Március 19,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A háborús narratíváról

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,018,900 forint, még hiányzik 1,981,100 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Paradox helyzet, hogy a nem keresztény, nem hetero néhai ner-tanácsadó szellemi örökségét továbbvivő, az ötös számú szellemi vágóhíd vezette világértelmezést, narratívát mennyire nem nem zavarja az ötletgazda vallása és szexuális beállítottsága. A hívek folyamatos harci készültségben, illetve az ellen félelemben tartása – világosan kettéosztva a két közeget – felülírja ezt a szeplőt az ötletfogantatáson. Egy másik paradoxon, hogy ez viszont – a szintén nem keresztény – Eduard Bernsteintől ismert „a mozgalom a minden, a végcél semmi” megközelítésre hajaz.

A háborús narratíva célja az ellenfél/ellenség/az„ők” civilizációjának, identitásának és akaratának aláásása félretájékoztatással, zavaró, bonyolult információkkal, valamint politikai és társadalmi töréspontok létrehozásával. 

Egyáltalán nem magyar, hanem globális jelenségről van szó, sőt! Megtalálható pl. az USA-ban, Oroszországban, Törökországban, Lengyelországban is. Ráadásul úgy tűnik, hogy nem egy átmeneti jelenségről van szó, hanem a szép új, posztfaktuális, alternatív és virtuális tényekkel teli világ része. De maradjunk itthon!

Van a narratívának egy olyan tényezője, amelyet gyakran figyelmen kívül hagyunk, ez pedig az információ gyorsuló mennyisége és sebessége. Az egyes társadalmak, közösségek, intézmények és maguk az emberek is többek között információfeldolgozási egységek. Az információ bonyolultsága miatt viszont minden szinten megvan a hajlam és hajlandóság az egyre egyszerűbb narratívákba, értelmezésekbe való visszavonulásra.

A folyamatos információtömeg okozta értelmezési stressz előbb-utóbb megzavarja és eléri az egyéni befogadóképesség határát. Azok, akik identitásukat elsősorban az állam révén határozzák meg, hajlamosak egy mitikus aranykori nacionalizmushoz visszavonulni, míg azok, akiknek a kulturális és vallási kötelékek a fontosak, a fundamentalizmushoz.

Márpedig narratívára – valamilyen értelmezésére a világ dolgainak – mindenkinek szüksége van. Ezen keresztül jutunk el saját identitásukhoz.

A háborús narratíva egyik jellemzője, hogy támadja az érzést, hogy lehetek egy vagy több csoport, közösség tagja anélkül, hogy azzal valaki másnak gondja legyen. Ehelyett arra késztet, hogy a régi csoportos kötelékek ne maradhassanak rugalmasan és egymást átfedően dinamikusan hektikusan, hanem merevedjenek be egy nagyon élesen különválasztott és nem átjárható „mi” és „ők” kettős halmaz valamelyikébe.

A háborús narratívának van egy kritikus pontja. Napjaink információmennyisége annyira és fokozódóan önti el tudatunkat, hogy szükségét érezzük valamilyen kapaszkodóknak, viszonyítási pontoknak az értelmezésükben. A háborús narratíva segít ebben, mégpedig úgy, hogy leveszi vállunkról a racionális gondolkodás terhét és helyette a hitre, meggyőz(őd)ésre támaszkodó értelmezést ad. Nem az információ valóságtartalma számít, hanem hogy ki mondja, és már nem is kell törődnünk az ellenérvekkel és a kényelmetlennek tűnő tényekkel. Minél inkább kihalljuk meggyőződésünket az információtömegből, annál inkább magabiztosabbá válunk igazunkban, és tokozódunk be a „mi” és „ők” végzetes duplabuborékjába. 

A racionalitástól való eltávolodás könnyen megnyitja az ilyen, meggyőződés alapú egyénekből álló közösségeket a manipuláció felé. A megfelelő médiaeszközök és üzenetek révén meg lehet bennük erősíteni a háborús narratívát – alapvetően a kívülállók démonizálásával. Az ilyen egyének csak olyanokban bíznak, akik maguk is a (hasonló) meggyőződéseik alapján vélekednek, és a racionális gondolkodást kerülik, megvetik.

