NEHAZUGGY

Nem értem…

Forgács Erzsébet | 2020. Február 8, Szombat | 18:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ki jó ember és ki rossz ember? Butácskának, gyerekes kérdésnek tűnik, de bevallom, én el szoktam gondolkodni rajta. Sokan azt vallják, hogy – mint az életben általában bármi egyébre – nem lehet egyértelmű választ adni. A dolgok nem fehérek vagy feketék, mindenkiben van jó is, rossz is. Biztosan így van, én mégis megtaláltam a magam válaszát a saját kérdésemre. Az én szememben jó az, aki nem árt szándékosan senkinek. Képtelen vagyok patikamérlegre tenni az egy emberben lévő tulajdonságokat olyankor, ha mondjuk arról kell döntenem, beengedek-e valakit a saját kis körömbe vagy inkább távol tartom attól. Igyekszem megmagyarázni, mire gondolok. Az én értékrendemben a nagyobb jó nem üti ki a nagyobb rosszat. Mondok pár egyszerű, sarkított példát. Aki szereti a gyerekeket, általában az embereket, akár jótékonykodik, adományt ad vagy gyűjt elesett embertársai számára, de rendszeresen és élvezettel kínozza a kutyáját vagy éppen mérget szór ki, hogy négylábúakat pusztítson, az rossz ember. Aki állatokat ment, de veri, elhanyagolja, lelkileg gyötri a gyerekét, az rossz. Nem kell minden területen jónak lenni. Nem kötelező szeretni sem az állatokat, sem az embereket. Sem együtt, sem külön. De aki szándékosan árt, fájdalmat vagy éppen halált okoz, az szerintem ott rohadjon meg, ahol van.

Azt hiszem nem titok, hogy szerkesztőségileg felelősséget érzünk emberért, állatért egyaránt. Most ez utóbbiról lesz szó – ezt azért érzem fontosnak jelezni, mert biztosan lesz olyan hozzászólás, amilyen kivétel nélkül minden ilyen cikk alatt terem: miért nem az éhező gyerekekkel, a rászoruló emberekkel foglalkozunk? Miközben foglalkozunk velük is, ez a cikk pont nem arról szól -, hogy mi vihet rá egy kétlábú lényt ilyesmire. Egy menhely udvarára harmadszor dobtak be mérget. Fagyállóval átitatott ételt. Az már véletlen kérdése, hogy melyik kutyus fogja megenni. Mondom, nem véletlenül, nem először. Szándékosan, harmadszor. Most egy olyan mentett lánykutya az áldozat – miután menhely, ide többnyire súlyos terhekkel érkeznek az állatok – amelyiknek a szerető gazdi valószínűleg ollóval levágta a farkát. Bekerülésekor öt helyen volt eltörve a medencéje, kérdéses volt, fog-e valaha járni. A fizikai sérülések azonban eltörpültek a lelki sérülésekhez képest. Aki a családjába fogadott kutyát, macskát, nyulat, bármilyen állatot az tudja, az állatoknak van lelkük. Aki nem tudja, azt nem akarom meggyőzni. Tehát Cinka Panna (ezt a nevet kapta a kutyus a menhelyen), az első hetekben bepisilt félelmében, ha a menhely vezetője közeledett, ha simogatta volna a rettegő kutyalányt. Az alig múló félelem bizonyítja, hogy egész életében bántották, kínozták.

Hosszú hónapok ketrecfogsága után (az összezúzott medence gyógyulásához nyugalom kellett) végre kimehetett a kertbe, a szabadságba. És ő volt az, aki megtalálta a bedobott mérget. A menhely vezetője azonnal észrevette, rohant vele az orvoshoz, így Panna túlélte.

Csutkarozi Menedéke itt található.

Valószínűleg nem érti, miért. Kinek ártott ő, hogy ilyen életet érdemel. Nem érti és én sem értem, kinek milyen kielégülést okozhat az állatkínzás, a méreg, a szenvedés, a halál. Valaki, aki bedobta a mérget, most otthon ül a meleg szobában, ölbe veszi a gyerekét, mesél neki? Talán a Bambit olvassa, ki tudja? Este, miközben bebújik a puha paplan alá, elégedett sóhajtással gondol arra, hogy most egy kutya görcsökben fetrengve, saját ömlő nyálában fuldokolva pusztul el?

Ha sikerül azonosítani a mérgezőt, mi fog történni? Néhány ezer forint bírságot kap? Vagy azt sem? Hiszen most is léteznek állatvédelmi törvények, de a bíróságok többnyire nem szeretik alkalmazni a szigorúbb büntetést.

Aki képes ilyesmire vagy bármi egyéb gonoszságra, abban vajon mi lakozik? Van helye a társadalomban? Nem veszélyes? Az ilyen csak az állatot (csak?) bántja vagy adott esetben bárkit, aki védtelen vele szemben? Biztonságban van mellette a saját gyereke, unokája? És a szomszéd gyereke? Hiszen a gyerekek hajlamosak hangoskodni, nevetni, sírni. Mi van, ha zavarja ezt a kétlábú szörnyet? Biztonságban van tőle a környezete?

Sok kérdés, melyekre nincs válasz. Nekem vannak persze válaszaim, de a törvényalkalmazóknak nincsen. Pedig kellene, hogy legyen.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!