágja Jó füleit, és megeszik. Ez is elfogy, a Gonosz úgy szól Jóhoz, kiszúrom a szemed, azt esszük meg. Aztán Jó azt kéri, vigye el őt egy teljesen sötét erdőbe. Ott furfanggal, állatok segítségével visszanyeri Jó a látását, és a füleit. Király lesz belőle. Találkozik Gonosszal. Emlékezik rá, hogy mit tett vele, így azt javasolják az állatok, hogy szúrja ki a szemét, vágja le a füleit. Jó meg is teszi, kiszúrja Gonosz szemeit, levágja a füleit. Jó él tovább boldogan.

…és akkor a számból kiesett az alma. Horror gyerekeknek. Mert ez a kakukk közpénzlopó Kossuth adó esti meséjéből egy-egy részlet. Ha normális szülő még nem dobta ki az ablakon ezt a hangos dobozt/ládát, nyugodtan tegye meg. Már ha van e földön, aki még esti mesét hallgat a rádióban. Ilyent ne is. Igazából az sem érdekel, hogy ez Benedek Elek fordításában egy izlandi meséből való. Nem való. Gyerekeknek meseként nem való.

Mert a büdös életben már, miért kell a közpénzlopó állami rádiónak is beállni a gyűlölet, a napi horror terjesztése sorába. Azért arra kíváncsi lennék, hogyan magyarázza meg a kincsemnek a szülő a véres csonkot, meg azt, hogy a szülők kidobják a gyereküket az ablakon. Mint az életben. Most már naponta szállnak a brutális hírek az országban: gyerekeit végezte ki a szülő, vagy késsel, vagy vascsővel verte agyon őket. Ki tudja milyen gonosz lélek szállta meg az agyukat, vagy csak begőzölve szerelmi féltékenységből a saját kislányaikon, kisfiaikon állnak bosszút(?). Dúl a durvaság, a gyűlölet, a gyilok. Hol van a lapátra tett boszorkány, hol van már a mérgezett alma; azok a mesebeli hősök, akik elnyerik jutalmukat. De csak lájtosan. Mert a mai horror felnőttek már nem boszorkányok, nem vasorrú bábák, hanem ennek az egyre durvább, embertelen világnak a gyilkos főszereplői.

Amikor a mese tartalmát megmutattam pszichológus ismerősömnek, igazából nem is bírt mondani semmit. Nem csodálom, mert az ilyen durvaságokra nincs semmilyen receptje a gyermeki léleknek. Hogy az úristenbe lehet ki- és megmagyarázni a hat-tízévesnek, hogy kidobja a szülő a gyerekeit az ablakon; milyen erkölcsi tanítás az, ahol érvényesül a szó szoros értelmében a szemet-szemért, fület fülért vandál igazsága – miközben a Jó él tovább. Pláne boldogan. Lószart, ez nem kisgyereknek való mese. És a kakukk közszolgálati rádióban nincs egy szerkesztő, aki odafigyelne, hogy ne borzolja se a gyerekek, se a szülők idegeit. Ilyen módon ne. Úgy, hogy nagyon gazdagok vagyunk – legalább ebben – mai és klasszikus történetekben. Mintha ez nem számítana. Az értékes nem itt kezdődik.

Persze, nem burokban nevelkednek a kisfiúk és kislányok, de azért van az életnek és a halálnak olyan szelete, amit nem zúdítunk rá direktben a gyerekekre. Nem kéne még olyan lovat kapniuk, amelyik gyermeki bájukat és igazságérzetüket kikezdi – a felnőtt életükben lesz úgyis sok borzalmat meglovagolni. A kímélet nem tart sokáig – ha nem vigyázunk rájuk, amennyire tartásunkkal, önbecsülésünkkel lehet. Kell.

A napokban Charles Lamb angol írónak és Mary nővérének Shakespeare műveinek megmesésített változata hallható a Kossuthon. Megnéztem, hogy ajánlják a könyvet a kiadók.

Sokáig azt hitték, és talán még ma is sokan hiszik, hogy Shakespeare olyan nagy író, akit csak a beavatottak érthetnek igazán. Pedig Shakespeare még ennél is nagyobb: egyszerű emberek, sőt gyerekek is érthetik és élvezhetik. Ez a gondolat vezethette a múlt század elején Charles Lamb angol írót és kritikust és Mary nővérét, amikor mesévé oldották gyermekek számára a drámaíró húsz művét, a vígjátékokat, a regényes színműveket és a tragédiák legjavát. Olyan korú gyermekeknek szól ez a könyv, akik még nem járnak színházba, hogy a lebilincselő elbeszélések olvasása készítse elő őket az igazi találkozásra. Aki meghitt ismeretséget köt ezekkel a történetekkel – amelyeket Shakespeare maga is másoktól kölcsönzött –, az tudja majd igazán értékelni, mivé formálja őket a drámaíró és költő lángelméje.

Ne! Shakespeare drámáival még a középiskolában is meg kell dolgoznia a diákoknak. Nem tudom, hogy mitől emészthetőbb Otello és Desdemona vagy Rómeó és Júlia tragédiája. Emitt szerelmi féltékenység vége a halál, amott két család gyűlölködése. Ez a gyűlöl szavunk már beeszi mindenhová magát – teljesítendő ennek a rohadt rendszernek a hatalmi ámokfutását.

Esti mese. Desdemona halála. Alexandre-Marie Colin festménye (Forrás: Wikipédia)

Abban sem hiszek, hogy a rémisztő mesékből annyi belső képet alkot magának a gyerek, amennyi kell neki. Mennyi kell, meddig lehet feszíteni a kicsik lelki világát? Nehogy már! Ebben a kicsordult mocskos világban a gyerekek szoronganak, sokan ki vannak szolgáltatva a felnőtteknek, és ha még horror mesékkel ráteszünk egy lapáttal, nem csináltunk értük semmit. Miért gondoljuk azt, hogy az ablakon kidobott testvérek szórakoztatják őket, felkeltik a kíváncsiságukat. Gyermekgyilkossággal. Úgy tudom, a jó mese, jóra tanít, és lelki tápláléka a kicsiknek.

Lehet velem vitatkozni, de nekem ezektől a közszolgálati meséktől (is) kifordul a szép piros alma a számból. Pedig az nem is mérgezett.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!