A háborús narratívát „nyomató” erők, akiket az írás elején említettem, a harag és a félelem erőteljes érzelmeit használják fel az ellenfeleik, az „ők” ellenőrzésére, lehetőségeik korlátozására és funkcionális képességeik megzavarására. Ez a nem fizikai erőszak egyedülálló formája. A kommunikációs kampányaikban tényekre nincs szükség, mert feltétlenül, esetleg feltétlenül nem az igazság érvényesítése a cél. Helyette van a folyamatosan ismételt vagy akár újrafogalmazott hamisság. Különösen hatásosak azok a hamisítások vagy egyszerűsítések, amelyekben a célközönség részéről már korábban sejtett, vagy tudott meggyőződésekre erősítenek rá (pl. cigány-, zsidó-, homoszexualitás, stb. ellenesség). Ez egy szörnyű öngerjesztő folyamat.

A háborús narratíva kártékony hatása jelentős. A ráépülő posztfaktuális politika gyengíti a demokratikus kormányzást. Lehetővé teszi a posztmodern lágy autoriter rendszerek fennmaradását. Az ilyen tekintélyelvű rendszerek nem abszolút autoriterek a hagyományos náci vagy sztálinista értelemben. Inkább – hasonlóan Putyin Oroszországához – az általa „mi”-nek tartott közvélemény elvárásainak megfelelő saját érdekérvényesítésre támaszkodik, odafigyelve politikai legitimitására és az állami hatalom megosztására, az egyébként elszigetelődő közösségek között. Ezeket azután könnyű kijátszani egymással szemben, főleg egy autoriter beállítottságú intézményi rendszer és vezetői stílus fenntartásával.

Az autoriter rendszer sikeres fenntartása tehát erősen függ a háborús narratívától (is). A régi tekintélyelvű rendszerek alapvetően a nagy biztonsági erőkre, a polgárok erőszakos elnyomására és az információk abszolút ellenőrzésére támaszkodtak. Napjaink puha autoriter rendszerei – így a NER is – ehelyett kifinomultabban, elsősorban kommunikációval, a háborús narratíván keresztül gyakorol nem fizikai, hanem tudati elnyomást, megkülönböztetést, elkülönítést.

Másik oldalról a háborús narratíva nem feltétlenül kell, hogy tekintélyuralomhoz vezessen, de az azért látható, hogy a hagyományos nyugati, demokratikus értékek fejlődése megtorpanásának hatására, a tekintélyuralmi rendszerek hatékonyan tudják alkalmazni saját céljaikra. Ha elfogadjuk, hogy véget ért a tudat-alapú „felvilágosodás” korszak egyeduralma is, (újra) beköszöntött egy hit-meggyőződés alapú, alternatív tényeket megengedő szép új világ, akkor annak is tudatosodni kell bennünk, hogy az információtömeg, ami folyamatosan eláraszt bennünket, meghaladja felfogóképességünket és kapaszkodókat keresünk.

Hatalma pedig azoknak az erőközpontoknak lesz, akik leghatékonyabban adnak választ erre. Támaszpontokat, kapaszkodókat, identitásunk meghatározására. Ehhez pedig a háborús narratívához hasonlóan erős narratívák kellenek. Igaz ez a legkülönbözőbb szinteken: politikai, vallási, kulturális közegekben. 

Paradoxonnal kezdtem, és most azzal is zárok. Olyan korba kerültünk, ahol úgy kell mégis csak megtartanunk racionális gondolkodásunkat és tudatunkat, hogy a háborús narratívával egyenrangúan erős „baráti” narratívák szintén magukban hordják a veszélyt a„mi” és „ők”-re bontásra. Viszont szükség van rájuk ahhoz, hogy el tudjunk igazodni a gyorsuló és bővülő információáramlás korában, és ahhoz is, hogy sikerrel semlegesítsék az autoriter rezsimeket jellemző háborús narratívát. 

másikszempont

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!